Miért van az, hogy álmaimban a kutyák a legnagyobb ellenségeim, miközben, a valóságban imádom őket és ők is imádnak engem?

Magam soha nem tartottam kutyát, de azért sokkal volt - bocsi - interakcióm.

Tehát igen, volt hogy megtámadtak, de ez soha nem okozott problémát.

Ha mégis, csak pl. annyi hogy nem akartam bántani őket.

Én lettem volna az erősebb, de pont ettől tartottam, mert nem tartottam

fernek, na értitek.

DE AKKOR MIÉRT RETTEGEK a kutyáktól álmaimban?

Ez nesze semmi, fogd meg jól. Bocsi!

De miért??????

Tudom a szorongást, a félelmet, csak éppen semmi értelme.

Mért nem egerektől félek, avagy mókusoktól?

SOHA SEMMI nem volt ok erre a félelemre, és ma is ha akár rottweiler-lel, akár bármivel találkozom nincs semmi okom a félelemre.

Rendszeresen futok a töltésen, ahol inkább a gazdák okoznak problémát.

Komolyan: volt hogy én mentettem ki félénk futót, kutyáktól de éppenséggel

tehenektől.

Ebben az a szép, hogy tényleg, de tényleg soha, de soha nem volt konfliktusom kutyával. Már 9-10 évesen is befogtuk bátyámmal a kóbor kutyusokat. Amikor volt, akkor már felnőtt voltam, és csak annyi pl. hogy magyar vizsla nekem szaladt játékból. Persze leamortizálta a térdemet

mert nem mérte fel a távolságot. Fájt.

Volt hogy megkergettek hajléktalanok kutyái a töltésen, de én győztem.

Úgy értem, megszeretgettem őket.

És ők engem. De tényleg.

3'7 valahol igazad lehet, de nem vagyok képes felfogni. Már csak azért sem, mert pl. a bátyámat minden kutya szét akarja tépni, nekem meg odajönnek és smúzólnak. De tényleg.

Van valami talán az illatomban?

Jó kérdés! Neked nem érne?

Van egy valóság, és van az álom.

Ez már megér egy kérdést, nem?

Ősidők óta az ember nem tudja hova tenni az álmait.

Kitalált mindenfélét, ....

Lélek, ...

Én nem szerettem volna ezen gondolkozni, de vannak és meghatározzák az életemet.

KÉNYTELEN vagyok gondolkodni, érezni.

Szerintem az álmok nem jelentőségtől valók. Na jól mondom?