Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelent az, ha esküvővel...

Mit jelent az, ha esküvővel álmodom? (L/17)

Figyelt kérdés

Egészen pontosan a saját esküvőmet álmodtam meg. Gyönyörűnek éreztem magamat, szebb is voltam, mint a valóságban. Volt egy káprázatos ruhám, aminek kezdetben csak a felső része volt rajtam, alul pedig egy fekete szoknya volt. Anyukám ott állt mellettem és nézte ahogy öltözködöm. A frizurám és a sminkem ekkor már készen volt.

Majd itt kiesett egy rész és már nagymamám házában találtam magam (ekkor már teljesen fehér ruhában). (Egyébként több évig ebben a házban laktunk, de azóta már elköltöztünk.) És vártuk a vendégeket. A templomba készültünk, azonban keresztszüleim még nem érkezett meg, és úgy lett vége az álmomnak, hogy rájuk vártunk.

Ami még furcsa volt számomra, hogy férj nem is szerepelt az álmomban... jelengleg nincs párkapcsolatom, de már jó ideje egyedül vagyok és hiányzik mellőlem valaki....:(


2011. aug. 30. 11:35
 1/3 anonim ***** válasza:
Ha az álmodó álmában esküvői ruhát visel azt jelzi: azon fáradozik, hogy a szerelmi kapcsolatkora vonatkozó érzelmei és reményei között rendet teremtsen. Az esküvőről szóló álom megmutathatja az álmodónak, milyen partnert keres. Jelen esetben hiányzik a férfi, vagyis a másik feled. Éppen ezért el kellene jutnod odáig -legalább elhatározás szintjén - a való életben milyen párt képzelsz el magad mellett.
2011. aug. 31. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
azt jelenti hogy nemsokara férjhez mész
2011. aug. 31. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:
én mostanában azt álmodom h a mamámnál vagyunk és mikor megyünk haza akkor mindig eszembe jut h van egy autókereskedés közel a mamámék házához ( élőben is téll van ) és anyukámmal mindig vmi drága kocsit lopunk onnan :D maserati, mercedes cls, cabrio, porsche stb :D:D mindig én megyek be az autókereskedésbe és kinézem az autót, anyukám pedig az autókereskedés mellett lévő kulcsos nőtől ( ott kell átvenni a kocsikulcsot ) elveszi a kulcsot ugy h azt mondja h vettünk egy autót, odahozza nekem én beinditom a kocsit és elhuzok vele, aztán hirtelen felkelek :D ( L/14)
2011. szept. 3. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!