Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Azt álmodtam, hogy meg akarnak...

Azt álmodtam, hogy meg akarnak ölni. Mit jelenthet?

Figyelt kérdés

Az iskolában voltam, ahol valamiféle rendezvény volt, és az osztálytársaimat kerestem, de sehol nem találtam őket. Aztán csak sikoltásokat hallottam, és hirtelen elborult az ég, viharfelhők tornyosultak, és vöröses-szürkés fényben csillogott minden. Zombik jöttek elő, mindenkit üldöztek, aztán eltűntek az emberek, és már csak ők maradtak ott, meg én... elindultak felém, belekaptak a ruhámba, megkarmolták a karom és a lábam, meg akartak harapni, szét akartak tépni. Egy hatalmas, magas platós teherautó állt az udvaron, arra próbáltam felkapaszkodni, de nem sikerült, így elfutottam, a zombik pedig utánam. Előjöttek az emberek is, köztük a barátaim, mind felfegyverkezve, és le akartak lőni, mert minden ember zombinak nézett engem is, és hiába kértem tőlük segítséget, csak ütöttek, és lőttek rám. Végül egy harmincas éveiben járó szőke hajú, felfegyverzett férfi felrántott a platós kocsi tetejére, és lelőtte a bokámba kapaszkodó zombikat, majd az összes többit is, aki közeledett felém. Közben az osztálytársaim még mindig meg akartak ölni, mert azt hitték, hogy bántani akarom azt a férfit, de széttépték őket a zombik, és mindenki visított, meg menekült. És akkor én is kaptam egy puskát, de nem tudtam még megfogni sem, kiejtettem a kezemből, és remegtem. Utána másztam, vissza a földre, ahol az összes zombi rám vetette magát, az a férfi kiabált, és én felébredtem.


Sajnálom, ha túl hosszú lett, vagy valahol értelmetlen.


8. osztályos lány


2010. dec. 18. 20:13
 1/10 anonim válasza:
Valószínű semmit, max hogy túl sok zombis vámpíros filmet nézel, az agyad meg kombinál, mindenki álomdik időnként hajmeresztő dolgokat...
2010. dec. 18. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
pénz áll a házhoz.
2010. dec. 18. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat :) Egyébként se tévét nem nézek, se nem játszok ilyen játékokkal, vagy olvasok róluk... mégis szinte minden éjjel zombikról illetve olyan lényekről álmodok, akik bántani akarnak... néha széttépni, megenni. Ijesztő.

Egyébként félek Michael Jacksontól, aki a szekrényemben lakik. Én képzeltem oda, mert amikor lefekszek, jól esik, hogy tudom "mi van a sötétben", de amúgy rettegek tőle. Csak én adtam arcot a sötétségnek, vagy nem tudom... lehet hozzá köze?

2010. dec. 18. 20:32
 4/10 anonim ***** válasza:

Jacksonnak volt egy jó kis zombis klippje, gyerekkoromban láttam, én is féltem attól :)


http://www.youtube.com/watch?v=nHGTFkYgbB0 - ne kattints rá ha nem akarsz :)

2010. dec. 18. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
A Thriller az, ugye? A barátnőm megnézette velem, a karjába kapaszkodtam, és visítoztam... utána nevettünk :) De egyedül nem merném megnézni...
2010. dec. 18. 20:39
 6/10 anonim ***** válasza:

igen :)


Esetleg, az segíthet, ha nem húzod le teljesen a redőnyt vagy nem húzod be teljesen a sötétítőfüggönyt este hogy beszűrődjön egy kis fény, vagy kinyitod a szekrényt, és úgy alszol el. És akkor ha kétségeid merülnének fel abban, hogy egyedül vagy a szobában, akkor csak körülnézel, és megnyugszol, hogy egyenlőre még nem teleportált oda egy zombi sem.

2010. dec. 18. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogyha beszűrődik egy kis fény, megijedek, mert látom a tárgyak körvonalait, és olyan, mintha mozognának... úgyhogy mindig be van húzva a függönyöm, a szekrényem pedig nyitva, hogy belássak. Köszi, hogy írtál <3
2010. dec. 18. 20:53
 8/10 anonim válasza:
Ez elégg ijesztő. akkár egy üzenet lehetett h lesz egy olyan fiú aki majd megvéd mindentől . :)
2010. dec. 19. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Szép is lenne. Köszönöm, hogy írtál :)
2010. dec. 19. 14:24
 10/10 anonim válasza:
Szívesen =)
2010. dec. 20. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!