Mit jelenthet ez az álom?
Nemrég álmodtam egy érdekes álmot, és kíváncsi vagyok, hogy mit jelenthet. Már csak néhány részletére emlékszem sajnos. ☹️
1. Egy olyan házban voltam, ami a gyerekkoromat jelentette, minden nyáron és iskolai szünetben ott voltam, szinte ott nőttem fel. De sajnos tavaly eladtuk, mivel nagyon távol volt a mostani házunktól.
2. Egy vásár volt a kertben, hatalmas, nem lehetett látni a végét, tele volt emberekkel, akik egyszínű ruhákat viseltek (pl. csak rózsaszínt, csak sárgát vagy csak kéket). Tehát nagyon színes volt a kép, sok ismerősöm is ott volt.
3. Egy (azt hiszem kóbor) kutya is volt ott, nagy volt, fekete, és talán uszkár lehetett, csak nem volt úgy nyírva. Mondták nekem, hogy hagyjam békén és ne érjek hozzá mert veszélyes lehet,ő pedig csak jött felém, lihegett, kis, piros nyelve volt és folyton csóválta a farkát. Valamiért megcsapkodtam a combom (úgy ahogy a kutyát szoktuk ösztönözni, hogy ugorjon fel a combunkra), mire ez a nagy fekete eb a vállamra tette fel a két mancsát, és így az ő feje magasabban volt mint az enyém.
4. Cserebogár kinézetű poloskák voltam mindenütt, barna kemény „páncéllal", a lábtövüknél fehér puha szőrzettel, szinte már egy picike bunda volt ott (köztudott, hogy én nagyon félek a poloskáktól, nagyon utálom őket). Előszőr csak néhány darab volt belőlük, ahol megláttam egyet, onnan elfutottam. Aztán egyre több lett, ide-oda futkároztam az előkert és hátsókert között, a végén már szinte lépni sem lehetett tőlük.
Ennyi amit fel tudtam idézni, én nem igazán tuodom hogy mit jelent, vagy jelent-e egyáltalán valamit. 🤔
Szerintem lelked tudtodra akarja adni hogy végleg fel kel adnod minden gyerekkori érzelmi kötődésedet (nem az emlékeidet), a ragaszkodást bizonyos kedves dolgok vagy eseményekhez, emlékekhez.
Lelked megismétli a kísérletet, először emberekkel, akik nagyon határozottak (egyszínű öltözet, nagy vásár) Majd egy jóindulatú de határozott kóborkutya segítségével és végül a poloskákkal, melyektől te nagyon félsz, szinte elüldöznek teged.
Elgondolkoztató, de ne vedd feltétlen készpénznek, mert ez csak az én elképzelésem!
#1 Köszi, lehetséges hogy igazad van. Egy ismerősöm azt mondta, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni velem (a kutya és a poloska miatt)
#2 Pont én vagyok az a típus, aki gyakran el szokta hagyni a vacsorát😅
# 3 „valami nagyon rossz dolog fog történni velem”
Nem, szerintem ez az álom nem a jövőre vonatkozik. Ez csak egy jó tanács a lelkedtől.
Itt a kutya és a poloskák viselkedése mérvadó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!