Már fél éve azt álmodom,ahogy alszok és valami démoni erő felemel,illetve érzem a jelenlétét,és rám tör a halálfélelem,mert olyan mintha fenn lennék. Mit jelenthet ez a rémálom?
Személy szerint azt gondolom hogy fogékony vagy az asztrális síkra, és ezért támadásokat élsz át, amik elriasztani, megfélemlíteni akarnak.
Amit javasolnék az egy szeretetteli szemlélődő közömbösség, érdektelenség, de ezt nagyon nehéz néha megtartani.
Lehet olyat, hogy mielőtt elalszol, elképzeled hogy fényből egy védelmező gömb-rács vesz körül, ami csak a pozitív dolgokat engedi át, és reggelig tart.
Hívhatod Mihály arkangyalt is segítségül ha hiszel a létében, illetve akár Jézust is hívhatod segítségül, ha hiszel benne.
Mozogni tudsz az álom közben? Nem akarok hülyeséget mondani, de lehet, hogy ez alvásparalízis ami olyan, hogy vagy az álom elején vagy a végén vagy akár mind 2 egyszerre, és nagyon reális tud lenni, és félig ébren vagy aztán megjelennek ilyen lények. Csak erről álmodsz vagy valami másról is? Ezt a kérdést úgy értem, hogy az egész álom ebből áll e vagy csak az elején vagy a végén szokott történni? Igazából az alvásparalízistől nem kell félni, nem veszélyes és csak az agyad játszik veled. Nekem is volt már olyan, hogy álmom elején vagy végén előjött és nekem is voltak ilyen lények a sötétben amiket nem mindig láttam, de azt gondoltam, hogy azok nők mert már volt olyan, hogy láttam és tényleg jó nő volt, de emlékeim szerint legtöbbször nem voltak lények és sokszor mozgott az emeletes ágy teteje aminek az alsó felében voltam, mióta elköltöztünk és nincs emeletes ágyunk már nincs ilyen álmom. Nekem is volt már olyan, hogy felrepített valami álmomban és nem tudtam beszélni. Nem vagyok biztos abban, hogy ez alvásparalízis lenne e, mert ettől függetlenül lehetnek reális álmai az embernek. Mondom nem biztos, hogy igazam van nem 100%, mert nem vagyok szakértő és nem is vagyok jártas a témában csak leírtam a véleményemet és a tapasztalataimat. Mellékelek egy linket az alvásparalízisről hátha segít.
16F
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!