Nyilas férfinak és Rák nőnek milyen kapcsolata lenne?
Most komolyan bedőlsz ennek a babonának, aminek semmilyen tudományos alapja sincs? Szerinted valakinek attól függ a jelleme, hogy egy nappal előbb vagy később született?
Ugyanolyan kapcsolatuk lehet, mint bármely más két embernek.
A 4-es nagyon szerencsés. Az 1-es tökéletesen jellemezte a nyilast. Legalább is a környezetemben levő férfi nyilasokra ez teljesen igaz. Az is jellemző rá, hogy érdekből házasodik.
A fiú gyerekek többnyire később születnek 1-2 héttel. Én nem a születés, hanem a fogamzás idejét hoznám összefüggésbe a tulajdonságokkal.
A 4-es nagyon szerencsés. Az 1-es tökéletesen jellemezte a nyilast,és a rákot is. A környezetemben levő férfi nyilasokra ez teljesen igaz. Az is jellemző rá, hogy érdekből házasodik. A környezetemben lévő rákoknak, viszont lételeme a család és az otthon.
A fiú gyerekek többnyire később születnek 1-2 héttel. Én nem a születés, hanem a fogamzás idejét hoznám összefüggésbe a tulajdonságokkal.
Amíg a rózsaszín köd el nem száll, valószínű jól meg lesznek.
Tényleg szerencsés a 4-es, az első válaszadó véleményével kell egyetértenem, rák nőként. A nyilas férfi állandóan menne, kell neki a nyüzsgés, a rák nő inkább otthonülő típus. Egy darabig működhet, ha mindketten próbálnak alkalmazkodni, de szerintem ekkora "élet- és gondolkodásmódváltásra" csak kevesen képesek.
22/N
Rak nőként, van mindenfele kapcsolatom nyilasokkal, legjobb barát, haver, évekig szerelme voltam egynek(egyoldalúan) volt akivel csak le fekudtem..tobbszor.
Jellemző a nyilasra a folytonos menes, de ha magamat nezem én is imadok menni nem birom ki hogy egyhelyben uljek, úgyhogy kar ráhúzni a rakokra ezt az oriasi nagy otthonülős szerepet! Nagyon szeretik a családjukat a nyilasok, bár eléggé sajátosan is fogjak fel a csalad témát! Sok közös volt azokkal a nyilasokkal akiket ismertem, szerettek jókat enni, menni, jókat szexelni, beszelgetni.... Ha szeretnek akkor ragaszkodnak nagyon hozzad! Lehet számítani a nyilasra minden tekintetben, én nagyon szeretem őket szamomra nagyon pozitiv jegy a néhai tulkapasaival együtt ami mindenkinek van!!!:-)))
21/n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!