Miért nem hisz nekem senki, amikor utólag kiderül (általában) hogy mégis igazam van?

Gyerekkorom óta jön egy megérzés, egy sugallat, egy látomás, egy intuíció és azt közlöm az emberekkel, de ebből csak 1-2% fogadja el, a többit nem érdekli, megy a saját feje után! Aztán eltelik egy kis idő, vagy egy-két év, és rájönnek hogy mégis igazam volt! Ilyenkor mindig sajnálkozok, hogy "Na ugye megmondtam!" Keserédes érzés ez, mert a "megnemértettség" az ember egész életét végigkíséri! Ugyanakkor vigasztalja a tudat hogy bejöttek a megérzései, sugallatai, látomásai, intuíciói.

Sokszor próbáltak már emiatt hülyének nézni, cikizni, megszégyeníteni csak azért, mert nem hittek abban amit mondok!

Rám igazak a sorok, hogy:

"Kevesen hitték, de mégis nekem lett igazam!"

"Döntsd el végre öcsi azt, hogy velem vagy ellenem!"

Miért ilyen elutasítóak, közönyösek, cinikusak az emberek?