Hogyan lehet az, hogy az ide írogató szkeptikusok soha semmilyen furát nem tapasztaltak? Ha létezik sokminden amiről itt beszélnek, hoghogy ők nem látták, érezték még?
A szkeptikusok is felvilágosult emberek. Ők a tudományban hisznek és mindenre találnak materiális magyarázatot.
Én meg itt ingok a kettő közt.:)
(Első ostoba vagy.)
Látod, ez az igazi jó kérdés.
Az egyik lehetőség, hogy láttak, csak máshogy magyarázták meg. Az egyik ember ha déja vu érzése van arra gondol, húú biztos valami titokzatos van mögötte. A másik arra hogy az elméje játszik csak vele. A dolgok értelmezésében van a különbség.
A másik lehetőség, hogy valóban más tapasztalataink vannak. Azért vagyok én ezzel kapcsolatban szkeptikus, mert nagyon, nagyon nehéznek tartom elhinni hogy soha semmit nem sikerült a nem hívők száméra is demonstrálni, mikor a feltételek adottak lennének. Ez egyfajta "szkeptikus hatás": amint mérőeszközök vagy nem hívők is vannak a helyszínen, hirtelen nem működnek a természetfeletti dolgok, mintha direkt arra játszanának hogy csak az lássa őket aki hinni is akar bennük. Mindenki ebből olyan következtetést von le amit akar, de azt hiszem világosan látható hogy van a tapasztalatainknak egy közös területe, és nehéz elhinni hogy a természetfeletti dolgok csak a személyes tapasztalatokon belül léteznek anélkül hogy ide átszivárognának.
A szkeptikusok a materializmusban hisznek, abban hogy az élettelen anyag alkotta meg a világot :LOL. A spirituális szellemek, pedig egy Teremtőben hisznek, abban hogy egy élő gondolkodó lény teremtette meg tudatosan a világot.
Lehet választani.
na, a fogalomzavar elkerülése végett: a szkeptikusok nem "hisznek", hanem tudnak, vagy legalábbis tudni vélnek. Szigorú, kritikus módszernek vetettünk alá minden ismeretet, hipotézist, és amik ezt kiállták, azok maradtak meg. A tudományban nincs helye "szeretném"-nek. Sok olyan dolog van, amiről már nem fog kiderülni, hogy igazándiból tök máshogy van. Például, hogy a Föld a Nap körül kering. A másik fontos különbség az, hogy úgy tartjuk, a dolgok megvannak anélkül is, hogy tudnánk róluk, tehát a megfigyelésünk független az adott dologtól (nem kvantumszinten). Az említett szigorú módszerrel nem létrehozzuk a dolgot, hanem csak lerántjuk róla a leplet. De az mindvégig ott volt.
összegezve: megvan rá a nagyon jó okunk, hogy miért vagyunk szkeptikusok.
És igen, ez az is lehet, hogy semmilyen furcsát nem tapasztaltunk. Én speciel egyetlenegyszer tapasztaltam egy nem egyértelmű dolgot, de sanszos, hogy mi volt az, egy valójában egész prózai magyarázat.
De amíg csak anonim elbeszélésekre tudunk hagyatkozni, ami meg vagy igaz vagy nem, nem jutunk előre. Hiába vannak érdekesebbnél érdekesebb leírások, azzal, hogy "furcsán éreztem magam", meg "nagyon félelmetes volt" nem tudunk mit kezdeni. Könnyen lehet, ha mind átélhetnénk azt, amit az elbeszélő, rájönnénk a valódi, hétköznapi magyarázatára, mert tegyükfel már találkoztunk azzal a dologgal más kontextusból. Vagy jobban ismerjük az épp lejátszódó jelenségeket. Aki meg mondjuk nem ismeri a kémit, varázslatnak hihet egy sima csapadékképződési reakciót, amikor két színtelen löttyöt összeöntök, és ahogy összeérnek, szilárd, sárga anyag keletkezik.
Azért érthető volt, mire gondoltam? :D Túlságosan szubjektívek az észlelések.
Ezt a választ már írtam máshová, de úgy gondolom ide is teljesen megfelelne.
Sokat gondolkodtam már azon, hogy a hiteles ezotérikusok, a paranormális dolgokat észlelő személyek, és a tudományban hívő emberek, ha összefognának, akkor talán rájöhetnének az élet nagy kérdéseire. Hiszen mind emberek vagyunk, mindannyiunkat ugyan az a fő kérdés érdekel. Csupán csak más irányból közelítjük meg.
Például, nekem régóta nagy gondolatom, a szív. Az emberi vagy az állati szív. Teljesen természetesnek vesszük, hogy bennünk van, és hogy dobog. Hogy életben tart minket.
De ha jobban belegondolunk, mi az ami a szivet mozgatja?
Hiszen, mikor az ember meghal, megáll a szive. Nem él tovább. Ami logikusan azt jelenti számomra, hogy amikor meghal, akkor elveszít valamit a csont és hús test. Elveszíti azt amitől él. Ez az amit elneveztünk mi emberek léleknek.
