Érdekes, de szörnyű álmom volt még 2-3 éves koromban. Mit jelenthet?
Még 2-3 éves koromban egyszer azt álmodtam, hogy mentem le otthon a lépcsőn éjszaka, sötétben. Kívülről láttam a saját testemet, a bal kezemben "húztam" magam után a plüss-játékmacskámat, amitől igazából is féltem valamiért. A lépcsővel szemben megláttam az egyik széken ülve az egyik dédnagymamámat, aki a valóságban akkoriban halt meg tüdőgyulladásban, vagy talán vastagbélrákban. Az ölében tartott egy nagy, fehér párnát. Ezután (már nem emlékszem, hogy direkt-e, vagy sem) lezuhantam a lépcsőről, pontosan beleestem a párnába, amit a dédnagymamám felemelt, hogy biztosan belezuhanjak, ne érjen baj. Az egész álmom alaphangulata egy nyomasztó, iszonyatos rettegés volt, most is rettegek, ha eszembe jut. Ami még nagyon félelmetes volt, az az, hogy a dédmamámnak nem volt az álomban arca (nem volt szeme, orra, szája), hanem helyette talán három nagy seb tátongott, de az is lehet, hogy a félhomályban a ráncos arca miatt tűnt úgy, mintha sebekből állna az arca.
A valóságban is többször gurultam le a lépcsőről, egy kivétellel mindig elkaptak a szüleim az utolsó pillanatban. Egyszer sajnos éppen nem értek oda időben, ezért megrepedt a fejem, kórházba szállítottak. Nem tudom, hogy miért volt kis koromban bennem ez az öngyilkossági hajlam.
Egyébként az anyukám szerint a dédmamám így "búcsúzott el" tőlem.
18/F vagyok.
válasza:az álmodból arra tippelnék, hogy nagyon szerethetted a dédimamádat... A tudat alattidban mélyen él még az iránta érzett szereteted, és az, hogy bele estél a párnába, arra utalt, hogy szeretnéd, hogy mindig ott legyen, ha szükséged lenne rá, ha baj érne...
Az, hogy nem láttad az arcát, lehet, hogy azért volt, mert kezd homályosodni az emléke...
21:58
Miért lenne vastagbélrákom? Azért, mert abban halt meg, nem jelenti azt, hogy én is.
válasza:Az álmoddal kapcsolatban találgatásra vagyunk utalva.Szerintem a dédmama a biztonságodra vigyázott,talán szó szerint is.Az arc hiányában pedig fizikai lényének mulandósága nyilvánulhatott meg.
amiért válaszolok neked,annak oka egy nagyon korai emlék.Van egy ikertestvérem és házunk bejárati ajtajában állunk egy lépcsősor tetején.Kicsi gyermekek vagyunk,és szinte egyszerre jutott eszünkbe a gondolat,hogy tudunk repülni.Én megúsztam kisebb zúzódásokkal,de az eset után sok sok évvel testvérem orrnyerge az akkori törés miatt a hideg hatására még mindig elszíneződik.A magyarázat szerintem valamiféle ősi emlékezet abból az időből,amikor tényleg tudtunk repülni.Hogy ez a lélek szabad szárnyalása,vagy valami más,ezt persze nem tudom,de lehet,hogy anno benned is valami hasonló késztetések magyarázzák "öngyilkossági"késztetésedet.
Aranyecset
Köszönöm a válaszod!
Írtad a "lélek szabad szárnyalását", e három szó valahogy lelkileg hatást gyakorolt rám, ahogy olvastam. Halványan, de eszembe jutottak/jutnak részletesebb "lelki emlék-érzelmek" is ezzel kapcsolatban.
Egyébként szellemekkel és idegen lényekkel kapcsolatban sajnos voltak már "élményeim". Az idegenekkel kapcsolatos eseteket inkább itt nem írom ki, mert csak piszkálnának, teljesen hülyének néznének.
A szellemes eset:
1995-96 körül történt (3 éves lehettem):
Szép, napfényes idő volt. Anyukámmal sétáltam az egyik utcán, amikor az út másik oldalán lévő járdán megpillantottam egy 40 év körüli férfit, aki nagyon gyorsan, erőteljesen sepregette a járdát, közben sírt és ordibált. Alacsony növésű, fekete és hullámos hajú, bajszos ember volt, farmernadrágot és kék-fehér vízszintes csíkozású pólót viselt.
Mutattam anyának, hogy „ott egy síró-rívó bácsi”, de ő nem látta, és nem is hallotta a kiabálását. Szomorúság, fájdalom és félelem töltött el, szinte éreztem a „síró-rívó bácsi” lehetséges érzéseit.
Később részletesen elmondtam a szüleimnek a történetet, és kiderült, hogy abban a házban, ami előtt a „síró-rívó bácsit” láttam, lakott egy, a „személyleírásommal” teljesen megegyező férfi, aki nem sokkal az előtt halt meg talán autóbalesetben, mielőtt én láttam a szellemét. Vannak gyermekei, szerintem azért sírt és kiabált, mert nem láthatja többé őket, és a gyerekei se őt.
Mostanában majdnem minden nap elsétálok a ház előtt, ahol 15 évvel ezelőtt láttam, de szerencsére azóta sem találkoztam vele.
Ez az egyik legrégebbi emlékem, mégis szinte látom magam előtt az egész eseményt, és az anyukám is emlékszik rá. (Mármint arra, hogy mutattam neki, hogy „ott egy síró-rívó bácsi”, de ő nem látott, és nem is hallott senkit.)
válasza:Őszinte részvétem!
A szellemekről nekem is rossz, szomorú dolgok jutnak az eszembe, ezért minél ritkábban gondolok rájuk.
Egyébként a földönkívüliek létezése sem kérdés számomra (amint írtam, "tapasztaltam" már őket), csak sajnos a legtöbben az "ufós embereket" hülyének nézik, ezért nem írom ki az eseteket ezen a honlapon. Bár kicsit "megmásított" formában már "közzé tettem" itt is, de eredeti "változatban" pedig csak privátban írom meg annak, aki kéri. Sokan annyira szeretnének idegenekkel, szellemekkel találkozni, én meg azt kívánom, hogy jó lett volna, ha nem történtek volna meg velem ezek a dolgok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!