Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez tudatos álom volt?

Ez tudatos álom volt?

Figyelt kérdés

Elsősorban azoknak a véleményére lennék kíváncsi, akik maguk is álmodtak már tudatosan. Tholey könyvének is nekiálltam, szóval jó úton haladok, és ma volt is egy ilyen álmom, de nem vagyok bent biztos, hogy tényleg tudatomnál voltam-e. Kérlek titeket, olvassátok el, és alkossatok véleményt, esetleg adjatok tanácsokat.


A szobámban voltam. Előttem volt egy nagy, piros macskatál (a valóságban is létezik, csak álmomban sokkal nagyobb volt), amiben három macska ült. Két nagyon fiatal, apró cica, és egy felnőtt. Fogtam egy macskaeledeles zacskót, és önteni kezdtem minden macska lába elé egy kicsit. Aztán még többet, és még többet. Néztem, ahogy esznek, aztán az egyik cica kimászott a tálból, pedig alig evett. Eszembe jutott, hogy a fürdőben van a macskatál (a valóságban mindig a fürdőben etetjük meg őket), úgyhogy felkaptam a kiscicát, és a fürdőig siettem vele. Az ajtónál megtorpantam, mert rájöttem, hogy a mamám fürdik. Bekiabáltam, hogy beviszem a macskát (szoktunk ilyet, ha pont akkor akar enni, csak berakjuk a macskát, és kijövünk), de arra gondoltam, miért nyitnám ki az ajtót. Megpróbáltam átmenni a csukott ajtón, és sikerült! Azt hiszem, itt rájöttem, hogy ez csak egy álom, letettem a kád szélére a macskát, aztán kisiettem (most is átmentem az ajtón).

Még szinte át sem értem, felébredtem, mert a mellettem alvó fordult egyet az ágyban. Akkor már ébren voltam.

Azért tettem fel ezt a kérdést, mert tudom, hogy a tudatos álomra tisztán emlékszünk. Nekem minden része tiszta, csak azt nem tudom biztosan, rájöttem-e, hogy ez csak egy álom. Akkor arra is világosan emlékeznem kéne, nem?

Amúgy, mikor lefeküdtem, elhatároztam, hogy tudatosan fogok álmodni, és azt is, hogy átmegyek a falon. Én egy ajtón mentem át, de annak nincs nagy jelentősége, nem?

Most talán úgy tűnhet, hogy felesleges volt ezt kiírnom, de nekem mégis kételyeim vannak. Álmodtam emellett normális álmot is, abból is egészen dereng valami, de a tudatos (már ha az) tisztább.

Írjátok meg a véleményeteket, mit gondoltok! Szívesen hallgatok jó tanácsokat is, ha valakinek van a tudatos álmodással kapcsolatban!


2013. febr. 3. 07:42
 1/4 anonim válasza:
Nem tudom, mennyire hiszel az ilyen ezoterikus dolgokban, de beszélgess valaki olyannal, aki tapasztalt ilyenben. Én hiszek ezekben és szerintem ez simán megtörténhetett veled.
2013. febr. 5. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Ebbe mi az ezotéria? Agytevékenységről van szó.

Én onnan tudom hogy tudatosan álmodok, amikor tudom hogy alszok és az jár az eszembe hogy fel ne ébredjek amíg ez tart, és akkor lehet csinálni amit akarsz.

De egyébként fel is tudom magam kelteni, ha pl rosszat álmodok akkor akkor elszámolok 3ig avval az erős hittel hogy 3ra felébredek.

Minden ilyen álom után tisztán emlékszek mindenre, azonnal.

2013. febr. 5. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim válasza:

Nos, ez ezotéria. Már régi Ausztrál törzsek is álmodtak tudatosan, valamint sok sok vallásban is jelen van, volt, és buddhizmus stb stb. Ezt csak te tudhatod pontosan hogy tudatos volt-e. Báár én nem nevezném teljesen annak. Több mint 4 éve gyakorlom már és csodálatos élményekben volt részem, rengeteg feljegyzést írtam, jegyzeteltem, mi hogy volt, mindig le kell írni, Paul Tholey könyve kiváló! De ajánlhatom a World Of Lucid Dreaming honlapot ahol Rebbeka már egész könyvet adott ki, amit érdemes megrendelned mert ott is tisztán leír mindent. Ha ezekkel végeztél, ajánlhatnám A José Silva féle agykontrollt, mellyel gyors meditációt végezhetsz és 10 perc alatt alfa állapotba kerülsz, az alvás előtti gondolkodós szintre, amivel eddig már vagy 3 szor sikerült zsinórban álmot indukálnom. Az álmodról annyit hogy ha első élményed akkor gratulálok, nekem is macskákkal volt :D, és ez már jó jel ha rájöttél hogy álmodsz, bár nem tartott sokáig, a tudat pár pillanatra megvolt. Pár példa a szintről szintre lépéseimre: 1. Pár pillanatra tudtam hogy álom, macskák rohantak körülöttem, de a sikertől azonnal izgatottan felriadtam.

2. (pár hónappal később, rengeteg sima álom után, melyeket megtanultam bármikor indukálni, tehát mindig tudtam emlékezni, de sokszor nem sikerült irányítani)

Tisztának mondható álom, tudom hogy álom, oda megyek ahova akarok, víz alatt lélegzem, ügyetlenkedve lebegek, nagy problémám hogy csattanok a földön...

3. Hónapokkal később: ráéreztem hogyan repülök, úgy sajátítottam el mint hétről hétre egy karate lábtechnikát mondjuk... álmomban úgy repültem mint vasember, újra és újra át egy tó fölött, tudatos volt, akkor tértem vissza a tóhoz amikor akartam.

4. Lucid teljes tiszta álom: ez a híres lucidus állapot: a tesco mosdóban voltam, rájöttem hogy álom, és annyira tiszta volt hogy jobb volt mint a valóság, a csempe hajszál repedéseinek belső falait is láttam, (eddigi legszebb élményem.

5. Mára már formálom az álmot, rengeteg dolgot megtehetek, de van hogy nehéz.


Sok sok gyakorlás. :) Hajrá!

2013. febr. 6. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:
Ha van még kérdésed bátran tedd fel. Mindig örülök ha álom témában érdekelt emberrel találkozom. Ritka sajnos!
2013. febr. 6. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!