Biztos, hogy emberi kéz építette a piramisokat?
> Biztos, hogy emberi kéz építette a piramisokat?
Nem biztos. De ezt a legracionálisabb feltételezni.
> Az biztos ez is bizonyítja hogy kb semmit nem tudunk a világunkról
Ezt csak az állíthatja, aki mindent tud a világról, és ennek alapján meg tudja ítélni, hogy a mi tudásunk ennek mekkora hányadát teszi ki.
> a tudósok is csak feltételeznek
A tudomány pont azért bizonyult roppant mód működőképesnek, mert ahelyett, hogy vad spekulációkból, feltételezésekből, mendemondákból indulna ki, a jelenségeket önmagukat vizsgálja és abból épít fel modellt. Pl. az ókori görögök azt látták, hogy ami a földön van az idővel megáll, elromlik, elkopik, elrohad, meghal stb. Ezzel szemben ami az égen van, az nem romlandó, nem lassul le, nem áll meg, az égi világ „tökéletes”. Így – jön a spekuláció – nyilván tökéletes pályán kell mozogniuk ezeknek az égitesteknek, a tökéletes pálya meg a körpálya. Meg is rekedtek ezzel évszázadokig, és próbálták az égitestek pályáit körpályákkal leírni. Aztán eljutottunk odáig, hogy inkább felnéztünk az égre, megnéztük, hogy *ténylegesen* milyen pályán mozognak az égitestek, és abból tettünk megállapításokat. Kiderült, hogy az égitestek mozgását valami egészen más határozza meg, a gravitáció működése, aminek a pálya csak egy következménye, és amely pálya lehet akár körpálya is speciális esetben, de többnyire – ha stabil pályáról van szó –ellipszis pálya.
Nem, a tudomány nem feltételez, hanem az ismereteiből modellt alkot.
Aztán ott van Occam borotvája. Mindig abból a modellből indulunk ki, amihez a legkevesebb dolgot kell feltételezni. Akkor vetjük el ezt, és feltételezünk valami új jelenséget, tényezőt, paramétert, mikor a megfigyeléseink, méréseink ezt indokolják. A piramisokat idegenek építették? Ez egy csomó extra paramétert jelent. Mikor jöttel először a Földre, mikor hagyták el véglegesen, miért hagyták el, mire kellett nekik a piramis, miért nem építenek ma is valamit stb. stb… Occam borotváját alkalmazva a nullhipotézis az, hogy ahogy egy raklap dolgot, úgy a piramist is emberek építették. Ezt akkor fogjuk elvetni, és alternatív hipotézist feltenni, ha a megfigyeléseink, méréseink, kutatásaink erre okot adnak. Egyelőre nem adtak okot.
> Én se vagyok ufó hívő de szerintem kizárni se lehet
A tudomány nem úgy működik, hogy az elfogadható állítás, amit nem lehet kizárni. Ki nem zárható állításból kvázi végtelen létezik.
~ ~ ~
> ekkora terhet szerintem csak is idegen civilizáció csinálhatta és biztosra veszem hogy léteznek ufók
Amúgy miért nem angyalok? Vagy miért nem időutazó emberek a 34. századból? Vagy egy párhuzamos univerzumból átlátogató alternatív emberek? Vagy miért nem az atlantisziak? Az idegenek ezekhez képest mitől észszerűbb feltételezés? Nem, úgy érzem nem a tudósok azok, akik „csak feltételeznek”.
> A másik téma hogy miért csak az utóbbi 50 évben fejlődünk rohamosabban?
A civilizálttá válásunk óta fejlődünk kvázi exponenciális tempóban. Ha megnézzük a tudománytörténet állomásait, akkor meg is értjük, hogy miért. Az elmúlt 50 évben részben a számítógépek, másrészt az internet miatt gyorsult fel az emberi fejlődés. De ennek minden részlete, szakasza ismert, és következik az azt megelőző időkből, technikából. Ez maximum annak lehet érthetetlen, akinek nincs nagyobb rálátása az egészre.
