Az emberek többsége miért hisz az ősrobbanásban és az evolúcióban, miért nem látják át hogy a világunk ezoterikus alapú(vagy inkább egy konkrét szimuláció) és másképp nem is létezhetnénk?

Ezek a semmilyen érvek nem bizonyítékok.

A véletlenek kapcsán én a következő, Neil deGrasse Tyson által kedvelt példát mutatnám be:

Van 1000 ember, akik állnak, mindnek van egy érméje, fej vagy írást játszanak, aki mondjuk írást dob, az veszít, és leül. Az első kör után nagyjából 500 ember marad állva, utána 250, 125, 60, 30, 15, 8, 4, 2, 1... Nyilván a számok nem mindig így jönnek ki, viszont ha marad egy győztes, az nem valami csoda lesz, hanem egyszerű matematika. A győztes hiába érzi azt, hogy ez valamiféle jel, valójában mindenkinek volt esélye győzni.

Az evolúcióban meg nem hinni kell. Számtalanszor, véglegesen bizonyított folyamat, nem lehet megcáfolni. Ugyanannyira valós, mint a gravitáció, vagy hogy léteznek autók.

@Kérdező!

Te egyelőre ott tartasz, hogy még azokat a szavakat se érted, amiket leírtál. Azzal semmi baj, ha te olyan összefüggéseket látsz, amiket mások nem, de azzal már van baj, ha te azért látsz más összefüggéseket, mert egyszerű közérthető szavak értelmezésével hadilábon állsz.

Mi a búbánatos tök köze van az ezoteriának a biológiai evolúcióhoz, meg az ősrobbanáshoz? Má' miért ne lehetne mind a három együtt? Te egyáltalán érted ezeknek a szavaknak, kifejezéseknek az értelmét?

Mondd! Hallottál már arról, hogy az evolúció szimulációban is működik? Nem tudsz arról, hogy kozmológiai eseményeket szimulációban működtetnek?

Szóval mi a manóért ne lehetne egy szimulációban működő világban ezoteria is, meg evolúció is, meg ősrobbanás is? Érted te egyáltalán mi az a szimuláció?

Kedves @Kérdező!

A szimuláció nem történetírást jelent, hanem abból jövünk rá olyanra, hogy mi történne valamivel a valóságban is.

A számítógépes szimuláció nem azt jelenti, hogy létrehozzuk a képernyőn egy labda képét, meg alatta egy csíkot rajzolunk, hogy az a föld, és a labda képét mindig egyre közelebb rajzoljuk meg a földhöz, majd utána a saját elképzelésünk szerint megrajzoljuk a visszapattanó labda képeit is.

Nem! A szimuláció nem egy kitalált történet a saját igényink és elképzeléseink szerint. A szimulációban létrehozzuk a gumihoz hasonlóan viselkedő anyagot, aminek adott rugalmassági értéket adunk, mintha fel lenne fújva. Létrehozzuk a gravitáció jellemzőit, ami hatni fog arra a gumira, és leprogramozzuk a föld anyagát is. Ezután elindítjuk a szimulációt, és megnézzük, hogy mi fog történni. Ha a labda pont úgy viselkedik, mint ahogy azt lemértük a valóságban is, akkor jól működik a szimuláció.

Ez azért jó, mert ezután olyan összetett, bonyolult terepviszonyokat teremthetünk a szimulációban, amit nagyon nehéz lenne találni a természetben, a valóságban. De nem is kell ilyet keresnünk, vagy csinálnunk igaziból, mert a szimuláció meg fogja mutatni nekünk, hogy ha lenne ilyen terep, akkor a leejtett labda ott hogyan viselkedne. Vagyis a szimuláció nem arra való, hogy a valóságot mi találjuk ki, hanem arra kell, hogy megmutassa nekünk azt, amit nem tudunk a valóságról.

@Kérdező

Írod: "Szóval én egy ideje már úgy élek, hogy látom az összefüggéseket, magam és mások életében is es látom hogy nincsenek véletlenek..."

Játszottál már dobókockás társasjátékot? Gondolom, nálad mindig hatos jön ki... Nálam is, csak az a baj, hogy egyes szitukban és társasjátékokban pont nem az a jó. Állandóan kicsúsznak a kezeim közül a poharak, de mindig tök ugyanúgy törnek össze, még akkor is ha műanyagok (már előre ismerem minden szilánk helyét). Ezt is nyilván ilyenkor valaki odafentről irányítja egy wireless dualshock joystickkel. A poháreladók már nyájasan fogadnak, mert nagy üzletet látnak bennem. Így aztán nem csoda, hogy a legszebb poháreladó lányt vettem el (innen értettem meg, hogy miért kellett a poharaknak leesnie a kezemből - viszont az nem volt tiszta, hogy a poharak miért törtek össze továbbra is???).

Később elváltunk, mert a poháreladó lány idegrendszerét felőrölte a sok leeső pohár csattanása, ám így végre rájöttem, hogy a válásunk is előre elrendeltetett volt, tehát ezért kellett továbbra is összetörnie a poharaknak.

Sokan javasolták, hogy jobb lenne, ha nem az összefüggéseket keresném mindenben, mert aki keres, és keres, és minél betegesebben keres, az tuti végül talál is, még akkor is, ha valójában nem lenne mit keresnie. Mondták azt is, hogy jobb lenne, ha elgondolkodnék azon is, hogy az 1000 ilyen betegesen kereső elképzeléseiben, ugyanarra a történésekre, 1000 féle változat születik.

De én még ebben is cáfolhatatlan összefüggéseket láttam meg. Az sem lehet véletlen, hogy csak az én összefüggés-látásom a jó, és mindenki másé hamis...

:/

@Kérdező: "Nem tudom miből idéztél"

A fejemből. Most találtam ki az egészet. Én a poénkodásra kb. 3 normális reakciót tudok elképzelni.

1. Mosoly, nevetés... stb. (összefüggés észrevétele a poén és a valóság között - itt történetesen jó, és szükséges ha keressük az összefüggést)

2. A poénkodást a hallgató gyatrának és/vagy erőtlennek fogja tartani, és erről kifejti a véleményét

3. A poénkodást sértőnek fogja tartani, és feldühödik...

Azt a reakciót viszont, sajna, betegesnek tartom, ahol a hallgató nem veszi észre valamiről, hogy enyhén gúnyolódó viccről van szó, ahol a történések merő képtelenségekről szólnak, és még azt is vérkomolyan véve próbálja beilleszteni a saját világképébe.

Mondtam! Ne próbálj meg minden között összefüggéseket keresni, mert az végül droggá válik, és ugyanúgy függőséget okoz, és a sosemvolt összefüggések önálló életre kelve, benned hamis képeket megfestve elszakítanak a valóságtól, ahelyett, hogy inkább megismernéd azt.

Egy mentséged van, ha te is poénból válaszoltál, de akkor azt kissé tedd, nyilvánvalóbbá... :)