Miért futunk mindig lassan az álmaink ban?

Mert lassan jársz, tovább élsz...

Vagy csiga voltál előző életedben és olimpiát nyertél.

Valahol azt hallottam/olvastam(?), hogy azok az emberek futnak nehézkesen, lassan küzdve az álmaikban, akik tudnak úszni és/vagy gázoltak már vízben. Mivel ismerem az érzést, tulajdonképpen valóban olyan, mintha a fulladás érzése nélkül teljes egészében ví alatt kellene előre küzdened magad.

Nem tudom, mi lehet az oka, van-e köze például a magzati állapothoz, amikor tulajdonképpen folyadékban úszol, de érdekes elmélet. Sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudom, és nem is akarom. Csak gondoltam, megosztom veletek.

Mindazonáltal azt hozzátenném, hogy maga az érzés nem lenne kellemetlen - ami azzá teszi, az az a tény, hogy magamtól "csak úgy" én sosem futottam álmomban, csak ha üldöztek, viszont pont a dolog nehézsége folytán tulajdonképpen szinte sosem tudtam (el)menekülni, vagy legalábbis nem olyan sebességgel, mint amire abban az életérzésben vágytam/számítottam, és ez némi pánikot/félelmet szőtt az álomba. (Többé vagy kevésbé.)