Emmami kérdése:
Ébren álmodom, de miért?
Figyelt kérdés
Nem tudatos álmodás, mert azt az ember akarja, és kemény agykontroll eredménye, de nem is alvásparalízis. Segítsetek. Többedszerre esik meg. A legutóbbit elmeselem, és olyanok válaszát várnám, aki ért hozzá, vagy van hasonló tapasztalata. Tehát két napja lefeküdtem aludni, még a párom is ébren volt, és akkor párhuzamosan elkezdtem hallani és látni, egy másik eseményt. Úgy mintha az is, mellettem történne úgy láttam és hallottam, mintha a jelen lenne, de ugyanakkor ébren voltam és tudtam, hogy alom es az agyam jatszik velem. De megsem tudtam iranyitani az agyam, es attol volt igazan felelmets, hogy mikozben szoltam a paromnak, hogy ez tortenik, akkor is lattam, hallottam. Elnezest ha kicsit erthetetlenul irtam. Nagyon koszonom a valaszokat!2013. febr. 13. 20:35
2/14 A kérdező kommentje:
Koszonom valaszod! Nem segitett! Egyebirant mobilrol irok, kisgyerek mellett, gyorsan kell irnom.
2013. febr. 13. 20:50
3/14 anonim válasza:
Mikor korán reggel jártam be a suliba velem is megesett, hogy lehajtottam a fejem a padra és már álmodtam is, de közben tisztában voltam mindennel. Azt javallom próbáld meg a hasznodra fordítani a dolgot úgy, hogy mivel a te álmod módosítsd, és egy fasza élményben lesz részed. Repülj el valahova, vagy teszem azt próbálj meg 10 másodperc alatt kiolvasni egy könyvet. :P Elfog múlni.
4/14 A kérdező kommentje:
Próbáltam, de nem sikerült! Egyébként ez még azelőtt történik, hogy elpillednék. A suliban padon alvós álmodás anno nekem is meg volt, de az más volt! Azért köszönöm.
2013. febr. 13. 21:03
5/14 kukipapa91 válasza:
Ez előfordul embereknél. Magyarázat nincs rá sajnos maximum az hogy vitaminhiányos vagy stresszes vagy. Lassan jön a tavasz a napsütés feltölt majd. Lehet nem érzed de kimerült vagy, vagy keveset mozogsz Mindenképpen fizikálisan javítható az eseted. Vagy ha mégsem akkor bizony képes vagy olyan állapotba helyezni a gondolataidnak a rezgésszámát hogy kaput nyitsz egy másik létsíkba és egészen több percig is eltarthat mire tudatosul megrémülsz és be akarod függeszteni, De mondjuk én azt sem ajánlom hogy megpróbálj benne maradni abban az állapotban mert úgymaradsz beszarsz hogy most milesz és beleőrülsz:D
6/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm, eddig a te válaszodban van a legtöbb igazság. Valóban kimerült, stresszes, es vitaminhianyos lehetek. 5 hónapon belül szültem, még szoptatok, éjszaka is, egy másik országba költöztem, hirtelen sok minden megvàltozott. Sok időt töltök a szabadban, es kellemes kornyezetben elek. Egy lato szerint a dimenzio valtas hat ram igy, megemelkedett rezgesszinten vagyok, ami az idegrendszeremre es a pszichemre hat. Viszont egy ideje hanyinger is gyotor, es vmi csakrak nyilnak ki a felsobb dimenziok fele. De ha ez igy van, koszonom, de inkabb nem szeretnek semmit tudni. Csak atlagosan, nyugodalmas ejszakakkal elni tovabb. Mert nem szeretek felni. Es olyan nincs hogy csak a segitoimmel kommunikalhatok, a tobbi entitast pedig kizarhatom. Vagy igen?
2013. febr. 13. 22:02
7/14 kukipapa91 válasza:
Na, hát így már tiszta a kép. Egyszerű a diagnózis, Semmiféle ezotérikus háttere nincs ennek,Ne is dőlj ebbe az irányba,és akkor igazam volt.Egyszerűen lelki nyugalomra vágysz és ezzel erősen vigyázni is kell mert könnyen ébredhetsz hiperventillációra álmodból, ami nem olyan kellemes. Ha a párod melletted van akkor kérd meg maszírozzon meg vegyetek testápolót vagy valami jó kenhető valamit:D Egy egésztestes masszázs helyretesz, És hát én 21 éves fejjel nem tudom mennyire ajánlhatom egy családanyának de sexeljetek!! Az is nagyon fontos, Úgy gondolom, hogy ez egy nehéz időszak lehet egy nőnek, De véget fog érni, És ajánlok egy lávalámpát a szobába, Furán hangzik de csak ülj le elé halgass zenét és bámuld. A lelki béke nem is olyan nehéz mint gondoljuk. El kell kezdeni harmóniába lépni önmagunkal nehéz időszakokban is. És egy nagyon szerencsés gyerek lesz a tietek mert egy igazán jó anyukát kaphat ezáltal:)
8/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm!! Igyekszem több időt "magammal" tölteni. A szex helyre állt szülés után három hónappal, sőt mondhatom újra olyan, mint mikor megismertük egymást! :-) De pihenni tény, hogy nem szoktam. A kor nem kérdés, az, hogy 21 vagy nem jelenti azt, hogy nem vagy ertelmesebb, mint egy-két csaladanya. Ezen kivul nem minden anyuka tipikus anyuka! :-) Én sem, mar csak azert sem mert 24 eves vagyok. Engem speciell megynyugtattal. Koszonom
2013. febr. 13. 23:30
9/14 kukipapa91 válasza:
Örülök. hátha tudtam tudtam segíteni:D
10/14 anonim válasza:
"Az alvásparalízis közben megjelenő képzeteket összefoglalóan alvásközeli és alvásfüggő (hipnagóg és hipnopomp) hallucinációkként emlegetjük. Nem feltétlenül járnak együtt a bénulással, sőt, néha az alvási paralízistől függetlenül is megjelenhetnek. Néha csak halljuk, néha csak látjuk őket, de előfordulhat, hogy az összes érzékszervünk részt vesz az észlelésben."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!