A szkeptikusok mivel magyarázzák a női megérzéseket?
"A kutatásban 120 embert vizsgáltak, melynek tagjait véletlenszerűen választották ki kortól, anyagi helyzettől függetlenül. Az egyetlen befolyásoló szempont a nem volt, ugyanis a tesztalanyok fele nő, másik fele férfi volt. A kutatás egyértelműen alátámasztotta a "női megérzés" fogalmának meglétét, ugyanis a szebbik nemhez tartozók csaknem tizenhatszor akkora pontossággal találták ki a véletlenül generált 1 és 100 közötti számot, mint a férfiak.
"Ez az eredmény azokat is meggyőzi, akik butaságnak tartották a feltételezést, miszerint a nők egy olyan fajta megérzéssel rendelkeznek, mellyel a férfiak nem." - fogalmazott Joe Harris, a kutatás vezetője. "Örülök, hogy munkákkal pontot tehettünk ennek az évszázadok óta fennálló kérdésnek a végére."
Mivel a kutatás jelenlegi résztvevői a harmadik kontrollcsoporthoz tartoztak, a tudósok kizártnak tartják, hogy szimpla véletlenről lenne szó."
1 - Minden kutatási eredményt annak tartasz?
2 - Kutatási eredményekkel magyarázzuk. Innentől kezdve ez nem hit, hanem bizonyított dolog.
4 - És ez mire érv? Az orvostudomány is téved esetenként, akkor az sem létezik?
5 - Az általad linkelt cikknek ehhez semmi köze, nem tudom, hogy jött témába.
6 - "Ha valaki képes valamire akkor azt bármikor megtudja csinálni."
Akkor, hogy egy példát említsek, szinte senki sem tud vezetni, hiszen senki sem vezet tökéletesen, mindenkivel előfordul, hogy hibázik benne, tehát hogy az adott pillanatban nem tudja helyesen véghez vinni az adott cselekedetet.
7 - Kutatàsi eredmény.
9 - Tehát ez csak akkor működik szerinted, ha a világ minden nője részt vesz a kutatásban? 😀
Egyébként nem 60-ról írnak a cikkben sem, ugyanis ez a 3. kontrollcsoport volt, de mindegy...
Megszólítottad a szkeptikusokat, de meggyőzésükhöz azért kevés lesz a hozzászólások szétcincálása, vagy a válaszolók piszkálása. Esetleg a toporzékolás, hogy amit ide nyomtál a kérdésbe az márpedig egy kutatás, tehát tévedhetetlen.
Egyetlen dolgot kérünk, visszaellenőrizhető forrásokat ehhez a kísérlethez.
Ez menni fog, vagy maradnál az ellenőrizhetelen kamu dobozban?
12 - Nem akartalak megbántani, a hozzászólásodból látszik, hogy sértve érzed magad, ezért ha akaratomon kívül megbántottalak, akkor bocsánatot kérek érte.
Ettől függetlenül természetesen reagálok a leírtakra. Azt állítani, hogy valami azért nem megalapozott, mert nem a világ minden nője volt vizsgálva, egyértelműen logikátlanság. Én nem tekintem sértőnek, ha erre felhívom a figyelmet, de szemmel láthatólag ennek megítélése egyéni dolog, hisz te ezt a válaszolók piszkálásaként írtad le.
"Esetleg a toporzékolás, hogy amit ide nyomtál a kérdésbe az márpedig egy kutatás, tehát tévedhetetlen."
Nyilván nem tévedhetetlenek a kutatások, de azt tartom értelmes eljárásnak, ha elfogadjuk őket függetlenül attól, hogy a vallásunkba, világnézetünkbe, korábbi elképzelésünkbe belepasszol-e, vagy az ellenkezőjét bizonyítja. Ha te csak azt fogadod el, ami a te világlátásodat alátámasztja, akkor ugyanolyan logikát követsz, mint pl. a laposföldhívók, akik szerint csak azért látjuk a Földet görbének, mert a fény nem egyenesen közlekedik. Nyilván ezeket a feltételezéseket kizáró kutatások is léteznek, csak ők ezeket nem fogadják el, mint ahogy te sem az általam említetted :)
Én azt javasolnám, hogy legyél egy kicsit nyitottabb és befogadóbb, hogy ne csak azt vedd alapul, ami a te vallásodat alátámasztja.
#13
Én mikor azt írtam hogy a világ összes nője közül 60at vizsgáltak meg,akkor csupán arra akartam utalni hogy töredéke ez a népességnek.Aztán te vitted tovább hogy akkor az egész népességet meg kellene vizsgálni?! Engem rohadtul nem érdekel hogy megvizsgálják-e az összeset :)
Csak azt lásd és vedd figyelembe hogyha él a Földön 3 milliárd nő,és abból 60at vizsgáltak meg, akkor nem lehet azt állítani hogy mind a 3 milliárd nőre igaz az az eredmény.
