A Hold nélkül sokkal kisebbek
lennének a dagálymagasságok,
mivel csak a távolabbi Nap
okozna árapály-jelenséget. Az
árapály egyik legfontosabb
hatása, hogy bolygónkat
a tengelyforgás mai értékére
(körülbelül 24 órára) lassította. A
jelenség hiányában talán jelenleg
is a Föld korai állapotában
becsült, 4-6 óra körüli érték lenne
jellemző. A gyorsabb forgás miatt
erősebb lenne az úgynevezett
eltérítő erő (Coriolis-erő), amely a
sarkvidékek vagy az Egyenlítő felé
haladó légáramlatok mozgásának
kelet-nyugat irányú komponenst
ad. Emiatt a globális légkörzés
feltehetőleg erősebb zonális
jellemzőket mutatna, tehát több
légkörzési sáv alakulna ki.
Az árapály élővilágra gyakorolt
hatása is nagyon jelentős:
a szárazföldek parti zónái a
jelenség miatt időszakosan
nedvesednek és szárazodnak ma
is, az itt előforduló élőlényeknek
ezért változatos körülményekhez
kellett alkalmazkodniuk. Mindez
komoly "haszonnal" is járt, ide
érkeztek ugyanis a
szárazföldekről a folyók, amelyek
a tengervízben egyébként ritka
tápanyagokat hoztak. A sekély
vízben ideálisan lehet
fotoszintetizálni, tehát
tápanyagbőség volt változatos
környezet mellett. Bolygónkon az
élővilág sokféleségének ma is
fontos helyszínei a sekélyvízi
parti zónák, amelyek nagy részén
az árapály periodikus
szintingadozást mutat.
Tovább is van még, folytassam?
Én se tudok aludni, ha rám tűz. Vagy ha "menet közben" érkezik rám a sugara, felébredek és nem tudok visszaaludni.
Régen nem húztam be a sötétítőt - tudom világosban aludni, sőt, néha még jobban - és akkor tapasztaltam ezt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!