Miért álmodtam ezt, mikor meghalt a kutyám?

Nos, 11 éves voltam, mikor egy délután arra kellett hazajönnöm, hogy az első kiskutyám (palotapincsi tacskó keverék) haldoklik agóniában, és küzdött három órát az életéért. Gréti volt a neve, nagyon szerettem, ő volt a legjobb barátom, 7 órát sírtam kisebb megszakításokkal aznap.

Azt álmodtam, hogy egyedül állok homályosan a teraszunk közepén, és megjelent egy arkangyal előttem. Halott voltam, és a mellettem álló németjuhász kutyánk, Roki is. Azt mondta az angyal, hogy Gréti hátrament a sírjához, és nyugalomra lelt. Az arkangyal arcképe olyan Jézushoz hasonló volt... hatalmas szárnyakkal.~

Sokan azt mondják,hogy már megtalálta a fényt, vagy az arkangyal az én angyalom. Én hiszek az angyalosdiban.~ De akkor is sírva keltem fel.

A másik pedig az volt, hogy a halála után 3 napra felmentem a nővérem szobájába, és a januári hajnalban, a félig sötét szobában láttam, ahogy ül az ágyon, és az ablakon bambul ki, hirtelen felkapcsoltam a villanyt, majd le. Sehol senki. Gréti régen mindig a nővérem ágyán feküdt.~

A halála napján azt mondta a nővérem, hogy három napja marad hátra a halott lelkének, hogy elbúcsúzzon.

Annyira hűséges kiskutya volt.. az állat orvos azt mondta, hogy egy ilyen agónia (amitől hányt és ment a hasa), egy bernáthegyit két perc alatt elvitt volna, de ő három óráig bírta, hogy megnyalja utoljára az ujjamat...

Nos, érdekelne a véleményetek. :)