Jelent valamit, vagy csak az emlékek hatása?
Volt egy nagyon jó barátnőm, szinte ő volt a legjobb. De a barátságunknak nagyon rosszul lett vége. Már majdnem fél éve hogy beszéltünk, de igazából nem is hiányzik. Viszont múlt éjjel róla álmodtam:
Felhívott telefonon egyik közös ismerősünk, Barbi, hogy találkoznunk kell, mert beszélni akar velem. El is jött hozzám, és a házunk előtt várt rám. Viszont ott volt vele régi barátnőm is, de ő csak a háttérben állt lehajtott fejjel. És Barbi csak azt mondogatta folyton, hogy barátnőmnek ez így nagyon rossz, meg miért csinálnom ezt vele, ő így csak szenved. Konkrétan nem mondta ki hogy miért rossz neki, de gondolom kettőnkre gondolt.
Ez az álom jelenthet valamit? :/ Mert tényleg nem érzem úgy hogy egy kicsit is hiányozna a barátságunk.
Bocsi a kisregényért.
16/L
Szerintem csak szeretnéd, h így legyen.
Hívd fel, óvatosan kérdezz rá, h mi van vele, és kiderül.
Nekem egy csomó barátságom évekre megszakad, aztán újra előtérbe kerül, ez gondolom annak is betudható, h én bizony keresem őket, aztán kiderül, h már nem is emlékszünk, h min ugrottunk össze, ha egyáltalán összevesztünk:)
A gáz csak annyi, hogy mi nem veszekedtünk. Külön gimibe kerültünk, és szépen lassan eltávolodtunk egymástól.
Viszont felhívni se akarom. Én úgy gondolom, hogy ő hanyagolt el engem, mert minden másra volt ideje, csak rám nem. Persze ez nem csak az ő hibája, tudom, de hát akkor is.. Őt nem érdekli velem mi van. Akkor engem miért érdekeljen? :/
Ne tulajdoníts neki jelentőséget,se jelentést.Az számít amit ébren érzel,mert a valóságban élsz,nem az álmaidban.
18:58 Ha a kutya bevenné,kihányná.Miért kell hülyíteni a kérdezőt.
Ha felhívnád csodálkozna,nem értené,és azt kérdezné magában: hát ez meg mi a francot akar?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!