Mi a véleményetek erről? Volt már hasonló élményetek? (álmodás)
A minap reggel, miután a párom már elindult munkába vissza aludtam kicsit. Azt álmodtam, hogy ülünk a konyhában és beszélgetünk, volt még velünk egy másik családtag is. Aztán felébredtem, és még akkor is hallottam hogy a férjem beszél. Nem volt alvási paralízisem, mert tudtam mozogni, nézelődtem és füleltem, fel is ültem, csodálkoztam hogy miért van itthon, pedig nemrég ment el. Ráadásul a hangját nem a fejemben hallottam, hanem térben, tehát mintha a konyhából jött volna, azt gondoltam valamiért haza küldték, vagy itthon felejtett valamit és telefonál valakivel. Ijesztővé vált a dolog, mert tudatosult hogy nem lehet itthon, kirázott a hideg is, és abban a pillanatban megszűnt a hang, mint amikor lekapcsolják a rádiót.
Régebben sokszor volt alvási paralízisem, ezek szerencsére megszűntek, de ez is volt olyan félelmetes. Mindig gondolkodóba ejt mitől vannak ezek a jelenségek, összemosódások álom és valóság között. Álomvisszhangnak neveztem el. :-)
Az alvásparalízis nem ugyanaz, itt csak félig voltál felébredve, tehát félig az álomba voltál, félig az ébredés állapotába. Ilyen egyszerű a magyarázata.
2-es voltam.
2-3# Tudom milyen az alvási paralízis, egy időben szinte naponta átéltem, de szerencsére elmúlt. Tudom hogy ez nem az volt de ez is elég ijesztő volt. Az alvási paralízisre van egy olyan tudományos magyarázat, hogy a mozgási funkcióink lebénulnak amikor alszunk, és ébredéskor ez néha nem egy időben tér vissza a tudattal.
Gondoltam talán erre is van valami hasonló magyarázat, és mint ahogy 5-ös válaszlóból is kiderül, van ilyen másoknál is.
Látom közben áthelyezték a kérdésem ezoteriába, holott nem véletlenül tettem a Tudományok kategóriába. Sokkal inkább hiszem, hogy az ilyennek is van hasonló magyarázata mint az alvási paralízisnek, ezért nem misztifikálnám. És hogy miért kérdeztem? Mert egyszerűen érdekel a téma, az agy működése, az álmodás és éberség közti párhuzam stb. Vannak akik pl. nem hallanak, hanem még látnak dolgokat ébredés után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!