Ez valóban lehet képesség? (Normális válaszokat köszönöm)

Nem, vagy gondolatolvasó. Tudom, hogy mindenki különleges akar lenni, ilyen ez a korszak, de nem így lehet.

A "gondolatolvasás" csak a tudatalatti információk alapján való következtetés.

A "jövő megálmodása" pedig csak egy furcsa agyi tévedés. Amikor megtörténik az esemény, az agy valami folytán rosszul rögzíti a memóriában és az az érzet képződik, hogy korábban már megtörtént, legtöbbször úgy érezzük csak álomként.

Bocsánat, hogy itt válaszolok, most írtam a másik kérdésedre, de ez amit most írok, az most inkább ide illik jobban, bár igaziból éppen a két kérdésed közé esik.

Én is szívesen érdeklődtem az ilyen erő dolgok iránt, de nekem aztán az ezoterikushoz hasonlatos dolgok nem annyira jöttek be, úgy értem, egy idő múlva más kezdett érdekelni. Kétféle dolog.

Egyrészt nagyon reálos érdeklődésű vagyok, de már hét-nyolcéves korom óta. Fésűhöz tapadó vattapehely, szikrázásik dörzsölt nejlonzacskóval elektrosztatikusan ,,feltöltött''konzervdobozok között csilingelő fémgolyó, mindenféle konyhai kis fizikai bűvészkedés, oldatok, golyók, zseblámpaelem, mágnesek, dörzsölt fésű szikrái stb.

Ennek talán az volt az oka, hogy otthon nem sok sikerélményem volt (kaotikus környezet, piálás, verekedés), a természet világának nyugodt rendje meg afféle kiutat kínált nekem ahhoz, hogy az otthoni verekedések mellett valahogy mégis valami függetlenséghez jussak. Mert hát ugye a természeti jelenségek törvény és rend szerint mennek, megismerhetőek, megismételhetőek, finomíthatóak, ugyanakkor mégsem válnak sose unalmassá, mert minden megismert természettörvény és jelenség mögött száz újabb ismeretlen törvény s jelenség van, szóval mindez sikerélményt adott nekem már hétévesen is.

A matek már unalmasabbnak tűnik, de valójában arra is ugyanez vonatkozik, csak az iskolai hajszában ez nem annyira látszik meg. Szóval mindez kiutat adott nekem, mert otthon meg nem lehetett előre számítani bizalmasan a dolgokra, minden ingatag volt.

A másik meg, ami jobban bejött nekem, azok a mesék, de nem az ember által megírott mesék, hanem a népmesék, és abból is nem annyira csak az európai népmesék, hanem a inkább a mindenféle vad meg törzsi népek meséi, bennszülöttek, indiánok, kisebb néger meg szibériai meg pápua törzsek is. Itt persze nem a kalandregényekre gondolok, mert azok nem igaziak csak meg lettek írva, hanem sokkal inkább a valódi vadak igazi népmeséire, azokra, amiket tényleg néprajztudósok írtak össze valódi vadnépek meg természeti népek között.

Ennek az érdeklődésemnek meg talán az az oka, hogy a vadnépeknek van egy nagyon jó független önálló gondolkodásuk. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen a természeti népek minden táplálékukat és eszközeiket saját maguk szerzik be a természetből, így aztán magukon meg a vad természeten kívül nem szorulnak rá senkire. Az eszkimók a házukat is hóból meg jégből csinálták (az ablakot is), a délibb eszkimók meg földből.

[link]

Nagyon furcsa meséik vannak egyébként, kissé elmebeteg bedurrant meséik, az ember felmegy a Holdhoz hogy meglátogassa, a szánkóját feldobja a sarki fény csíkjára, és azon siklik fel a Holdhoz, mintha a sarki fény csak valami égi jégpálya lenne. meg a Hold csinálja az apály meg a dagályt meg a nők életét is ő szervezi, meg a fókákat is ő küldi az eszkimóknak, hogy ne kelljen éhezniük. (Mondanom sem kell, ezekből a a meseképzetekből csak az első az, ami igaz a valóságban.)

[link]

Szóval bedurrant meséik vannak, de mindez nekem annál jobban tetszett, mert a saját régi kisgyermekkori élményeimre ismertem bennük (kisgyerekkén a sok ordítás meg verekedés közben én is mindenféle bedurrant lényben hittem).

No hát ez a két fajta dolog érdekelt. Most matek tanár akarok lenni, arra is készülök, mellette meg eszkimók és néhány más vadnép néprajzával és nyelvével foglalkozom (egyszerűbb meséket már homályosan meg tudok érteni a saját nyelvükön).