Hisztek a vonzástörvényébe?

Persze. Otthon ültem a kanapén, és 0-24-ben mantráztan, hogy gazdag leszek, aztán egyszer csak gazdag lettem.

Sajnos ezután felébredtem és belelógott a bilibe a kezem.

Nem. Korunk ezoterikus irányzatainak valahol az egyik jellemzője, hogy egy ősi bölcseletből indul ki, de annyira kilúgozza, egyszerűsíti azt, hogy végül az eredeti gondolat teljes ellentétét fogja jelenteni.

Minden ősi bölcsesség – a keleti filozófiának, meg az ókori európai filozófiának, meg sok más kultúra filozófiájának – az egyik fő mondanivalója az, hogy az ember többre képes, többet érthet el, magasabbra emelkedhet, mint gondolná. Ennek viszont az a „titka”, hogy az ember helyes képet alakítson ki a világról, benne önmagáról, helyes értékrend alapján helyes elhatározások, helyes szándékok mentén helyes, nemes célokat tűzzön ki. Ennek eléréshez viszont meg kell tennie a megfelelő, és a cél eléréséhez szükséges erőfeszítéseket, le kell küzdeni a felmerülő akadályokat, tanulnia kell a hibáiból és javítani azokat, tanulni kell a sikereiből és elmélyíteni azokat a képességeit, amik sikerre vitték.

Ehhez természetesen kell az akaraterő, kell, hogy az ember higgyen a célja helyességében, és abban, hogy képes elérni a célt, megvan benne, vagy elérhető számára a megfelelő képesség, tudás, kitartás, türelem. De összességben a cél eléréséhez mégiscsak a megfelelő tettek és erőfeszítések vezetnek.

Sőt nem egy keleti, illetve misztikus iskola pont az ellentétét, állítja, mint ami a vonzás törvénye: Minél erősebben akarsz valamit, annál nehezebben lesz számodra elérhető, de amint elkezded nem akarni az adott dolgot, karnyújtásnyira kerül hozzád, csak mivel tényleg nem akarod, soha nem fogsz érte nyúlni.

Ehhez képest a vonzás törvénye nem hogy a másodlagos tényezőt, az akaraterőt emeli az elsődleges tényezővé, hanem ezt teszi meg az egyetlen tényezőnek. Neked nem kell erőfeszítést hoznod, nem kell a célod helyességén, nemességén gondolkodnod. Nem kell a képességeidet, az adott cél elérésének lehetőségeit mérlegelned, hogy ez számodra jó, helyes cél-e. Nem kell dolgozni, nem kell küzdeni, nem kell erőfeszítést tenni. A vonzás törvény azt állítja, hogy a legtöbb, sőt az egyetlen dolog, ami a célod eléréséhez kell, hogy az adott cél elérését elég erősen kell akarnod.

Nyilván nem túl sok gondolkodás után belátható, hogy ez mennyire abszurd. Hiába akarok én Nobel-díjas lenni, ha nem tanulok, nem végzek megfelelő kutatásokat, hanem csak ülök a fotelben, és várom, hogy a számba repüljön a sült galamb, akkor várhatok a halálom napjáig. Vagy hiába akarok én nyerni a lottón, ha nem teszem meg legalább azt, hogy leballagok a lottózóba, és veszek egy lottószelvényt, akkor aligha fogok nyerni. Sokan akarnak mondjuk a világ leggazdagabb emberrévé válni, de csak egy ember érheti el, és ha számít is ebben az akaraterő, maximum annyiban, hogy ki az, aki a huszadik kudarc után feladja, és ki az, aki a huszadik kudarcból nem csak hogy felállt, és nekifutott huszonegyedszerre is, de ki az, aki mind a húsz kudarcából tanult valamit, javított valamit önmagában.

Persze van az a cél, és van az a szerencse, mikor az ember ölébe hullik a megoldás. Mondjuk az álma az, hogy eljusson Párizsba, és talál az utcán annyi pénzt, amiből megveheti oda-vissza a jegyet, meg a szállást. Van ilyen igen. Csak egyrészt független attól, hogy illető mennyire erősen akart eljutni Párizsba, másrészt a céltól és helyzettől függően tízezer/százezer/millió/százmillió emberből egy ilyen van. Erre alapozni nem éppen racionális.

De a vonzás törvénye kényelmes. Kényelmes annak, aki tanítja, hiszen nem kell személyre szabott tanítást adnia. Nem érted el a célodat? Bizonyára nem akartad eléggé. De kényelmes annak is, aki hisz benne. Az ember alapvetően lusta természetű – megvan ennek a biológiai oka –, szeretne igazán hinni abban, hogy valami magas célt különösebb erőfeszítés, munka nélkül is elérhet A dolog jól átélhető, kb. annyira, mint az örök élet és az ingyen sör. Csak éppen irracionális. És aki hisz ebben, az inkább kezd el otthon a nyolcadik

„kudarc” utáni is kvázi álmodozni, elhinni, hogy a cél karnyújtásnyira van, mint felállni, dolgozni, izzadni, küszködni, tanulni, lépésről lépésre átverekedni magát, elbukni, felállni, újra elbukni, majd újra és újra és újra felállni. Áh, ez tiszta macera, sokkal jobban hangzik elfeküdni az ágyon, és – tulajdonképpen – álmodozni, ami – ahogy a közmondás tartja – az élet megrontója, aztán révetegen pislogni, hogy mikor jön az a bizonyos Nóberdíj – vagy hogy is hí'ják aztat – a szakmunkásképző végzettségre, és a váltott műszakos csavargyári munkára.

