Mit jelenthet az álmom?
Volt egy álmom régebben, kevésbé emlékszem rá, de amire emlékszem azt leírom. Az volt, hogy a nővéremmel eltévedtünk egy számomra teljesen ismeretlen helyen. körülöttünk bérházak voltak. Elindultunk az egyik felé és miközben közeledtünk láttuk, hogy mellette rengeteg hajléktalan van akik odaszólogattak nekünk. Mi elindultunk befelé és mentünk fel a lépcsőn. Az egyik fordulóban megálltunk, mert láttunk hogy a következő lépcsőn egy szőke, kék szemű 7-8 év körüli kisfiú áll. Rögtön elkezdtem félni és nagyon rossz érzésem lett. A nővérem mondta hogy kövessük, mert olyan aranyos, én mondtam neki, hogy nem jó ötlet, de végül utána mentünk, és levitt minket valami sötét helyre. Itt felébredtem.
Kb. 1 hónap múlva egy nagyon hasonlót álmodtam. Ugyan így kezdődött, ugyan az a helyszín, de már a szüleim is velünk voltak és tudtuk hova kell menni. A nővérem abban a lépcsőházban lakott. Bementünk a nővérem lakásába, egy nagy szoba tárult elém, ahol számomra teljesen ismeretlen emberek ültek a kanapén, földön, itt-ott és egyszer csak valaki elkezdte mondani, hogy itt vannak. Csak ennyit. Eközben az anyukám kiment abba a lépcsőfordulóba, ahol az előző álmomban mi álltunk. Én követtem. A kisfiú ugyan úgy ott állt, anya pedig vele akart menni. Én könyörögtem neki, hogy ne tegye, zokogtam, de végül elment vele. Utána összeestem é itt véget ért az álmom.
Szerintetek van valami jelentése? Vagy csak egy tipikus rossz álom?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!