Adjam fel a próbálkozást? (alvásparalízis)
A kérdés láttán első gondolatotok biztos az volt, hogy "még egy ember aki alvásparalízissel küzd" - viszont az én esetem teljesen más. Míg másokat mindennapos alvási bénulás gyötör, én évek óta próbálkozok legalább egy értékelhető paralízis elérésével. Maga az alvásparalízis és tudatos álmodás téma 2018 óta izgat nagyon. Ekkoriban kezdtem el foglalkozni vele igazán, viszont érdembeli eredmény sosem született. 2018 és 2019 között vezettem fizikális álomnaplót, viszont ennek betelése után már csak a digitális formáját (az én esetemben a Samsung Notes-t) töltöm minden egyes nap, felkelés után. Alvásparalízisem életemben először 2021. március 30-án volt, azóta számos ehhez hasonló alkalom volt, viszont ezen alkalmak említésre sem méltók, hisz egyikük sem volt több 10 másodpercnél. Én egy minimum 1 perces bénulás elérésén dolgozom, érzékelhetően feleslegesen. Tudatos álmodással nem is próbálkozok, mert a képzelőerőm is a béka segge alatt leledzik. Rengeteg technikát és trükköt illetve tippet próbáltam ki, még sincs semmi érzékelhető eredmény. A kérdésem igazából az lenne, hogy tényleg igaza van az egyik barátomnak, miszerint "nem vagyok rá alkalmas"? Tényleg lehetséges az, hogy akármennyire is próbálkozok egyszerűen túl kiegyensúlyozott az alvásom ahhoz, hogy megrekedjen a köztes állapotban? Létezik, hogy alkalmatlan vagyok egy elfogadható hosszúságú és élménnyel szolgáló alvási bénulás átélésére? Tudatos álmodást meg már meg sem merem kérdezni. Nagyon szépen köszönöm annak, aki elolvasta, és előre még jobban köszönöm annak, aki válaszol is! Legyen szép estétek!
19/F
36-os voltam.
Nos, fogalmam sincs, mikor volt az első ilyen tapasztalatom és mi hozta elő. Mostvlehet, hülyének leszek nézve, de van egy gyanúm, hogy esetleg bizonyos entitások okozzák. Ezekbpedig valószínű, azok közelébe férköznek be jobban, aki érzékenyebb rájuk. Lehet az is, hogy valamiért épp úgy vagy hangolva, hogy sikerül a paralizis. Nekem pont olyankor nincs, mikor túl stresszes vagyok. Lehet a helytől is függ, mert ebben a lakásbab én is, lányom is, ezeket tapasztaltuk. Több helyen laktam, aludtam már, de paraliziseim csak itt voltak.
3-as válaszoló vagyok, tök vicces figyelni ezt a threadet xD Boldog új évet mindenkinek!
Az entitásos részhez érve, ha már szóba jött, valóban vannak ilyen teóriák, hogy az asztrál síkon élnek parazita szerű alacsony frekvenciájú/vibrálású lények, akik az érzékeny embereket "támadják". Lecsapolják az energiájukat lényegében, alvás közben, de a paralízisben az agyad ébren van, és ennek a folyamatát látod. De mivel magadnál vagy, be kell fosatniuk, hogy ne legyél túl erős, hogy ne tudd megakadályozni, ezért vannak a rémisztő hallucinációk, amikkel aláásnak. És miért pont érzékeny, mentálisan instabilabb embereket támadnak? Kevesebb az energiájuk. Egy tűzcsapból nehéz inni. Kis cuki forrásból már egyszerű. Szóval ez a teória. Meg hogy alvás közben mindenki tudata az asztrál síkra tér vissza, és ott álmodunk, kivetítjük az álmainkat az asztrálra. Nagyon érdekes téma egyébként, én nem vagyok addig a 100%-os hívője, amíg konkrét bizonyítékot, visszajelzést nem tapasztalok (pl vannak ezek a sztorik, hogy altatásos műtét közben a páciens látja magát kívülről, elmegy a váróba, hallja, mit beszélgetnek a szerettei, műtét után pedig beszámol róla, és visszacsatolást kap a szeretteitől). De én is éltem át pár dolgot, ha valakit érdekel, akkor leírom ide. Nagyon érdekes dolog az alvásparalízis, sok kaput nyithat meg, (az alienekről még nem is beszélt senki!) de azért ne tedd tönkre magad miatta, kérdező. Nem tudom, konkrétan most milyen technikákkal próbálkozol, fizikailag azért ne csessz ki a testeddel hosszabb távon.
43 csak annyit tűznék hozzá, hogy épp azok a tűzcsapok, akik asztrálsikra a tudatosságukat megőrizve képesek belépni, és pont ezért őket támadják.
Az emberek nagyon nagy többsége "csak" a legalacsonyabb asztális síkokat érik el álom állapotban, és nincsenek öntudatuknál amikor a tudat az asztrális hordozóban van.
A helyes viselkedés a "leszarom" bármit csinálnak, és beleásítani az arcukba -itt véget is érnek általában a támadások- majd kis "lépésekkel" felfedezni a világot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!