Nem igazán értem, hogy egy törvényben miért kell hinni.

Ha létezik az a törvény, akkor működik is.

Ha nem létezik, akkor hiába hiszel benne.

2*Sü tökéletesen leírta.

#5: Bizonyos szempontból így van, de mégsem… Ami nem mindegy, az az eredmény. Vegyünk egy egyszerű, apró, hétköznapi példát, legyen a cél megtanulni kenyeret sütni.

- A pesszimista ember úgy van vele, hogy ez a kenyérsütés neki úgysem menne, ezért meg sem próbálja. Természetesen ennek az lesz az eredménye, hogy tényleg nem tanul meg kenyeret sütni. De nem azért, mert nem hitt benne, hanem nem tette meg az első lépést sem a kenyérsütés megtanulásának folyamatában. Nem a hit hiányának, hanem a tettek hiányának a közvetlen következménye az, hogy tényleg nem tanult meg kenyeret sütni, ezáltal önmegvalósító próféciaként valóban megteremtette magának a kudarcot.

- Az optimista ember úgy van vele, hogy ez nem olyan nehéz dolog, menni fog ez. Megsüti élete első élesztős kenyerét, és elégedett. Jó, lehet, hogy egy kicsit sótlan, lehet, hogy egy kicsit kemény, de legyünk optimisták, a kenyér végül is megsült, és nem ehetetlen. És lehet egy életre megelégszik ezzel a minőséggel, vagy elkönyveli a sikert, kipipálja, hogy ez is sikerült, majd a továbbiakban továbbra is a boltban veszi a kenyeret. Itt is megvan az önmegvalósító prófécia, azt gondolta, hogy könnyen megy, és könnyen is ment, de nem azért, mert hitt benne, hanem megtett legalább pár lépést, és ezzel a célt elértnek minősítette. Ezért hajlamos meg is állni ezen a szinten, hiszen a feladat ki van pipálva.

- Aki meg azt gondolja, hogy kenyeret sütni megtanulni egy hosszú, nehéz folyamat, az megsüti élete első élesztős kenyerét. Konstatálja, hogy kicsit sótlan, kicsit kemény, és megpróbál javítani az arányokon, kipróbál más receptet. Lesz, ami jobban sikerül, és lesz, mikor teljes lesz a kudarc. De megy tovább, megpróbál igazi kovászt készíteni. Elsőre nem jön össze, de újra próbálkozik, kicsit több odafigyeléssel. Elér egy jobb eredményt, majd elkezd kísérletezni egy másik kovásszal. Eltelik 3 év, és sok kukába landoló kenyér, meg persze sok „szódával elmegy” és sok „nem is rossz, de nem is tökéletes” kenyér után, illetve sok utánaolvasás, sok odafigyelés, sok erőfeszítés után megtanul nem csak kettes alá szinten kenyeret sütni, hanem olyan kenyeret sütni, ami felveszi a versenyt a boltban megvásárolható legfinomabb házi jellegű kenyérrel is. Küzdelmes folyamat volt, de azért, mert nem elégedett meg az első lépcsőfokkal, hanem egy magasabb szintű célt tűzött ki.

De ebben nincs semmi misztikus, metafizikai törvény, nem vonz be itt semmi semmit. Egyszerűen csak logikus, közvetlen és profán módon az erőfeszítések mértéke egyenes arányban áll az elér eredmény szintjével. De ez annyira triviális, hogy egy óvodás számra is az.

7-es A lehetőségeket vonzod be az optimizmussal és nyitottsággal mint egy mágnes. Ennek az oka többek között az, hogy az emberek

a pozitív, nyitott emberek társaságát keresik, ezért a lehetőségeid minden szinten jelentősen megnőnek. A metafizikai részébe nem menjünk bele. A pesszimista mellett elmennek az élet adta lehetőségek mert a negatív gonolatai és az önismeret hiánya, mint egy sötét felhő megakadályozza hogy meglássa amit az élet felkínál neki.

8-as Önismeret a kulcs. Általában, fájdalmas megtapasztalások sorozata kell, hogy valaki nagyjából objektíven tudja látni önmagát és a világot. Ez kell ahhoz hogy ne érjen csalódás, vagy ha ér akkor villámgyorasan elengedd és továbblépj. A te esetedben, vagy azt hiszed hogy optimista vagy de valójában nem (önismeret), vagy rossz emberismerő vagy és nem tudod kiszűrni azokat, akik lehúznak és szívják a véred.