Kiskorotokban történt veletek olyan megmagyarázhatatlan, amit csak a természetfelettivel tudtok magyarázni?
Rokonunknál voltunk, én a földön voltam.
Akkor még nem ismertem annyira őket...
Elvoltam magamban játszottam meg minden, aztán arra lettem figyelmes, hogy jön valaki (egy ilyen 50-60 év körüli) néni a szobába, leül az egyik fotelba, és mosolyog rám. Csak rám nézett, akik ott voltak a szobába őket észre se vette és fordítva is így volt, csak én láttam.
Én is csak bámultam, aztán integetett és kiment a szobából és még egyszer rám mosolygott.
Ekkor voltam olyan 5-6 éves körül.
Akkor lefektettek egyszer aludni, majd felkeltem és nem tudtam visszaaludni..Feküdtem az ágyamban és egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy ilyen átlátszó emberi alakok járkálnak közvetlenül előttem a fal mellett.
Furcsa volt, de csak néztem nem ijedtem meg.
"sok mindent bele lehet magyarázni, mivel 99% hogy azóta elkönyvelted magadban természetfeletti jelenségnek, pedig talán nem is úgy történt a dolog ahogy emlékszel rá. sőt, biztos, mivel egy kisgyerek teljesen másképp éli meg a dolgokat"
Teis nagy tudálékos vagy első kommentelő. Egy szkeptikus tapsztalt, látó :D
Szánalmas
" mert az sokkal elfogadhatóbb, hogy szellemeket lát vki mi?"
Igen, ha átélted. Ha nem, akkor nem tudod miről beszélsz. Ezt tapasztalni kell. de megértelek.
Szia!
Velem a mai napig történnek ilyenek. Én hívő ember vagyok, és számtalan olyan dolog történt velem, amit nem tulajdoníthatok másnak, csak Isten keze munkájának.
manju
Szia!
Hozzám a mai napig járnak szellemek (vagy nem tudom mik). Elég ijesztőek de kibírom :/
U.I.:Bocs,hogy ilyen későn válaszolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!