Tényleg világ vége lesz 2012 december 21-én?
Kedves Utolsó!
Lehetnéál figyyelmesebb, mert Én nem írtam egyházról és vallásról sem, én csak Istenről írtam, aminek nincs túl sok köze a hazug és félrevezető mai vallásokhoz.
Én nem járok, templomban, de vagyok annyira belátó, hogy tudjam létezik Isten.
Nekem nem mások mondják, mint Neked, hogy mi a jó és mi az Igaz, hanem saját tapasztalataim vannak.
Igen, ha mindenki így gondolkodna, mint mi néhányan (kevesen), akkor ez a világ maga lehetne a földi mennyország, de mivel szinte mindenki úgy gondolkodik mint ahogyan a többség, na hát éppen ezért tartunk itt...
Amúgy nem tudom mi a baj az én álláspontommal? Talán az, hogy néhányak nagy szomorúságára nem eszem meg a szokásos TV-ből, médiából és tankönyvekből áradó butító, szennyes agymosást?
Hát igen, ez néhányaknak bizonyára nagy fejtörést okoz...
Ja és a közép koról, amiben most vagyunk, a mai "hitelesnek" tartott tudomány miatt.
A mai tudomány fabatkát sem ér, mert a tehetségesek és a kreatív emberi "agyak" sohasem kerülnek igazán a tűz közelébe.
Azért vagyunk ma középkorban, mert akit te védel, azok mindent kisajátítanak a maguk részére és az emberek többségétől elveszik azt.
Csak egy példát említek!
Sok ilyen volt, de van egy konkrét meglévő kiállítási darab is, ami bizonyíték.
Nicola Tesla, ingyen energiával működő autója, ami bármeddig képes magától menni és már 100 éve képes volt elérni 160 km/h-t, ha jól emlékszem, akkoriban igen lassú járművek voltak.
Tehát nem őskori akkumulátorokkal működő frédi-béni autója volt, mint ma, hanem egy igai zseniális emberiséget felvirágoztató találmánya.
Az az energia, most mindenhol ott lenne és ingyen lenne az otthonok fűtése, világítása, az autók üzemeltetése.
A földi civilizáció, ha jó kezekben lett volna, akkor 100 éva alalt annyit fejlődött volna, amit el sem lehet emberi ésszel képzelni...
De a Te kedves pártfogoltjaid (tudományos világ és pénzelői) nem engedték a jólétet az emberiségnek, mert akkor ők maradtak volna szegények, nem tudtak volna annyit lopni és a hatalmuk is ma a nullához közelítene.
Nehogy már túl jó legyen és túl fejlett legyen az emberiség.
Elég relatív dolog ez a térítés...
Ugyanezt mondhatnám én Neked (Nektek) is a saját szemszögemből, mert Ti éppen ezt próbáljátok megtenni azokkal, aki hisznek valamiben.
Nem kötelező nektek hinni, de nem kötelező lebeszélni másokat erről főleg nem hülyének nézni ezért.
Nem biztos, hogy a másik a tudatlanabb.
Ti - legtöbben - biztosan állítjátok azt, hogy nincsen az, amit mások meggyőződéssel tudnak.
Ez számunkra igen bántó.
Lehet, hogy én keményen fogalmazok - elismerem -, de biztosan hallottál már a hatás-ellenhatás törvényről. Ha már a tudományről volt szó.
Ha Ti váltig kitartotok a látszat, a hazugság mellett, akkor valaki óhatatlanul fellép az Igazság mellett is előbb utóbb. Most éppen én voltam ez, de nem kell ezen ennyire fennakadni.
Nem fontos rá reagálni, elég csak végig gondolni vagy még azt sem.
Nem probléma az, ha valaki nem gondolkodik, csak nem kell ezt feltétlen nagy dobra verni... - szerintem.
Én, ha nincs mit érdemben hozzátegyek a témához, akkor nem írok semmit.
