Mit jelenthet ez az álom?
Figyelt kérdés
Azt álmodtam, hogy este elmentem egy buliról egy barátnőmmel és az álmom során vagy 2 ember próbált megerőszakolni (de úgy hogy olyan khm... részeket érintettek majdnem az első alkalommal (ez egy ember volt) és a barátnőm azt mondta nekem figyelmeztetéseül, hogy nem kell beszélni és nem kell reagálni csak tovább haladni, mert azzal, hogy védekezünk még rosszabbá válik a helyzet és megerőszakolnak -pedig úgy tűnt, hogy így úgy is megerőszakolnak-. De aztán eltűnt az első alak. Furcsa. Aztán az út során felbukkant egy másik s az közelebb járt ahhoz, hogy megerőszakoljon, s én már majdnem kezdetem verekedni amikor ugyanaz történt mint a másik alakkal.) Mit jelenthet egyáltalán ez az álom? S a megerőszakólók... hát az elsőre nem nagyon emlékszem, mintha fiatal lett volna vagy 30 éves körüli s a második már az 50 felé haladhatott, s hanyagul nézett ki az elsőhöz képes.2015. jún. 30. 22:09
1/3 anonim válasza:
Valaki nem beszélt neked erről a megerőszakolósdiról? (bármi hír) Valaki nem járt így a közeledben? Te nem rettegsz esetleg ettől hazafelé? AZ álmaink a belső gondolataink, érzéseink, elfolytott vágyaink megtestesülései, ezeket csak önmagunk fejthetjük meg igazán. :) Szóval tuti h nem azt jelenti hogy "ha-ha, amint elmész legközelebb bulizni, hazafelé megerőszakol 2 perverz kujon" . Az okot magadnak kell megfejtened. Én szívesen segítek. Csak a fentebb írt kérdéseimre válaszolj! Vagy írj privátba is nyugodtan,nagy álom-guru vagyok!
2/3 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez durva... 2 napja álmodtam nagyon hasonlót, engem is próbáltak megerőszakolni álmomban (többször is, de csak az egyikre emlékszem igazán), annyi a különbség, hogy velem egykorú lehetett az illető.
Szerintem utalhat elfojtott szexuális feszültségre, félelemre a szexualitástól, vagy olyan élethelyzetre is, amikor valamit erőltetettnek érzel. (Nem vagyok álomfejtő, csak pár éve foglalkoztam vele hobbi szinten, szóval nyilván nem tudok "biztosat" mondani.)
3/3 A kérdező kommentje:
Engem különösen az foglalkoztat, hogy ez a barátnőm miért mondta, hogy me reagáljak, ne védekezzek? De bezzeg ha már neki fogtam védekezni akkor az első álomkép megszűnt és folytattuk az utat. S a másodikkal is ugyanígy csak éppenséggel felébredtem.
2015. júl. 1. 12:49
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!