Volt egy nagyon furcsa rémálmom. Valaki segítene megfejteni?
Olyan volt az egész, mint egy lázálom, kicsit meg is vagyok fázva, tehát lehet, hogy az is volt.
Az álmomban folyosókon mentem, olyan volt az egész, mint egy labirintus. Elkezdtem sikításokat és sírást hallani, amik később elhalkultak, amikor kijutottam a labirintusból. Ezután egy feldúlt szobába jutottam és egy férfi hang beszélt hozzám. Felmentem az emeletre, ott a fürdőszobába, de a fürdőszobából kivezető ajtón hirtelen csak deszkák jelentek meg és kitört a zuhanyzó üvege. Egy másik ajtón továbbmentem, elkezdett szólni egy altató zene és egy kisgyerek sírása ismétlődött újra meg újra... Végigmentem egy rövidebb folyosón, a falon felhős tapéta volt, mint egy gyerekszobában. Amikor befordultam egy sarkon, mintha láttam volna egy kisgyereket a folyosó végén, aki aztán eltűnt, amikor közelebb mentem! Kiértem egy nagy fekete semmibe, ahol piros rózsaszirmok estek a levegőből és vércsíkok kanyarogtak mindenfelé. Ráléptem az egyik vércsíkra, elindultam rajta, de később leestem és felébredtem.
Elég furcsán éreztem magam, amikor felébredtem, mert az egész álom atmoszférája nagyon nyomasztó volt, azóta sem tudom elfelejteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!