Visszatérő álom: autóbalesetet okozok. Mit jelenthet?
Ma kb. negyedjére, ötödjére álmodtam azt, hogy autóba ülök, és balesetet okozok. Érdekes módon a körülmények mindig másak, azonban a cselekmény megegyezik. Múltkor suliból kellett haza ugranom, és nem tudtam az autót lefékezni, a fékre rálépre ugyanúgy gyorsult a jármű, mintha a gázba tapostam volna. Máskor barátaimhoz mentem, és úgy történt az incidens, ma pedig buszt vezettem, és úgy...A mai álmomba nem a fékkel volt gond, egyszerűen elvesztettem az uralmamat a busz felett, és bekövetkezett a baj. Az álmomban nem csak összetöröm az autót, hanem el is ütök valakit. Az áldozat személye is mindig más, egy ismeretlen fiatal lány, esetleg egy gyermek. A baleset után mindig próbálok segíteni rajtuk, de tehetetlen vagyok, hívom a mentőt stb, de látom ahogy haldoklanak.
Nem tudom mi idézheti elő ezeket az álmokat, mindenesetre szörnyű érzés mindig ilyen érzelmi állapotba kelni. Itthon nincs álmoskönyvünk, így arra gondoltam, fel teszem a kérdést itt: mi miatt lehetnek ezek az álmok, és mit jelenthetnek?
Az autó fajtája, állapota, irányíthatósága az álmodó személyiségéről informál. Fontos, ki ül a volánnál, kit szállít, hogyan viselkednek. Az álmodó az életében önrendelkező-e (ő vezet), avagy másoktól függ (más).
Jármű sérülése: az énkép sérülése, szorongást, stresszt mutat.
Karcolások a karosszérián: az álmodó hiúságát, önképét megsértették, vagy kommunikációs zavarok, bőrbetegség, sérülés.
fékek nem jók, vagy egyáltalán nem működnek: problémák az élete irányításával, beindult, leállíthatatlan folyamatok.
Az autó elvesztése: énünk elvesztésének tudata.
Teherautó (esetedben talán a busz): hordozza, amire más embereknek szüksége van. Egész közösségekért felelős.
Ennyit találtam hirtelen :)
Nagyon köszönöm, sokat segítettél! Durva, bizonyos dolgok kétségtelenül jelen vannak az életemben, gondolok például a leállíthatatlan folyamatokra. Nagy változások előtt állok. Az autó fajtája érdekes dolog, legelső álmomkor pl. egy tűzpiros Ferrari volt, másodjára valami nem konkretizált, de "átlagos" személyautó, harmadjára egy mikrobusz, és a maiban pedig egy tipikus, nagy, sárga volán busz. Az első három esetben egyedül tartózkodtam az autóban, a buszon már voltak rajtam kívül is emberek...
Köszi mégegyszer!
Legközelebb próbálj rájönni arra, hogy éppen álmodsz. Ezt segítheti ha lefekvés előtt szugerálod magad verbálisan, pl: "ha autóban ülök álmodok", stb.
Meg azt is döntsd el, milyen irányban akarod módosítani az álmot. Rá kell jönnöd a legtermészetesebb, de erőszakmentes kifejletre. Pl: Az autó vattacukorrá változik, és akit elütnél az csak nevetve lepattan róla, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!