Mostanában ostobaságokat álmodok, és ezek megrémisztenek egy kicsit (nem rémálmok). Miért álmodhatok ilyeneket?

Múltkor azt álmodtam, hogy a szobámban voltam (de nem úgy nézett ki, mint valójában). Fehér volt, és egy ablak volt az egyik fal végén, a sarok mellett kb 20 centire. Az ablak nagyjából 30-40 cm magas, 70 cm hosszú lehetett. Hajnal volt, az ég lila volt, feltehetően ősz lehetett, mert egy fa sziluettje állt az ablakomon (nagyjából a felét láttam), amin volt egy pár levél, de eléggé kopár volt.

Öreg is volt a fa. Az egyik ágon egy (szerintem) udvari bolond volt felakasztva, de még nem halhatott meg. Az ág fel-le mozgott, ezáltal volt, hogy a bolond sapkáját, máskor a bolond fél testét láttam. Nagyon megrémített. Anyámnak mutattam, de ő nem látta, csak nagyjából 5 perc múlva. Átmentünk a másik szobába, (mert ahol ablak volt, a mellette levő falnál szoba volt Oo) és ott egy szőkekislány egy tolható szekrényen játszott (vaskeretes, tologatható, fapolcok voltak rajta).

Aztán ma pedig azt álmodtam, hogy egy nő, akit nemrégiben ismertem meg egy kórházban (bent voltam 2 hétig kivizsgálásokon, a nő pedig a lányát látogatta meg, és ő is csak kivizsgálásokon volt) megutált engem (pedig jól tudtam vele beszélgetni) és ezért megakart engem öletni. Arra emlékszem, hogy felakart engem kötni. Aztán bujdokoltam egy ideig, de végül is lementem, hogy megöljenek. A tesitanárom vezetett be egy irodába, ahol sok ember beszélgetett, és leült, én is mellé, és sírtam, bőgtem, és már a vállára támaszkodtam, mert teljesen ki voltam borulva, hogy mi lesz, ha anyámat is megölik, meg csak úgy szimplán, hogy éreztem, hogy még akartam valakitől elbúcsúzni (élőben nem akarok tőle, mert még nem is dumáltam vele, csak látsból ismerem). Aztán mondta, hogy ne sírjak a vállán, és hagyjam őt békén. Végül a nyakamra kötöttek egy kendőt (egyik gyermekkori macis kendőm volt azt hiszem). Én a kamránkból kivettem egy vékony, szúrós zsinórt, azt megkötöttem magamnak hurokra, hogy megfojtson, de végül is már nem féltem az akasztástól. aztán kinyílt alattam a föld, és csak úgy lógtam. Nem haltam meg. Nagyjából 10 percig lógtam, és semmi bajom sem volt. Leestem a gödörbe, senki sem látta, hogy meghaltam-e vagy sem. MÉG A GERINCEM SEM TÖRT EL! A gödörből vezetett egy piros, plasztik ajtó egy másik gödörbe, ahol sztem Falusi Mariann volt, mert nagyjából hasonlított rá... lehet hogy Szulák Andi keveréke is volt. Aztán ott beszélgettünk, de fenyegetve éreztem ott is magamat. Nehezne kijutottam a földre. Az egész egy nagy téren játszódott, ezt elfelejtettem említeni. Tehát a térre jutottam ki. Ott tlaálkoztam a nővel, a családtagjaival (akiket szintén a kórházban ismertem meg) és kérdeztem, hogy miért akar megölni. Azt mondta, hogy azért, mert nem kedvelem őket, és lenézem. Én ekkor mondtam, hogy én szeretem őket. De tényleg, nagyon.

Mondta, hogy ha nem haltam meg, akkor verekedjünk. Eltaszított magától, és mérgesen nézett, a többiek pedig csak álltak. Én elkezdtem kicsit sírni, és megöleltem a családtagjait, és őt is, majd mondtam, hogy én pedig szeretem őket, és hogy ne haragudjanak rám, mert étnyleg szeretem őket.

Nagyjából enynire emlékszem. Miért álmodhatok ilyen hülyeségeket?