Volt már olyan érzésed, hogy meg akarsz halni mert nincs senki vagy semmi, ami ehhez a fizikai világhoz kötne?

Én is majdnem ennek az érzésnek a határán járok gyakran. De aztán eljutok valahogyan addig, hogy többen vesznek körül szeretettel, megértéssel.

Eléggé friss és borzalmas körülmények között bekövetkezett haláleset szegi a mindennapokban a kedvemet ahhoz, hogy gond nélkül mosolyogni tudjak.

Imádságra megkönnyebbülök. De csak akkor, ha valamelyik ismerősöm velem imádkozik. Ilyenkor jelentősen csökken a fájdalomküszöböm.

Az 5-ös válaszra reflektálva:

Én is kívántam már sokszor, hogy bárcsak másnap ne ébrednék fel. De aztán nem az én kívánságom teljesült.

Azért írtam az imádságot, mert a közelmúltban haláleset történt. Általában az Égiekhez fohászkodva - mivel egyedül nem megy még, ezért hívő ismerőstől kértem segítséget - megnyugszik a lelkem, bármi történjen is.

Ja, bocsánat. Most látom, hogy véletlenül kétszer írtam le a halálesetet. Mindegy, végül is az számít, hogy aki már nem él, az nem szenved tovább.

Legalábbis remélem, hogy odaát nem fáj neki már semmi...