Hogyan működhetne egy vízöntő és egy bak kapcsolata?
Figyelt kérdés
Ne higgyétek hogy én a horoszkópokhoz kötöm az embereket, de nèha azért kicsit megtörik a szkeptikusságom, a horoszkóp azt írja így nem működhet egy kapcsolat, ami kezd is beigazolódni, de én az a fajta ember vagyok, aki a végletekig is kitart, igazából ebben a kiírásban az egyetlen szerepe a horoszkópnak, hogy illik rá a személyiségjegyünk.2023. okt. 13. 12:36
31/42 A kérdező kommentje:
13-as vagy 21-es, igen tényleg igazad van, bár mondjuk nem mondtam neki h tiltsa le azokat a lányokat, amíg valami rossz nem sült ki belőle, szóval teszem azt, az egyikkel úgy találkozott h nem szolt róla csak amikor már a hàzában volt, másodikat többet hívta fel mint engem és nem sajnálta a fejemhez vágni hogy ő sokkal jobb társaság mint én, harmadik agyon akart engem verni egy nagyon regi vita miatt, negyedikkel meg anno lefeküdt, az a lány meg rávolt kattanva, igazából kezdek rájönni h ez már kész röhej, amúgy meg nem parancsoltam rá h tiltsa le őket csak egy vita közben max kicsúszott a számon, h tiltsd le! De nem tette szóval teljesen mindegy volt, engem nem zavarnának a lány barátai, csak ne éreztesse már azt hogy sokkal jobbak nálam azok az emberek akikkel beszél, hogy én sosem érhetek fel hozzájuk, meg azèrt ne beszéljen már olyanokkal az ember akikkel a múltban lefeküdt, azèrt ez milyen màr, meg ha ő beszél akárkivel, engem mégis korlátoz, ez annyira nem fer…
2023. okt. 18. 10:55
32/42 anonim válasza:
Nos..Kérdező!Egyszerűen tudok erre válaszolni.Nem tisztel.Tudja,hogy bármit megtehet Veled,mert akkor is maradsz.Ő sosem fog megváltozni(ezen ne gondolkozz).Tehát vagy Te változtatsz,vagy menj.Eltudnál menni onnan?
34/42 A kérdező kommentje:
Hát valóban nem tisztel, a legkevesebb tiszteletet se kapom meg tőle, az a baj amilyen magam alatt vagyok, màr változtatni is alig bírok, igazàból elmenni hát nem tudom, hogy elakarok e menni, hiszen lehet szánalmasan fog hangzani, de mint a legtöbb embernek, célok, vàgyak, talpraesettség, az belőlem mind kihalt, max azt tartom célnak, hogy ezt a hülye elcseszett kapcsolatot helyrehozom, mindigis kevésnek éreztem magam mindenhez és mindenkihez, talán úgy tudnék vàltozni, vagy fejlődni fejben, ha helyrehoznám a helyrehozhatatlant, hogy megmutatnàm valakinek, aki nem tisztel aki semmibe vesz màr több éve, hogy több vagyok a kevésnél, de ha elmennék onnan, talán az első utam egy drogos ismerősömhöz vezetne… K*rvára minden szar volt az egész életembe, azt hiszem, hogy körülbelül 6 éves korom óta nem történt velem semmi jó, már az is megfordult a fejembe, hogy elvagyok átkozva, mindig csak a megaláztatást kaptam mindenkitől, igazából sosem kedvelt engem senki, vagy ha volt is ilyen, talán csak ábrànd volt, szüleimtől kaptam az egyik legtöbb sz4rt, a másikat meg a barátaimtól, vègül 2 barátom maradt, akik már lehet, hogy nem is a barátaim, az egyikről megtudtam, hogy végig idiótának tartott a màsik meg vissza sem ír, szüleim már nem is keresnek, testvéreimmel sosem volt valódi testvéri viszonyom úgymond, ezek utàn többé szeretni sem tudnék senkit, mert mindig a fejembe lenne, hogy elhagy, vagy megint ugyanez fog történni, nő létemre egy csepp önbizalmam sincs, ez igazán szánalmas, az a gyűlölet ami bennem van sajàt magam felé, nagyobb mint minden màs érzelem, amit valaha éreztem, egyszer a földön aludtam még régebben mert azt hittem, hogy nem érdemlem meg ezt sem, hogy én az ágyban aludjak, beteges nem igaz? Nincs már nekem semmim, csak a gyűlölet és én, az a probléma, hogy amíg befojásolható voltam, addig senki sem vitt pszichiáterhez, most meg màr fölösleges, mert átlátok rajta, remekül hazudok, ha most elmennék pszichiáterhez, valószínűleg összehazudnám neki, hogy ok nélkül agyonvertem valakit, csak dobjon pàr erős nyugtatót, hogy tudjak aludni, mert már körülbelül 4-5 éve nem alszok jól, minden elalvásnàl rettegek, mint a nagyon zavarodott emberek, lehet én is közéjük tartozom.
2023. okt. 21. 10:52
35/42 anonim válasza:
Kérdező!Még a drogos ismerősödnél is jobb lenne(Ő legalább nem rombol le ennél is jobban)Vagy:Öngyilkos leszel!No melyik? /32-es voltam/
36/42 A kérdező kommentje:
A drog is öngyilkosság végülis, egy szintet átlépve biztosan belehalnék. Nem leszek öngyilkos, hmm mivel meghalt az érzelmeimnek a nagy része, nem vagyok indulatos, nincs túl nagy lendület bennem, nagyon nagyon règ voltam már ideges igazàn, ha visszatér a haragom, akkor talán, így biztos nem.
2023. okt. 27. 20:27
38/42 anonim válasza:
Attól,hogy egy drogossal élnél együtt,Neked nem muszáj szintet tartanod vele.Sőt,lehet,hogy valami olyasmit mutatna/láttatna Veled,ami ahhoz kell,hogy Te megmerj lépni valamit,amit álmodban sem gondoltál volna.Még mindig Te döntesz.Ketyeg az óra..Lassan akarsz meghalni?35-ös voltam..
39/42 A kérdező kommentje:
A drogos ismerősömmel elég szűkszavúak voltunk, beálltunk és egy értelmes szót nem tudtunk kinyögni csak ültünk beállva, ha a beszélgetés izgalom részét nézzük akkor abszolút unalmas, tudniillik a herbal 100 szoros erőssége a fűnek, és sok embernél 3 slukk ájulást okoz, na ez a srác úgy tolja, hogy felkel, el szív egy cigit, fél óra múlva megint elszív egy cigit, és megint és megint és megint, mit mutatna nekem? Rengeteg éve nagyon durván tolja, sztem már nem önmaga, nem láthathatom mindenben a fényt, hiszen a fény hamar kialszik, kezdek megbékélni a helyzettel, hogy én már nem érdemlek szeretetet és semmi mást sem, hagyjuk a témát, jó lesz nekem így, köszönöm hogy próbàltál segíteni, hálás vagyok! Viszlát 35-ös, neked csak és kizárólag boldogságot kívánok az életben.<3
2023. nov. 16. 23:55
40/42 anonim válasza:
A herbál a legótvarabb cucc.Az igazán jótól,más szemszögből látod a gondokat is.Nyilván egy opció volt,de akkor a haverod elszívta a maradék agysejtjeit is.És nem fényt kell látni,hanem szavakat,amiktől beugrik egy jó ötlet foszlánya.De ezt hagyjuk akkor.Nem jó így Neked!Már megint feladtad!Köszönöm a jókívánságot!Változtattál valamit?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!