Megkértél, hogy meséljem el hogy velem és az ismerőseimmel milyen megmagyarázhatatlan dolgok történtek. De ezeket nagyon nehéz leírni, mert nagyon személyes történéseknek tartom őket.
Nem vagyok babonás, nincs vallásom, és nem vagyok őrült. Csak egy ember vagyok, aki érzékenyebb másoknál.
De azt kell hogy tapasztaljam, hogy manapság az emberek azért nem hisznek már az ezotériában, mert elhasználódott a neve. Sok a csaló, és ha meghalljuk hogy ezotéria, az emberek a hamis és olcsó horoszkópokra, és az értéktelen tévé műsorokra asszociálnak, amiket kora délutánonként, vagy hajnalban betelefonáló emberek szinesítenek. Az egész egy felületes maszlag.
De vannak mások, akik nem beszélnek, nem reklámozzák magukat. Mert tudják hogy nincsenek véletlenek. És ha valakinek szükségük lesz rájuk úgyis az utukba fognak kerülni. Ez az igazi ezotéria.
Elozo paracsolj a sziv mukodese :
Ha a szívet gondolatban egy pályaudvarhoz hasonlítjuk, akkor a jobb szívfél az ,.érkezési". a bal szívfél az "indulási" oldal.
A szervezet szövetei által elhasznált, oxigénben szegény, ún. vénás vér a jobb pitvarba érkezik, majd a jobb kamrából - a tüdőartérián át - jut a tüdőbe, ahol felveszi az élethez szükséges oxigént, és leadja a feles(eges széndioxidot. Az oxigénnel felfrissült vér a pulmonáIis vénákon át a bal pitvarba jut. A vérkörnek ezt a részét kis vérkörnek nevezzük.
A bal pitvarból a bal kamrába jutó, ún. artériás vér a főütőéren (az aortán) át jut a nagy vérkörbe, ill. a szervekbe (agy, izomzat, gyomor stb.). A szív pumpafunkcióját és az artériák működését a véráramban keringő hormonok irányítják oly módon. hogy amikor az egyik szerv - pl. futáskor a láb izmai - fokozottan működik, akkor azon szerv vérellátása is növekszik
Nem lattam a lelket sehol.En szkeptikus es ateista vagyok szinte mindenben az urlenyeket elhiszem hogy leteznek valahol de nagy tavolsag miatt nem talalkoztunk viszont a lelek szamomra a tudat vagy egy nem materialias dolog ha letezik nem pedig ha meghalunk "kiszall belolunk" nezd meg a testedet nincs szuksege lelekhez hogy mukodjon az agy ellatja a tudatot a gondolkodast sziv a verkeringest stb.
Párom nagy szkpetikus nem hisz sem UFO-kban ,sem szellemekben, sem a lélek létezésében, semmiben,viszont folyton azt hangoztatta és most is hangoztatja hogy: " ha majd látok szellemet vagy tapasztalok vmi furát amire nincs magyarázat akkor elhiszem, hogy léteznek" . Sokszor elhangzott már a szájából :)
Én viszont nyitott vagyok. Ennek ellenére nem tapasztaltam eddigi 32 évem során sok megmagyarázhatatlan dolgot.Talán csak 1-2-t.
Ez nemrég történt nem nagy kunszt de leírom ,éles 3 gyors egymás utáni kopogást hallottam fényes nappal a konyhában sütés közben közvetlen a mellettem lévő ablakon ,hirtelen megijedve ,odanézve semmit ,senkit sem láttam.
Na és a legfurcsább az ,hogy férjem aki nem hisz semmi ilyesmiben és mindenre próbál racionális magyarázatot találni, vele történt egy furcsaság azaz furcsaságok sorozata. Van egy távirányítóval működtető lámpánk,de ezzel a távirányítóval tudjuk külön gombon áramtalanítani a tv-t,dvd lejátszót,hangfalakat is,de azok sosem kapcsolódnak be. Már vagy 2 hete észlelte párom /akkoriban/ ,hogy a lámpa reggelente felkapcsolva várja,de akkor is azt gondolta/gondolja hogy vmi érintkezési bibi van a háttérben,no jó lehet ,de csak reggel és csak nála? Egy-kétszer fordult elő ,hogy nem ment dolgozni és akkor én előbb keltem fel és én is találkoztam az égő lámpa esetével. De aztán velem többször nem történt meg csak párommal folytatódott... Volt olyan is ,hogy lekapcsolta reggel a lámpát, tett-vett és visszakapcsolt a lámpa ismét magától. Nos ilyen napközben ,este sosem történik. Most megint csitu van :) nincs kapcsolgatás. Én nyitott vagyok a reális magyarázatokra nem vagyok elvakult,ha vki elmondja mi áll,állhat a háttérben ,esetleg járt más is így?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!