Betegesen kötődőm egy elhunyt, szinte ismeretlen ember lelkéhez. Valaki segítene nekem? Mi ez az egész, és mihez kezdjek a helyzettel?
Minden 2018 őszén kezdődőtt, amikor álmodni kezdtem egy tolószékben lévő emberrel. Nem tudok eseményt felidézni, csak az érzést, a szeretetet ami köztünk volt. Végetért az álom amikor egy olyan döntést hoztam meg, ami meghiusította ennek a találkozásnak a valós lehetőségét.
Az élet mégis úgy hozta, hogy visszatértem ahhoz az útelágazáshoz, ahol 2018 őszén voltam, s innentől kezdve szabad útja volt a találkozásnak.
2019 májusában, munkám során találkoztam ezzel az emberrel. Olyan állapotban volt, hogy se mozogni, se beszélni, enni, inni, nem volt képes. De annyira beleszerettem első találkozás, hogy azóta nem találom a helyem. 5-ször volt alkalmam találkozni vele, minden alkalommal forróság öntött el. A szemébe néztem sokszor, mélyen, annyira magaménak éreztem az egész lényét. Minden érintést imádtam. Kétszer átöleltem, soha annyira "otthon" még nem éreztem magam. Mivel nem tudtunk beszélgetni, nem tudom ő mit érzett, de azt tudom, hogy érezte, hogy én égek utána.
Tudtam, hogy napjai vannak hátra, szerettem volna megpuszilni, s elmondani neki, hogy szeretem... De nem volt rá már lehetőségem. Tavaly júliusban meghalt.
Azóta ki vagyok készülve. Mindenben őt keresem. A kocsik rendszámát lesem, mikor tűnnek fel a nevének kezdőbetűi, mindenben üzenetet keresek tőle, minden nap azzal a reménnyel fekszem le, hogy vele fogok álmodni. Ritkán jelenik meg álmomban, olyankor legtöbbször a hamvait keresem a lakásán (ami álmomban nem olyan, mint a valóságban), és talán 3-szor álmodtam azt, hogy életben van, s olyankor is képtelen mozogni, csak én ölelem s fogom a kezét s abban reménykedem, hogy meg tudja símítani a kezem...
Vannak hetek, amikor jól vagyok... Nem keresek jeleket, s megbeszéltem magammal, hogy nekem nincs miért szenvednem... A szülei, gyermekei szenvednek jobban helyettem is... Aztán bekattanok, s reggel úgy kelek fel, minden előjel nélkül, hogy úgy érzem belepusztulok a hiányába. Ilyenkor mindig feltűnik a neve valahol (könyvben, utcán plakátokon, csak úgy szimplán a facebookon), s ilyenkor nagyon mélyen elképzelem milyen lehetőségeink lettek volna az életben ha minden másképp alakul. Ilyenkor nem tudok koncentrálni semmire, csak egy elképzelt világban élek, vele. Aztán az érzés, pár nap múlva újra megszűnik... S aztán újra visszajön.
Nem akarom őt elengedni... Lehet el kéne, de nem akarom.
Nem félek a haláltól már, mert tudom, hogy akkor vele lehetek...
De még élek, s családom van, gyerekeim, férjem, akiknek most szükségük van rám...
Azt szeretném, hogy el mondjam neki, hogy szeretem, s legközelebb jobb lesz, s legközelebb időben rátalálok, csak várjon meg... mindig érezni akarom. De teljes mértékű anya és feleség is szeretnék lenni.
Nem akarok hülyének tűnni... Pedig olyan hülyén hangzik... Hogyan beszéljek vele?
Ha érdemben nem tudsz hozzászólni, kérlek, görgess tovább, s ne rúgj belém... Köszönöm.
Talán egy regressziós hipnózis
segít.
Én a helyedben keresnék egy szakembert aki foglalkozik ilyennel.
De aranyos dolog ez, kedves kérdező. Meghato.
Egyetértek a 3.al :)
Kaktusz de sötét vagy,menjél vissza bálványt imádni..
Talán előző életedben őt gondoztad vagy hosszantartó egymásra utaltság alakíthat ki ilyen mélységű lelki kapcsolatot,vagy otthon érzetet..Szerencsés vagy,hogy egyáltalán ilyesmi megérintett többségünk életünk végéig magányosan téblábol..
Az utaztatást feleslegesnek tartom,mert ha nem vagy felkészülve onnan traumák sorozata is felszakadhat,pl. ha miattad lett tolószékes és bűntudattól vezérelve maradtál vele,amit ebben az életében dolgozott ki magából végleg letéve a terhet,tehát bármi lehetséges és nem véletlenül nem voltatok most együtt...Mondanám,hogy majd legközelebb,mert tényleg nagyon aranyos és megható a történet,de ennek a földi ciklusnak a végével sajnos mindenkinek ez lesz az utolsó...
Legalább elköszönt mielőtt kilépett gondolom azért álmodtál vele,mert egymást hívtátok..az érzésre és tudatra volt szükséged,de a kapcsolat köztetek 1 halállal nem szűnik meg..majd odaát megbeszélitek..
Mikor álmodtam vele irodában dolgoztam.
Soha életemben nem láttam még olyan speckó kerekesszéket mint amilyet álmodtam s mint amilyen neki volt...
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha beteg gondozó leszek. Mikor kijöttem külföldre, teljesen más típusú melóra jöttem, biztosra. Na, hát abból a biztos melóból semmi sem lett, kétségbeesésemben, poénból s hirtelen felindulásból küldtem el a CV-met erre a gondozói munkára, nem gondoltam volna, hogy van esélyem mivel nem volt tapasztalatom... Azonnal fel ettek, mai napig itt dolgozom.
Már az első napokban elkerültem hozzá, de sajnos csak 5-ször volt esélyem menni... 3 nappal a halála előtt, a kollégám mondta neki, hogy következő este megyek hozzá... Az volt az utolsó estéje, s nem mentem hozzá, mert kicserélődött a programom... Másnap meghalt.
Voltam a temetésén, távolról figyeltem az eseményeket, mindenki megérintette a koporsót, én nem. Nem akartam, hogy az utolsó érintésem vele kapcsolatban a koporsója legyen...
Nagyon bizarr, valóban.
Két lábbal a földön járó ember vagyok, de ez a dolog teljesen elveszi a józan eszem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!