> Hogy találtuk fel az elektromosságot?
Az elektromosságot nem feltaláltuk, hanem felfedeztük, feltalálni maximum az állandó áramot adó berendezéseket találtuk fel. Az elektromosság már az ókorban is ismert jelenség volt. (Ha más nem, akkor a villámokon keresztül, meg a statikus elektromosság okozta kellemetlen kisüléseken keresztül). Hogy hogyan fedeztük fel az elektromos jelenségek összefüggéseit, az megint kiolvasható a tudomány történetéből. Lassan, sok zsákutcával, de egymásra épülő felfedezések mentén.
> Meg egyáltalán, hogyan találtuk fel a tüzet...
A tüzet sem feltaláltuk, hanem felfedeztük, megismertük. Tűz volt az ember nélkül is (aszályos nyarakon alakultak ki erdőtüzek, voltak villámcsapás okozta tüzek, vulkánkitörések okozta tüzek, de spontán módon sokféleképpen keletkezhet tűz). Nyilván ahhoz sem kellett akadémiai tudás, hogy megállapítsuk, hogy a tűz meleg, bizonyos mechanikai folyamatok hőt termelnek, alkalmasint füstszaggal, tényleges füsttel. Innen azért nem volt óriási ugrás az, hogy tüzet csináljunk. Bár a dologban van némi ugrásszerű, de nem itt, hanem ott, hogy elkezdtünk főt ételeket fogyasztani. De ez sem egy megmagyarázhatatlan csoda azért.
Egyébiránt elég sok feljegyzés létezik az építkezésről. Pl. hogy egy hajós felrakatta a köveket, elhajózott Gízába, aztán ott lerakodtak...
Ebben itt pl. a munkások bérezéséről, élelmezéséről esik szó:
Furcsamód nem esik szó repülő csészealjakról, vagy isteni segítségről.
Ha valamiről valamit gondolunk, azt ismereteink határozzák meg. Vannak, akik nem tudják elképzelni, hogy a piramisokat nem emberek építették. Ismerik hozzá a történelmet, kutatásokat, műszaki ismereteik is vannak, ezek együttese megmagyarázza az eredményt.
Vannak, akik nem tudják elképzelni, hogy a piramisokat emberek építették. Ismeretlen előttük számos dolog a témában, ezért számukra megmagyarázhatatlan bizonyos helyzetek létrejötte.
Pedig a piramiok építése évezredek óta izgatja az embereket, ezért elég sok mindent megvizsgáltak és ismerik az építés módját. Amit esetleg nem tudunk, hogy több megoldási lehetőség esetén akkor éppen melyiket választották konkrétan.
Vannak ennél lényegesen nagyobb rejtélyek, egyet megemlítek. Közép amerikában a középkor elején élt egy tolték nevű nép, elég sok mindent tudunk róluk. Van tőlük néhány hatalmas monolit bazaltkő, nagyjából kocka, szépen megfaragva, csiszolva. A probléam csak az, hogy pontosan ilyen összetételű kövek innen úgy 2000 km-re találhatók a tűhányók közelében. Közelebb sehol. Egy darab úgy 20 tonna körül van. A szállítás még ma is akkora zűrrel jár, hogy a nyomát még az őserdőben is meg lehetne találni. De ennek nem találják. Vannak tippek a szállításra, elég szürreálisak, de laboratóriumban már sikerült.
"Én se vagyok ufó hívő de szerintem kizárni se lehet"
Nem kizárni kell hanem bizonyitani, ha azt gondoljuk ufo-k segitettek.
Ha semmi se utal rá, alaptalan a feltételezés.
A tudományon légy szíves, a bizonyításokkal foglalkozz, és ne az alaptalan feltételezésekkel.
A ufóhívők helye az ezotéria.
Nem azért, mert a tudományban nem hisszük - hanem azért, mert nem bizonyítható.
#11
A tűzzel kapcsolatos hsz-em irónia akart lenni.
Nem túl jól sikerült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!