Létezik örök plátói szerelem?

Szia, kedves kérdező.

Körülbelül 3 évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy fiúval. Elég komoly vonzalom alakult ki közöttünk, érezhetően az ő részéről is, és néhány hónapra rá, hogy találkoztunk, egy mámoros éjszakán lefeküdtünk egymással. Az alapelveim közé tartozik, hogy nem adom oda magam senkinek, akibe nem vagyok szerelmes. Attól a pillanattól fogva, hogy másnap utaztunk haza, mintha mi sem történt volna, rádöbbentem, hogy szeretem, és azóta képtelen vagyok kiverni őt a fejemből!!! A bökkenő csak az az egészben, hogy kicsivel rá összejöttem valakivel, nevezzük M-nek, a kavarodás elkerülése végett. Szeretem őt, de a másik fiú tölti ki minden gondolatomat, folyton hiányzik, és annyira kétségbeesetten szeretném megcsókolni és megérinteni, hogy belehalok.. Ott van minden álmomban, ráadásul sokkal gyakrabban találkozunk, mint M-mel. Többször történtek köztünk dolgok, és tudom, hogy ő is érez valamit (bár sosem mondtuk egymásnak úgy igazán, szemtől szembe), de a dolog teljesen reménytelen, hiszen a "munkatársam" és ráadásul "M" legjobb barátja. Na bumm. Ez a szerelem örökké plátói marad, és elkísér a sírig, ebben biztos vagyok. Örökké szeretni fogom, bármi történjék is, és bárkihez megyek feleségül egyszer. A bennem felgyülemlett fájdalmat és gondolatokat úgy vezetem le, hogy leírom egy kis füzetbe, amit majd az esküvőm előtti napon fogok odaadni neki. Hogy tudja, részemről sosem múlik el ez a dolog, és lássa, hogy mennyit jelentett/jelent/és jelenteni fog mindörökké számomra.

Sajnos a szerelem legtöbbször szörnyen fájdalmas dolog, de hiszem, hogy nem hiába történnek az életünkben ilyen dolgok. Remélem, megoldódik a problémád, és sok erőt, kitartást, bátorságot kívánok neked! Szerintem mindenképpen érdemes lenne megkeresned. Inkább bánd meg, minthogy örök életedre szenvedj, és boldogtalan légy!

Kedves kérdező!

A saját példádból láthatod, hogy igenis létezik, hiszen 17 éven át szeretni valakit – ha csak plátóilag is –, nem éppen egy kamaszkori fellángolás.

Kicsit hasonló cipőben járok én is. Közel 10 éve vagyok szerelmes egy lányba, akit gyermekkorom óta ismerek. Akkor jó eséllyel lehetett volna belőle egy beteljesült szerelem, ha egy picit határozottabb vagyok és megnyílok irányába. Nem így történt.

Rá egy-két évére – elég suta módon – sikerült tudatára adnom az érzéseimet, de nyilván ezeket nem tudta viszonozni. Sajnos-nem sajnos - nézőpont kérdése -, az a helyzet hogy elég jóban vagyunk azóta is. Az élet fintora.

Kb. fél évente összefutunk, beszélgetünk, előfordul, hogy egy társaságban bulizunk, táncolunk egymással stb.

Gyakorlatilag gyermekként szerettem bele, majd végigkísérte a kamaszkoromat és most az ifjú koromból kifelé tartva is jelen van. Hol intenzívebben, hol kevésbé. Erről persze Ő mit sem sejt.

Elég ha csak megpillantom, ha köszönünk egymásnak, ha Vele álmodom, ilyenkor újra rám tör az a szívfacsaró érzés, amit semmi más nem tud kiváltani . Többször hittem már azt, hogy sikerült elfelednem – akár ágy másik lány által – de aztán kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Szemét dolog, de bármelyik pillanatban felrúgnám a jelenlegi kapcsolatomat is, ha csak egy órára az enyém lehetne.

Tudom, hogy elég reménytelenül hangzik, és semmi reális esély nincs arra, hogy kettőnk kapcsolata valaha is beteljesedjen, én mégis hiszem, hogy az élet egyszer majd kárpótol, ha csak egy-két perc erejéig is. Ha olvastad Marqueztől a Szerelem a kolera idején című művét, akkor tudod mire gondolok, ha nem, akkor pedig jó olvasást kívánok. (:

Bár az idézetek sajnos mára már elveszítették a súlyukat, de örök igazság, hogy „Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” – szintén Marqueztől.

Hát így állok én ezzel a Plátói szerelemmel… nem hinném, hogy ki lehet belőle gyógyulni, bár tünetileg kezelhető. Ideig-óráig. (:

25/F

Létezik plátói szerelem-- bár halványul az évek alatt és lehet kettő is de soha nem múlik el még akkor is eszedbe fog jutni ha boldogan élsz a pároddal abba is szerelmes voltál és ma is ébred benned érzelem-- még is a plátóit soha nem fogod elfeledni.

Ma 70 vagyok. az első szerelmem 16 éves koromban volt--plátói maradt aztán megismertem a férjem szerelem volt és van ma is tart. De amikor 30 éves voltam olyan dolgokat művelt, hogy elváltam tőle.Egyszer beteg lettem ez idő alatt túl sokat dolgoztam és gondjaim voltak hisz két gyermekkel maradtam ott és egy félig kész építkezéssel-- szóval összeroppantam-- az orvos aki kezelt bár nem volt az esetem még is olyan kapcsolat alakult ki, hogy plátói szerelem született kettőnk között-- soha nem léptük át a határt később se amikor egészséges voltam.

Épp a napokban itt ültem és valami politikai marhaságot pötyögtettem amikor azt éreztem valaki mintha megfogta volna a vállamat és egy rövid ideig pár másodpercig rajta éreztem-- azt hittem valamelyik unokám--hátra néztem, de épp egyik se volt itt.

S akkor eszembe jutottak a nevek 16 és30 éves koromból-- azt hiszem meghalhatott valamelyik. amikor ráeszméltem, kimentem a konyhába elmeséltem a férjemnek miközben gyertyát vettem elő és Ő pedig meggyújtotta, mert tiszteletben tartja az emlékeimet.

Azt irtad hogy néha úgy érzed szólna vagy erős érzelmet mint ami hirtelen jön.... Mond csak tudod hogy hol lakik? Tudniillik ha az ember valakihez életében kötődött mert szerette akkor sajnos megérzi azt is ha baj van ha nagyon beteg. Amikor elalszol a lélek parányi húrokat küld el azon személy után akiéért aggódsz akire túl sokat gondolsz, majd visszatér és tudatosítja valamilyen formában veled.

60.f. Szeretet, szerelem, barátság, és elmúlás...

19. f. A két csodálatos lelkünk.

Keres rá egyenként a fejezetekre és válaszokat kaphatsz miért emlékszel mi miért történhet.