Mit jelenthet ez az álom? Egy motívuma már korábban is feltűnt, és csak ébredés után jutott eszembe.
Nemrég azt álmodtam, hogy egyedül sétálok egy városban (falun lakom egyébként), és egy kicsit el is tévedve valami ismerős utcát kerestem, hogy hazajussak. A sima, fehéres házak közül egyszer csak egy szűk utcán keresztül bejutottam egy narancssárga macskaköves utcába,a hol a falak, az épültek, az út, minden ugyan olyan erős narancssárga volt, a közepén egy fura alakú fehér márvány emlékművel (az egész hely olyasmi volt, mint egy nagy tér, de elég szűk is egyszerre... különös volt ott lenni), amibe bementem, mert kicsit magasabban volt, kilátóként szerettem volna használni. Más emberek előttem mentek be, utánuk mentem, szólogattam őket, de ők eltűntek, és én hiába kerestem belőle a kiutat, nem jutottam ki. Szűk, csigaszerűen kanyargó folyosóból állt az egész, és mindig visszavitt a közepére a kijárat helyett... valahogy kimásztam egy kicsi ablakon, és gyors léptekkel elindultam, de az az épület valami különös erővel, nagyjából úgy, mint egy mágnes, mindig visszarántott magához. És a házak közül előjöttek fura emberek. Olyanok voltak, mint a zombik, nem volt szemük, csak a szem fehérjük mozgott, vagy egy üres fekete gödör, véresek voltak, és közeledtek felém. Láttam más embereket a távolban, kiabáltak nekem, hogy meneküljek, futottam feléjük, út közben felültem egy gördeszkára, és azon hajtottam magamat utánuk, ők pedig biciklivel és görkorcsolyával menekültek. Velem egyidős, illetve kicsit idősebb gyerekek voltak ők is, sehol egy felnőtt. Nagyon gyorsan mentünk, de szinte semmit se haladtunk, és azok a lények egyre csak közeledtek. Beértünk egy vasútállomásra, és ők egy éles kanyarban eltűntek, én viszont beestem a sínek, és az ott álló vonatok közé, a lények pedig elfutottak a többi gyerek után, és engem nem vettem észre. Ott reszkettem, és fura szagokat (rothadó húsét talán... meg erős női parfümöt) éreztem, ahogy elmentek mellettem, és a mellkasom végig nagyon szúrt, mintha valami nehéz nyomná.
Az a fehér márványépület már korábban is szerepelt az álmomban, és ugyan úgy csak befelé tudtam menni, kifelé más sose... sok mással is előfordult már ez, például az egyik épülettel, ami a házunkhoz tartozik. Valami láthatatlan fal vagy erő nem enged kimenni az épületekből, ha egyszer belépek rajtuk.
13,5/L
Sokszor nem maga az álom a döntő hanegy csupán egyes motívumok. Jelen esetben például a menekülés, felnőttek hiánya, a márványépület, stb. De ezeket elsősorban csak te tudod megfejteni mert te ismered a saját életed
Más: Örülök, hogy van még olyan 13 éves aki képes jól fogalmazni és helyesen írni.
Szia!
A szűkös utcák, terek, házak, stb. általában egyfajta szorongásnak a jele! Természetesen lehet félelemé is!
Előfordulhat, hogy akár a családban, akár a környezetedben kényszerültél egyszer, vagy akár többször kínos szituációból jól kijönni. És ez bizony a tudatalattiba ott marad, amit az agy majd különböző módon feldolgoz!
Van aki depressziós lesz, van aki mondjuk klausztrofóbiás lesz bizonyos helyeken, és még lehetne sorolni!
Aki furcsa emberek, lényeket lát, az voltaképp lehet az úgymond ellenség képe is akitől félünk! Nem kell pontosan mondjuk egy szakállas embert álmodnunk! Álmodhatjuk őt akár támadó állat formájában is!
A képzelet, és főleg az álom során általában széles skálában terjeszkedik!
Természetesen az sem kizárt, hogy valami hasonló filmet láthattál régebben, és most dolgozza fel az elméd, és míg napközben nem jelentkezik, így este amikor elalszol és álmodsz, akkor jönnek elő ezek a dolgok!
A legjobb megoldás ilyenkor mindig egy barát, akinek az ilyen dolgokat eltudod mesélni!
Ezen kívül érdemes leírnod az álmaidat, amikor előjönnek. Akár mindegyiket ami ilyen jellegű!
Nézd meg, hogy milyen hasonlóságok vagy épp különbségek vannak!
Fiatal korban persze a képzelőerő is még sokkal szélesebb spektrumon mozog, mint majd idősebb korban! Tehát pánikolni nem kell!
Amennyiben ez az álom huzamosabban jön elő, és ez neked gondot okoz, akkor érdemes pszichológus segítségét kérni, aki kiderítheti, hogy ez mi is pontosan!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!