Hogy viselitek az 5g sugárzást?
Milyen ellenlépéseket tesztek?
A mocskok a Covidot kihasználva teljesen kiépítették a hálózatot, mert az ugye életbevágóan fontos és halaszthatatlan volt. És még tüntetni sem tudtak az emberek mert nem szabadott meg totálisan demoralizálva voltak.
Hogy lehet harcolni ez ellen a mocsok ellen?
Kedves kérdező amíg nem válaszolsz a #8- as válaszolónak, addig egy vicc vagy.
Milyen érdekes, hogy szimpatizáns vagy egyszerűbb kérdésekbe bele állsz, aztán amikor a tudásoddal kérdeznek a témával kapcsolatban (ami szükséges, ha már erről beszélni akarsz) akkor ignorálod.
Ez igen.
Kötözködés nélkül: az "5g" helyesen "5G" mivel a betű ez esetben "generációt" jelent.
.
A kérdésre: ugyanazon az elven káros az 5G az emberi szervezetre, mint a CD lemez.
A hangrögzítés első generációja (1G) Edison viaszhengere volt.
Működött, de nem volt káros, ugyanis nem okozott halláskárosodást és a szomszédokat sem zavarta hangereje.
A sokadik generáció pedig a CD lemez, ami már káros hangerővel is visszajátszható.
Használod a 'blútúszt'? Ez is legalább olyan káros, mint az általad kérdezett 5G, hiszen az sem a hangfrekvenciás tartományban működik, mégsem kell használójának fém sisakot (alufólia-sapka) használnia.
.
Egy-egy napkitörés esetén nagyobb dózisú káros sugárzás éri az emberi szervezetet, mint az 5G használatával.
Az szerint üzensz a válaszolónak és hivatkozol rá, hány százalékot kapott?
Hiba, mert a % értéke egy pontozótól is megváltozhat - és akkor nem tudni, kinek válaszára hivatkozol!
.
Ebbéli gondolkodásod ad alapot az 5G-től való félelmedre.
#24
voltak hetek, amikor kb. vibrált éjszakánként az agyam, mondjuk 20-30 percig
aztán hirtelen véget is ért az egész, egyetlen másodperc alatt, egyértelműen olyasmi volt, mintha kikapcsoltak volna valamit.
kb. ötször erősebbnek tűnt, mint egy hatos erejű napvihar
az emberek ebből azért csinálnak viccet, mert megszokták, hogy rosszul érzik magukat, és ezerféle sugárzás közepette élik az életüket.
aztán csodálkoznak, amikor esetleg kimennek néha egy erdőbe, és végre tudnak gondolkodni, és kapnak levegőt is
#25
gyanítom inkább azért reagált rám, mert mindenféle hülyeség helyett leírtam, hogy bizony volt már, hogy éreztem valami kib@szottul kellemetlen sugárzást, és mivel pont akkoriban folyt a csapból is ez a téma, valószínűleg valami torony volt, ami hatással volt rám
27
Persze, sok helyen nem is engedélyezték ezt a szhart, sok helyen meg le is kapcsolták és további vizsgálatokba kezdtek.
#27
Milyen kísérletet vagy egyéb jellegű kutatást tettél, hogy összekössed ezeket a problémáid (ami már előfordult az emberiség kezdete óta, ehhez nem kell technológia)?
28
Nem értem a kérdést. Lehetne magyarul? Miket kötök össze?
Figyelj, sok ország nem engedélyezte az 5G hálózatok kiépítését. Erről van véleményed?
Kérhetném a sok ország némelyikének a megnevezését?
Hogy ne érezzem azt, hogy a levegőbe beszélsz, azért a mondandónkat támasszuk is alá valamivel.
És álljon itt egy EU jelentés szövege, idén év elejéről.
" 24/01/2022
Special Report 03/2022: 5G roll-out in the EU: delays in deployment of networks with security issues remaining unresolved
Az Európai Számvevőszék ma közzétett különjelentése szerint új lendületre van szükség az 5G, vagyis a vezeték nélküli mobilhálózatokra vonatkozó új globális szabvány elterjesztése érdekében. A tagállamokban jelentős késedelem mutatkozik az 5G-hálózatok kiépítése terén, ami veszélyezteti az Unió hozzáférési és lefedettségi célkitűzéseinek elérését"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!