Üdv, mindenkinek
vagyok, aki vagyok:
És hol van kiállítva Nikola Tesla csodaautója?
Vagyok, aki vagyok, 07-30, 01:49-re válasz:
A tudomány szó teljesen felesleges idézőjelbe rakni.
Képzeld, ott voltam több elmélet megerősítő bizonyításánál is. Sőt, te is! Attól, hogy nem vagyok ott személyesen, attól még igaz lesz. De ahhoz, hogy elfogadjam, bizonyos kritériumoknak teljesülniük kell. ezért is szoktak például ellenőrző kísérleteket végezni, illetve statisztikai elemzést végezni. Aki bemondásra elhisz bármit is, na, azt nevezzük hívőnek, csak, tudod, a tudomány nem így működik.
Csak hogy tudd, olyan kutatási eredményeket szokás publikálni, amik valami újat mondanak. A tudósokat pedig nyugodtan tisztelheted, nélkülük például nem tudnád itt a neten ontani a sületlenségeket, mert nem létezne.
Az amerikai mesefilmek pont a minden tudományos alapot nélkülözésükről híresek. Arra viszont kíváncsi lennék, hol és miben hazudik a tudomány, ugyanis nem szokása, hogy úgy mondjam. A 10 éves gyerekek pedig pont hogy hit alapúan szoktak érvelni, ez életkori sajátosság, nem életlen, hogy minden vallás igyekszik minél korábban elkezdeni a térítést.
A kőolaj elfogyására mutass már legalább egy linket, mert a70-es években, amikor először kezdett problémát jelenteni a rendelkezésre álló kőolaj mennyisége, még párszáz évre becsülték először, majd később pontosítottak. Jelenleg a becslések szerint kb. 50-100 évre elegendő a mostani termelés alapján. A globális felmelegedéssel kapcsolatban pedig a korábbi becslések még sok tényezőt nem tudtak figyelembe venni. Na paff, téves volt, javítottak rajta. Ez eleve így működik a tudományban, hazugságnak nyomát sem látom...
De szeretnék választ kapni, melyik tudományos bizonyítékot cáfolták már meg?
Istenről tényleg nincs bizonyíték. Te sem szolgáltattál egyet sem. Miután a szigeteket a szárazföldről népesítették be, az érkező emberek magukkal hozták kultúrájukat, így vallásukat is. Ettől még nem lesz igaz, hogy bármelyik isten is létezne. Sőt, közvetlenül megfigyelhetjük most is vallások kialakulását, tanulmányozd például a cargo-kultuszokat. Igen érdekes jelenségek, jól jellemzik, hogyan is jönnek létre a különböző hiedelmek, azokból babonák, majd kultuszok, végül vallások.
Piramisokat röhögve lehet építeni. Éppen csak nincsen rájuk szükség, semmi hasznuk vagy értelmük. Belülről pedig éppenséggel nem üres, éppen csak szűk járatok vannak benne, a rengeteg kő magában stabilizálja az egészet. Gondolom, akkor a piramisokban lévő falfestmények is hazudnak, amikor a piramis építésének egyes fázisaiban rengeteg emberalakot ábrázolnak. A piramis örök mementóul szolgál a vallás igényelte fölösleges tevékenység elvégzésére.
Gondolkodni pedig igen, jó lenne, mielőtt ezeket a botorságokat leírod. A szubjektum objektivitásként közlése nem igazán a tudományra jellemző, sőt.
Egyébként az a vicces, hogy a hazugságot nem lehet igazolni, csak azt, hogy valótlan.
Tom Benko:
Látom jól bemagoltad a leckét, hogy hogyan kell okosnak tűnő válaszokat "hazugságokat" magabiztosan kinyilatkoztatni.
Mivel Te az a típus vagy, akinek fix meggyőződései vannak, aki soha nem is képes új gondolatokat befogadni, és akinek bármit is írnék lenne rá egy újabb hasonló válasza és mivel Te igazából nem is szeretnél semmire sem választ kapni, Neked csak az Igazság megcáfolása a célod, ezért nem mennék bele részletekbe.
