Piri reis térképről vélemény?
Úgy, hogy Amerika felfedezése után 20 évvel csinálta.
Úgy lehetséges, mintha most írnál egy esszét a Berlini Fal leomlásáról.
1. 1513-17 között Amerika nem jelent meg még a térképeken, legalábbis nem az egész partvonal. Dél-Amerikát lényegében csak jóval később fedezték fel, partvonalai feltérképezésére pedig még sokkal később került csak sor!
2. Az Ó- és Újvilág közti távolságot Piri Reis rendkívül pontosan tüntette fel. Olyan pontosan, ahogy még jóval később sem voltak képesek azt megtenni más térképészek.
3. A földrajzi hosszúságokat – a térkép készítője (készítői?) már alkalmazták; mi ezt csak kétszáz évvel később találtuk fel.
4. A Kanári- és az Azori-szigetek is igen pontosan ott találhatók a térképen, ahol a valóságban is elhelyezkednek (az eltérés mindössze 1 fok).
5. Az Antarktisz létéről senki sem tudott 1513-ban. Mégis, a térkép rendkívül pontosan rajzolja a jég alá süllyedt földrész körvonalait. Olyan adatok is szerepelnek rajta, amiket mi csak az 1949-52-es svéd-brit-norvég közös expedíció révén tudtunk meg.
Ha tudnánk, hogyan lehetséges, akkor a kérdésed meg sem született volna.
Ha a korabeli térképekkel összevetjük, valóban szembeötlő a nagy pontosság. Szerintem a térkép vagy jóval később készült - ez állítólag kizárt, hiszen megállapították a pontos korát - vagy mégiscsak volt valami gyors repülőalkalmatosság akkoriban, ami segítségével ilyen pontos térképet lehetett készíteni. Ez az utóbbi megoldás izgalmasabban hangzik, így hát maradnék ennél. :-))
HajDoktor
"Feltehető-e ezek után, hogy akik azt készítették, valamikor 1513 előtt azok repülőgépe(ke)t használtak? A másik bomba akkor robbant, amikor kiderült: a térkép ennek ellenére több helyen hibás, a valóságtól eltér. Például az Antarktisz egyik csücske összeér a dél-amerikai Tűzfölddel: Piri Reis egy földnyelvet rajzolt oda; ahol ma tenger hullámzik. És több antarktiszi parti ponton szárazföldet ábrázol ott, ahol ma másfél kilométeres jégtakaró található. Tévedésről van szó tehát? Nem, és ez az igazi szenzáció! A geológusok földtörténeti és egyéb adatok összevetése után kijelentették: a térkép a valóságot ábrázolja, de nem az 1513-as, hanem a 11 000 évvel ezelőtti valóságot!"
Na ez a dúrva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!