Buddhista gondolkodók! Mennyire nehéz ebben a pénzéhes kapitalista, egymást taposó nyugati világban a ti békésebb, magyar átlagember szemében különcnek, furának, akar dilisnek számító világmeglátásotok, gondolkodasmódotok miatt a mindennapi életetek?

Nem vagyok kifejezetten, buddhista, de hasonló a felfogasom a leírtakhoz.

Én leszrom ki mit gondol rólam. Persze ha külső, haj öltözködés, viselkedés vagy hasonló. Akkor megnézem azt ha igazat adok nekik akkor persze változtatok.

Engem, mindig is furának tartottak, egy ideig frusztrált ma meg köhögöm.

Kb ezek igazak rám ellent mondásosnak tűnhet de nem vagyok szent.

békésebb, kedvesebb, segítőkészebb, megértőbb, türelmesebb, megtanultam hazudni, másokat manipulálni.

De nem érzem magam gyengének e miatt. Régen erőszakos voltam, makacs de sosem embertársaimat taposni, lejáratni és elnyomni.

Jééé azt hittem ez soha nem fordul elő, de maga a kérdés és az alatta lévő kifejtéssel nagyon azonosulni tudok, azaz ezek szerint nem velem van a baj, mások is azt látják a világban, ami van... :-)

...csak úgy tűnik én többet foglalkoztam ezzel, mint kellett volna. Jobban tettem volna, ha lesz*ar.ok mindenkit és elküldöm őket az anyjuk büdös pic.sá*jába! :-)

A válasz az, hogy ilyen ember nincs, mert a vagyonszerzés felülír minden vallási elvet.

A keresztények sem követik Jézus tanításait, csak azokat, amik számukra kényelmesek. Attól nem lesznek jobb emberek, mert templomba járnak és hisznek Istenben, ahhoz úgy is kellene élni.

Én buddhizmus szimpatizánsnak nevezem magamat, azaz nem sorolom be magam semmilyen "izmusba" nem vagy semmilyen"ista", de a keleti filozófiák, a zen, a buddhizmus, a spirituális gondolkodás mélyen megérintettek és segítettek egy teljes újratervezést a személyiségemben. Az én állásfoglalásom a következő: nem vagyok sem álszent, nem vagyok képmutató, az anyagi dolgok fontosságát nem szabad bagatellizálni. De túlfetisizálni sem. Dolgozom is, befektetek is, fontos az anyagi stabilitás, hiszen a lelki békét nem lehet állandósult csekkfrászban és nélkülözésben elérni. Ám azt is vallom, hogy nem helyes út a túlpörgés sem, az, hogy nagyon rászívjuk magunkat a fogyasztói társadalom dolgaira. Van egy saját szükségletrendszerem és aszerint élek, aszerint kezelem az anyagiaimat. Meglepődnétek, hogy mi az ami belefér és mi az, ami beleférne, de nem igényelem.

Aztán lelki béke: egykedvűen, néha picit talán szánakozva nézem a sok sok fąśżméregetést a világban, ahogy az egók összefeszülnek akár az üzleti világban, akár a magánéletben, akár a politikában, akár csak az utakon. Nem szállok be, nem állok bele olyan konfrontációkba, konfliktusokba, amiknek nincs fontos tétje. Nem akarok senkit semmiről meggyőzni, nem szajkózok véleményeket. Megvan a magamé, aszerint élek. Nyitott vagyok a tanácsokra, de a döntéseket magam hozom meg. Szellemileg autonóm vagyok, egy új telefon, egy trendiséget sugalló beszólás, egy negatív kritika (tétnélküli dolgokban) már nem hat meg. Nem kell, hogy mindenkinek megfeleljek, nem esdekelem senkitől az elismerésért. Jól esik a pozitív visszacsatolás, de nem függök tőle. Semmilyen beilleszkedés vagy konformizmus miatt nem változtatok, soha nem néznék valóságsót csak azért, hogy a többiekkel tudjak beszélgetni, sosem szoknék rá a dohányra, hogy mások elfogadjanak. A feltételekhez kötött elfogadásra nem vagyok kíváncsi. Lényeges a szilárd és autonóm személyiség, a saját értékrend és az öntisztelet, önbecsülés.

4 túl kívül se jó.

Jobb benne lenni, de nem kell minden szrért felvenni a kesztyűt.

Bár itt is sokat számít az alap beállítottság, az Introveltált és az Extrovertált típusú kereső más utakon jár. Mégha az irány önmagában azonos.

nem az lenne a feladat hogy segits rajtuk?

nem az elesetteken, hanem a kapzsikon stb.eken