Mi köze van a vonzás törvényének a hajléktalansághoz?!
Egyik nap láttam ezen az oldalon egy kérdést, böngésés közben.
Egyszerűen nem értem! Mi köze van a vonzás törvényének a hajléktalansághoz?
Azért hajléktalanok a hajléktalanok mert ezt a törvényt nem ismerik?
nem csak jot rosszat is vonzhatsz
szoval ennek a torvenynek nem ismerete nem mentesit alola
ez nem csak emberi torvenyben van jelen hanem termeszeti, Isteni torvenyben is
valami ok mindeg van, ha mas nem az hogy a termeszet ok nelkul pusztan kitolasbol gonoszkodik
Semmi.
Mondhatod egy politoxikomán hajléktalannak, akit mondjuk egész gyerekkorában vert az apja, majd eldobták, függő lett, stb..
Segíteni viszont segíthet rajta, de elég nehéz pozitív dolgokra gondolnia, ha az utca, szállós társak veszik körül.
De, nem lehetetlen hogy segítsen neki, viszont azt nem gondolom hogy a vonzás törvényének nem ismerete a felelős a hajléktalanság nagy részében, hanem inkább a szülők, a rendszer. A Finneknél pl elsőként lakhatás program van 2008 óta, és működik:
Nem létezik vonzás törvénye. Illetve a fizikában létezik, ami ugye a tömegvonzás, gravitációs kölcsönhatás. De az a különbség a fizika és az ezotéria között, hogy a fizika törvényeiben nem kell hinni ahhoz, hogy működjenek. Továbbá könnyen és biztosan reprodukálhatók, kiszámíthatók és bizonyíthatók, minden egyes kísérletnél a várt eredményt fogják hozni.
1 darab olyan ezoterikus "vonzás törvénye" scenariot mondjon nekem valaki, amit ha minden nap megcsinálok, akkor az minden nap úgy is lesz. Például minden nap veszek egy száz forintos sorsjegyet és azon minden nap nyerni fogok 5000-et. Ilyen, vagy ehhez hasonló scenariot kérek. Mert ha ilyen nincs, akkor ezt a hitrendszert ne nevezzük törvénynek! Mert a törvény nem azt jelenti, hogy vagy bejön, vagy nem.
4-es!
Szasz pityu!
Igaz nem minden nap de szerencsejátékból élek.Egyszer már egy másik kérdésnél egy másik kategóriában kifejtettem ezt.
Lottó eurojackpot tippmix sok élő fogadás.
Hogy élek belőle?
Győr környékén vettem vettem egy családi birtokot.
Semmi különös.Csak laza 60 hektár járműparkkal lovadával jacuzzival wellnesz részleggel szolárium és szauna meg grillező résszel.50 nm kinnti medence és a 25 nm belső medence majdnem kimaradt.
Mindez mennyi idő alatt?
2012 óta használom a vonzás törvényét hogy a nyereményeket bevonzzam.
Tudod mi a legszebb?
Néha jön vendégem és ilyenekre kerül a sor hogy ő nem hiszi ebből mindezt el lehet érni.
Akkor van egy fal az épületben a nagyobb összeget nyert szelvények vannak kirakva bekereteztetve.
Van pár darab.
ma 08:46
Ezt én sem hiszem el, valószínűleg unaloműzés miatt írod ezeket.
(részletek)
---------------------
A vonzás törvénye széles körben használt ezoterikus* fogalom. Alapelve, hogy minden gondolat rezgéseket bocsát ki és a hasonló a hasonlót vonzza.
A „törvény” sok modern híve szerint a vonzás törvénye a kvantumfizikában gyökerezik. Szerintük a gondolatoknak olyan energiájuk van, ami a mágnesességhez hasonlóan vonzó energiával bír.
A tudósok kritikusak az ellenőrizhetőség hiánya miatt, és mert a bizonyíték gyakran anekdotaszerű. A „törvény” elnevezést és a modern tudományra való utalásokat is nehezményezik, mivel bár az agyhullámok valóban léteznek, és elektromos jeleket bocsátanak ki, a kvantumfizika nem úgy viselkedik, ahogy a vonzás törvénye hívei állítják.
A vonzás törvénye hívei szerint a „törvény” nem a tudományos értelemben értendő, hanem hasonló például a karma** törvényéhez.
-------------------------
Saját megjegyzés:
*Az ezotéria fikciók gyűjteménye.
**Karma a világ egyik legzseniálisabb átverése.
Mindenki tudja hogy mit jelent.
Kérdés az, hogy mondjuk 5 ös:
Eleve volt pénzed hogy játtszhadozhass, vagy szegény voltál, megismerted a vonzás törvényét, összekéregettél egy szelvényre, aztán nyertél, onnantól többnyire. Nem mindegy.
Mert ha az előbbi, akkor törvényszerű, hogy előbb utóbb nyersz. Aki nem játszik, az nem is nyer, tudod.
ma 10:07
Amit az 5 írt kamu, csak hülyíti a népet.
9, Olvastam a Titok c. könyvet, és nás hasonlókat is, mert érdekelt, de szinte kivétel nélkül azt látom, hogy valami egzisztenciával már rendelkező, sok szabadidejű emberek használják a vonzás törvényét.
Személyes példák:
Volt egy szocmunkás barátnőm, nem sokat dolgozott jó pénzért/eleve gazdag családból származott.
Ő minden egyes értelmes kliensével való találkozást a vonzás törvényének titulált be.
Akkor van olyan ismerősöm aki szintén pénzes, nem dolgozik, tippmixezik, többnyire bukik, de amikor bejön, akkor azt mondja:
"NA, EZ a vonzás törvénye.
Ha nem mész emberek közé, nem fogsz találkozni emberekkel, ha nincs pénzed, nem dolgozol, nézegetheted a kirakatot, papírral kitömött zsebekkel, bekeélve magad a szerepbe, hogy majd egyszer bevonzod a tényleges pénzt, aktívitás nélkül kevés rá az esély, de van, pl összejössz egy pénzes nővel a plázában, kirakat nézés közben, de ehhez az kellett hogy kimozdulj.
Szó se róla, segít pozitívan gondolkodni. De többnyire ezt a törvényt' azok reklámozzák, akik amúgy is jól élnek.
Szerintem full ligikus az egész, spiritnek beállítva, de nem baj, mert segíthet, lehet egy mankó ez bárkinek aki fogékony rá. Aztán lehet hogy tévedek, ez esetben sajnálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!