Felesleges.
Ezt nem ToM Benkonak, hanem mindenki másnak írom, aki nem szeretne a butaságok folyamába fulladni.
Ma sajnos garantálható, hogy igazságról nem szólhat publikáció, mert igaz, tisztességes emberek sajnos nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy publikálhassák gondolataikat.
Ma (és 100 éve is) bárki feltalál valami jót, az biztosan nem valósítható meg, mert ez egy bizonyos gazdag állam biztonsági érdekével ütközik.
Éppen ezért a publikációkra és tudományos tézisekre (propaganda szennyiratok) hivatkozást mindenki nyugodtan tekintheti hazugságnak, mert szinte biztosan az!
De lehet maradni a régi szemellenzős - mindent elhiszek, az okoskodóknak -, csak akkor ne lepődjön meg senki, hogy emiatt egyre lejjebb és lejjebb csúszik, hiszen éppen ez a tudományoskodó és okoskodók legfőbb célja.
Igen, tudjuk, hogy mit tanítanak a piramisokról általános iskolákban 10 éveseknek.
Én viszont azoknak írtam a piramisokról - akik az Igazságra és azt elzárt titkokra kíváncsiak -, akik egy kicsit is veszik a fáradtságot és szívesen néznének a dolgok mögé. Lehet rákeresni az Interneten biztos, hogy hamar talál egy kis nyomot (nem cáfolatot) a piramis rendkívüliségére.
Ma már az emberek többsége tudja, hogy képtelenség építeni piramist! Csodálom, hogy Tom Benkó úr nem frissítette az általános iskolában megszerzett tudását...
Lehet az is, hogy van néhány nagyon ügyes kalóz, de abban azért nem hiszek, hogy a kalandozó kalózók 500-1000-2000 éve a földön megtalálható 6-7000 nyelv mindegyikén meg tudták téríteni az egész földi emberiséget!
Úgy tudom az ilyen kis szigeteken egész más a hit, mint a katolikus, reformtus, stb. vallás...
Inkák, Maják, indiánok sem a katolikus Pápában hittek, ahne Istenben. Ne mossuk már össze a szezont a fazonnal!!
Én biztos nem hinnék egy messziről jött embernek, aki ráadásul elég unszimpatikus és fegyverrel akar meggyőzni a hazugságáról. Nekik is megvan ezekhez az ösztöneik. Nem véletlenül voltak véres térítések, hiszen senki sem akarta magáévá tenni a buta hazug, erőltetett vallásokat, főleg amikor ők még tudták, hogy mi az Igazság.
Csak még egy gondolat:
Ugye nagyjából mindenki tudja, hogy általában mik a hagyományos álláspontok bármivel kapcsolatban. (Vallás, Piramis, Tudomány, Statisztika, stb.)
Nos ezek az álláspontok (amit most ne nevezzünk hazugságnak) látjuk, hogy hová juttatták a földi civilizációt. Ebből következi, hogy ez nem jó út.
Ajánlom mindenkinek, hogy minden ami hagyományos, tudományos és megszokott, legyen azzal kapcsolatban nagyon kételkedő, hiszen eddig és ezután sem vezet semmi jóra ezek erőltetése. Ez egy kipróbált rossz út!
Azt nyilvánvaló lehet bárkinek, hogy ami hagyományos az nem jó, az a rossz megoldás. Ne essünk mindig ugyanabba a csapdába. Aki a hagyományos, megszokott dolgok mellett érvel, főleg ilyen erőteljesen, azokat szerintem érdemes átugrani, hiszen amúgy is csak arról zagyvál, amiről a pénzelit által fenntartott TV, média, tudomány és politika hazudozik egyfolytában.
