Szerintetek, ha valaki találkozik a "másik felével", akit neki szánt a Sors, vagy Isten (amiben hisztek), de elszakadnak egymástól, fognak még újra találkozni?

Ez attól is függ, hogy mennyire igyekeznek a felek egymással ismét találkozni, tartják-e a - mai sok lehetőség adta világban - kapcsolatot egymással, mert csak úgy, spontán nem valószínű, hogy egymásra találnak ismét.

Én benne vagyok egy ilyen dologban, és nagyon szeretném, ha ismét találkozhatnék az illetővel...

A sors útjai kifürkészhetetlenek, de tudom, hogy a valódi vég csak akkor jön el, ha minden jól végződik.

- Abigail Gibbs

[link] ... volt meg egy-ket jo dumaja :)

Egy ideig hittem benne, de valószínű kortól is függ... A negyedik "másik fél" után elgondolkoztam létezik e ilyen egyáltalán...

Szerintem ilyen a szerelem, aki mellettünk van az az igazi.

Nekem volt ilyen az életemben. Összehozott minket a sors úgy éreztem ő a másik felem. Összejöttünk, szétmentünk nagyon gyorsan. Majd újra összehozott minket a sors rá két évre megint összejöttünk fél év után pedig szakítottunk nagyon csúnyán.

Az különbség, hogy te kivel szeretnél lenni és kivel kell, hogy légy.

3 éve tart az, hogy pillanatokra egymásra találunk, akkor a legnagyobb boldogság pillanatában szétrobbanunk, jön egy hosszú hallgatás, csönd, 4 hónap, 1,5 év, mikor mennyi. Mondjuk 1,5 év épp elég arra, hogy elhitesd magaddal, hogy tévedtél, nem jelentettél neki soha semmit, már a nevedre sem emlékszik. Ettől még folyamatosan érzed, mintha üzenne, pl. a Fb megosztásaival, de elhessegeted, hogy ezek nem neked szólnak, kizárt dolog...Aztán amikor már ebben biztos lennél, hirtelen jön egy like vagy egy üzenet tőle, aztán megint hallgatás, még jobban meggyőződsz róla, hogy viszonzatlan, számára az egész unaloműzés és mikor végre felépíted magad, újra akarsz élni, nyitni akár más felé is, akkor bumm, berobban az életedbe megint és ott vagy, ahol a legelején, őrült szerelemben, mint a mágnes, úgy ránt magához, olyan erős ez a vonzás, hogy nem lehettek egy légtérben, mert mások is észreveszik, kerülni kell egymást fizikailag, mert erősebb nálatok, és persze megint szétrobbantok és akkor elhatározod, hogy soha többé nem hagyod, hogy utánad nyúljon és tiltod mindenhonnan...de így is megtalálod a módját, hogy fél év múlva vagy egy év múlva felé nyúlj, pedig tudod, hogy nem szabad, de olyan, mintha nem te lennél, mintha minden büszkeséged elveszne ebben a szerelemben, ugyanolyan hülyén viselkedtek mindketten, tapogatóztok egymás felé újra meg újra és amikor nyúlsz felé, ő is reagál és ha ő nyúl feléd, te reagálsz, akkor is, ha csak mélységes csend a válaszod, többnyire ennél több történik...Mintha az a mágnes nem engedne el egyikőtöket sem.

Láttam 2 ilyen szerelmet beteljesülni. Mindkét esetben a meglévő házasságok és főleg a gyerekek miatt nem lehetettek együtt. De amikor a gyerekek nagyok lettek, mindkét esetben egymásra találtak és együtt öregedtek meg. A szomorú ebben az, hogy a fiatalságukat, a szépségüket másnak adták. Két ilyen ember között a szex olyan lehet, amiről sokan csak álmodhatnak, ezt vagy megélik vagy nem, amikor a szerelmük megszületik, de nem mindenki lépi át az erkölcsi gátakat ilyenkor és ha meg is lépik, a törvényszerű bűnösség érzés közéjük áll. Ha az egyik fél házastársa meghal, akkor pláne szétrobbannak, mert nem lehet boldogságot annak a halálára építeni, akit az egyik fél szeretett. Az ismerősöméknél ez volt a helyzet, nem bírta el a szerelmük a bűntudatot, hogy a másik fél halála kellett ahhoz, hogy akadály nélkül egymásra találhassanak, így aztán szétrobbantak 17 évre és csak öregségükre találtak vissza egymáshoz.

Szép dolog lehet persze az is, ha pelenkázhatod azt, akihez ilyen szerelem fűz, de azért másfajta egység lehet az, amikor szeretkezhetsz azzal, akivel ilyen erős mágnes vonz egymás felé benneteket.

Azok, akik borítanak mindent egy ilyen nagy szerelemért, azok sem lesznek boldogok soha, mert ehhez fel kell áldoznia az embernek a saját gyermekeit és ez nem marad következmények nélkül.

Hogy 2 ilyen ember miért nem találkozhat időben, annak az oka talán az, hogy nem tudunk várni. Lejjebb adjuk, megelégszünk középszerű vagy viszonzatlan szerelmekkel, félünk tőle, hogy kicsúszunk az időből, aztán amikor megismerjük őt, már késő, mert egyik vagy mindkét fél foglalt.