Szkeptikus vagyok,és megmagyaráztam hogy miért nem igaz a kutatás eredménye globálisan nézve.
A kutatás eredménye nálam az, hogy abból a 120 emberből a nők jobban teljesítettek :) Mégse lehet világgá kiáltani hogy az összes élő nő jobban teljesít az összes élő férfinál... :)
14 - Rendben, de akkor miért állsz meg itt, miért nem írsz egy konkrét számot arról, hogy szerinted hány embert kell megvizsgálni ahhoz, hogy reprezentatív legyen a minta? Ha ezret megvizsgálnak, az már elég a közel 8 milliárdhoz? Vagy százezret kell? Vagy egymilliót? Egymillió még mindig csak töredéke a 8 milliárdnak, tehát ha egymillió emberrel kapcsolatban találunk egy 100%-osan egyező kimutatást, azt sem lehet alapul venni?
Értem az észrevételedet, de a tudomány nem így számol, ahogyan te. Ha ellenőriznek egy adott létszámú csoportot, majd azt megismétlik kontrollcsoportok által, akkor abból az egész emberiségre leszűrhető relációkat vonnak (feltéve, hogy a minta nem kizárólag bizonyos csoportról szól, pl. nem csak feketéket, vagy csak európaiakat vizsgálnak, stb.)
Hát az élet nagyon összetett, így szerintem teljesen pontosan lehetetlen megállapítani tulajdonságokat nemekre lebontva.Sokoldalú az életünk és mindenki más, mindenkinek más fekszik,mindenki másban jó.Emberek vagyunk,nem foghatunk ki 2 pontosan ugyanolyan napot sem.
Lehet ha egy kutatást ugyanazokkal a személyekkel 2 külön nap végeznének el,teljesen különböző eredmény születne.
De egyébként a kérdésed is érdekes! Ugyanis elég nagy magabiztossággal írtad ki a kérdést.Azzal a megérzéssel hogy ezen nem talál majd senki sem fogást,és nem fognak kötekedni a válaszolók, hanem majd meghajolnak előtted,meg a nők előtt.Mert gondolom nő vagy :)
Hát szerintem nem így képzelted el a válaszokat...mondhatjuk azt is hogy ebbe most valahogy nem jött be a megérzésed :)
"teljesen pontosan lehetetlen megállapítani tulajdonságokat nemekre lebontva."
Érdekes álláspont, természetesen a tudomány tett már megállapításokat nemekre lebontva. Pl. a különböző nemekre különböző hatással van a szex. A nők esetében az orgazmus pl. olyan hormonokat szabadít fel, amelyek a kötődés érzését váltják ki. Akkor ezekben a kutatásokban sem hiszel? (Nyilván nem nők millióit vizsgálták a kutatás során.)
"De egyébként a kérdésed is érdekes!"
Számomra pedig a válaszok azok, de ez így rendben is van. Én azt találom érdekesnek, hogy a tudományos bizonyítások során az emberek azokat fogadják el, amelyek nem mondanak ellent a korábbi elképzeléseiknek. Ha ellentmond, akkor olyasmi kifogásokkal jönnek, mint amit te is írtál, hogy ők jobb következtetéseket tudnak levonni, mint a tudósok, mert pl. nem minden nő volt tesztelve. Ez számomra azért fontos és érdekes, mert emberek elfordulnak a tudományos eredményektől akkor, ha az nem az ő saját elképzeléseiket támasztja alá.
"Ugyanis elég nagy magabiztossággal írtad ki a kérdést.Azzal a megérzéssel hogy ezen nem talál majd senki sem fogást,és nem fognak kötekedni a válaszolók, hanem majd meghajolnak előtted,meg a nők előtt.Mert gondolom nő vagy :)
Hát szerintem nem így képzelted el a válaszokat...mondhatjuk azt is hogy ebbe most valahogy nem jött be a megérzésed :)"
Ebben pedig az az érdekes, hogy mind az összes feltételezésed téves :)
Elolvastam ugyanis a korábbi kérdéseket is, és tisztában voltam azzal, hogy hogyan reagálnak emberek bizonyos felvetésekre, és hogy hiába bizonyítják be nekik, hogy a Föld gömb alakú, ha ők eddig azt hitték, hogy lapos, akkor minden bizonyíték ellenére laposnak fogják tartani.
Meghajolnak előttem, mert szerinted nő vagyok. Szintén téves mindkét pontja, ugyanis én, aki ezt a kérdést kiírtam, konkrétan férfi vagyok. Aki regisztrált, valóban nő volt, ketten használjuk ezt a regisztrációt, ezért a feminim felhasználónév.
Mindössze egy linket kértem, nem logikátlan magyarázkodást kis személyeskedéssel körítve.
Ennyi nekem elég. Kérdésed megalapozatlan, vitára érdemtelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!