Emlékszel rám ?
"Álmomban" egy asztalnál ültünk egymással szemben és beszélgettünk a félhomályban. Azt mondtad Mezőörsi vagy és,hogy csak a ház miatt vagy már ott. Sok dolgot mondtál magadról,amiket ide nem írok le, hogy tudjak esetleg szűrni. Sajnos bemutatkozni elfelejtettél, vagy csak nem emlékszem rá.
Mielőtt valaki azt hinné megőrültem, hát nem. A jelenség létezik. Van egy ismerősöm, akivel be tudunk egymás" álmába " lépni és mindenre emlékszünk szinte utána, természetesen ugyan arra. Olyankor megkeveredik a kettőnk otthonának a bútorzata is.
Gondoltam megpróbállak itt megkeresni,mivel tegnap este elalvás előtt a gyakorin voltam utoljára. Ha magadra ismersz írj, mert élőben is folytatni szeretném a beszélgetést.
Bár lenne valós esély, hogy itt van. Nem minden belépős álom, ami hasonló érzetű, hiába vagy képes rá bizonyítottan.
Egyenlőre még ott sem tartasz egymás álmába lépéssel, hogy saját valóságot teremts közösen, vagy hogy a megszokottat el hagyd, így nincs sok esély, hogy egy ilyen találkozó egy másik valaki, de ha még is, amire van esély, csak aránylag nem sok, arra viszont valóban kevés, hogy ő gyakorin van. Most gondolj bele, ott egy másik, akivel véletlen összekapcsolódtatok. Most a hasonlóságokat tekintve, mennyi az esélye, hogy egy ilyen lényegtelen dolog, mint a gyakori kérdéseken lévő aktivitás is egyezik? Ha nem érzed, hogy nagyon kevés, hát akkor most közlöm. Azért remélem valós volt, és megtalálod, de felhívom a figyelmedet, hogy erre a materiális értelemben vett esély, nagyon aprócska. Inkább gyakoroljatok a barátoddal, és keressetek magatokhoz hasonló embereket, akiket álmaikban felkerestek. Vagy még jobb.., próbáld megkeresni őt. Próbáld érezni, hogy ő valós ember-e, és ha igen, lépj be az álmába valamikor, és teremts fizikai kapcsolatot is. De ne gyakorin keress, ha már fizikai kapcsolattal kezded. :)
Ez így kb esélytelen. Tűt keresel a szénakazalban.
Ezt az álmodba mászkálós ismerősöddel kellene megbeszélned. Vagy ha lenne egy zártabb fórum, ahol kb 10-20 ember álmokkal foglalkozik, együtt kísérleteztek és oda írsz ki ilyesmit, na akkor van esély hogy megtalálod az álom beli illetőt es lehet egyezés.
Közös álmok valóban léteznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!