Mi lehet ennek a furcsa álomnak a jelentése?
Panelház, ahol gyerekkoromban elég sokáig laktunk, ki volt festve frissen, iszonyú giccses piros, és fehérre, a padlótól a tetőig, minden ragadt úgy kellett felmenni.
Fent egy családdal kerültünk közös házba, de pavilonokkal elválasztottuk a lakótért, Azt mondták, most fogják megnyerni a lottó ötöst, csak ki ne rúgjam véletlenül a számítógép konnektorát az aljzatból.
A nő aki velem maradt a szobába, azt mondta, hogy holnap nem kéne itthon lennem mert el szeretné veszíteni a szüzességét Hitlerrel.
Szia Kérdező!
Álmok elemzésével foglalkozok, de ez szokatlan álom. Ez volt a teljes állom, vagy emlékszel még részletekre?
A mindenapokban van olyan lakás, ami " iszonyú giccses piros, és fehérre" van festve?
Erről mi jut az eszedbe: "Fent egy családdal kerültünk közös házba"?
Ismersz olyan embert aki mindig azt szokta mondani "most fogják megnyerni a lottó ötöst"?
Hát, biztos hogy nem a teljes álom, de ennyi maradt meg. Nem találkoztam a napokban ilyen házzal, de ez amiről álmodtam, nagyon rikító piros volt, szinte már fénylett, és az ajtó is festékes volt minden ragadt, kicsit kellemetlenül is éreztem magam, (vagyis magunkat, mert nem egyedül mentem fel) amiért minden lépésemmel összebarmolom a festést.
A család akikkel összekerülünk, kinézetre, és tulajdonságra is olyanok voltak, mintha egy amerikai, filmből/sorozatból léptek volna ki. (Mostanában egyébként nem nézek semmit, csak zenét hallgatok, olvasok, szóval valószínűleg nem a "túl sok tévé")
A lottó ötöst sem szokták emlegetni, de itt nem is igazán ezen volt a hangsúly, hanem azon, hogy iszonyúan vigyázni kellett, hogy ki ne legyen véletlenül húzva a számítógép konnektora.
A családdal egyébként volt egy ilyen összenézésünk, mielőtt beléptünk a házba, hogy kicsit csóváltuk a fejünket, hogy mi ez már hogy most milyen undorítóan néz ki minden utánunk, hogy össze járkáltuk/fogdostunk mindent, de nem volt ebből semmi kimondva, csak ilyen non-verbális kommunikáció.
A hitleres esethez, meg annyi, hogy pontosan úgy történt, hogy a nő mondta nekem, hogy holnap nem leszek itthon, és én valahogyan visszakérdeztem, hogy miért? És akkor mondta szó szerint azt amit a kérdésben leírtam, de nem érzelemmentes kijelentés volt, hanem kicsit indulatos.
Közben arra gondoltam, hogy talán azért álmodtam ezt, mert nem túl jó emlékek kötnek ahhoz a házhoz, ami mondjuk elég nyilvánvaló, csak a részleteket nem tudom értelmezni, hogy egyáltalán jelentenek ezek bármit.
"nő mondta nekem, hogy holnap nem leszek itthon"
Ezt ugye rám értette. kijelentette, hogy én nem leszek itthon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!