Nem magoltam be. Egyszerűen csak tudni kell utánanézni és forrásokat értékelni. Ha nem lennék képes új gondolatokat befogadni, el sem jutottam volna idáig, viszont ez nem jelenti azt, hogy az információt ne szelektálnám, ami, úgy tűnik, neked nem megy. Ez különösen kiderül abból, hogy egyszerűen az interneten fellelhető információáradatot minden további nélkül hitelesnek bélyegzed. Viszont én igenis szeretnék választ kapni, de nem elégítenek ki holmi tündérmesék. Ha neked ez elég, akkor elég elszomorító.
Garantálható, hogy a cikkek igazat mondanak, ugyanis közlés előtt ellenőrzik őket. A te általad javasolt irományokat ki ellenőrzi, és hogyan? A "találmányok" pedig legtöbbször azért nem megvalósíthatóak, mert az önjelölt "feltalálok" a legelemibb fizikai törvényekkel sincsenek gyakran tisztában. Semmiféle gazdasági érdekekkel nincsenek kapcsolatban, ugyanis egy találmány mindig csak jóval később mutatja meg, hogy gazdaságilag milyen hatásai vannak. Aki ezt nem látja,az nagyon vak.
A tudományos publikációkat, úgy látszik, látatlanban elítéled, ugyanis a jelek szerint egyet sem láttál. Nem tudod, hogy működik a publikálás, milyen feltételeket kell teljesítenie. Ezeket azonban sok ember nem tudja teljesíteni, amin aztán a prófétai küldetéstudattal ellátott idióták súlyosan megsértődnek. A hibát viszont nem magukban keresik, nem is lenének képesek rá, hanem a publikációkat ellenőrző, valóban hozzáértő emberekben. Ebből aztán növekvő tudományellenesség bontakozik ki, amit felhasználnak ostobaságaik terjesztésére, ugyanis ezeket az átlagemberek java része, akik képtelenek logikusan gondolkodni, lazán beszop.
Én folyamatában frissítem a tudásomat, szakmai kötelességem. Te viszont frissítés helyett igyekszel lomtárrá válni a jelek szerint. Hol írta, ki írta, mikor írta, hogy piramist nem lehet építeni? Ki vizsgálta felül? Hogyan bizonyította?
A vallások nem térítéssel terjedtek, hanem a szétvándorló népcsoportok vitték magukkal a hiedelemvilágukat, amikből aztán a vallások kialakultak. És képzeld, a legtöbb vallás politeista, nem egyetlen istenben, hanem egész sokban hittek. Ez a maja/inka/azték civilizációkra is érvényes, nem véletlen, hogy a keresztényi szeretet igen brutálisan kezdett téríteni. Mondjuk bármelyik vallás igen kellemes módszerekkel tud téríteni, ez fokozottan igaz a legnagyobb vallásokra, amik pont ezen módszerek révén tudtak ilyen mértékben elterjedni.
Igen, látjuk hová vezették a társadalmakat: Magas átlagéletkor, igen jó egészségi fok, gyors kommunikáció, közlekedés, információterjedés, stb. Hm. szörnyű ez a társadalom, a gyerekeknek kevesebb, mint fele hal meg még csecsemő korában, gyógyítható a pestis, kolera, tífusz, szamárköhögés, influenza, diftéria, mumpsz, lepra... Ezek, tudod, valaha halálos járványok voltak, amíg fel nem fedezték, hogy az ima teljesen hatástalan ellenük... Valóban nem jó ez az út.
Nemcsak a tudománnyal szemben kell kételkedni, hanem mindennel szemben. Így lehet kiszűrni az igazságot a sok ostobaság közül.
Hagyományos, megszokott dolgok mellett pont a tudomány nem szokott érvelni...
Egy kérdés még a végén: Nem wmiki vagy te véletlenül? A stílusotok erősen hasonlít...
"Nem fontos rá reagálni, elég csak végig gondolni vagy még azt sem.
Nem probléma az, ha valaki nem gondolkodik, csak nem kell ezt feltétlen nagy dobra verni... - szerintem."
Akkor te most mit is csinálsz?????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!