Megint visszatért a gyerek az álmaimban. Szerintetek van különösebb jelentése? Én furcsállom már nagyon.
Többször álmodtam már gyerekkel. Mindig úgy, hogy az enyém. Az előző pár hónapja volt, azt álmodtam hogy megszültem egy kislány babát, aki pont olyan volt mint én babaként, de végül fel voltam háborodva, hogy nekem nem kell, vigyék innen, külföldre (???) csak ezt hajtogattam. Tegnap azt álmodtam, hogy későn derült ki, hogy terhes vagyok, hirtelen megnőtt a hasam,de már túl késő volt elvetetni, emiatt összeomlottam, és olyanokat mondogattam, hogy nem így terveztem, ez most keresztbe húzta az életemet, és nagyon féltem a terhességtől és a szüléstől. Rendesen felkavart ez az álom. Pedig nincs bajom a gyerekekkel, majd később szeretnék. Nektek mi a véleményetek? Nem fura ez?
21/l
De jó, hogy írtál újra, és milyen zseniális álmaid vannak!:)
Ez eléggé valaminek a merev elutasítása, most meg az elfogadásának tűnik ebben a formában. Szerinted?
Szia Kérdező!
Most olvastam végig újra amit írtál. Érdekes dolgot vettem észre, már nem ellenkezel az álmokban a gyerek ellen, mint korábban ;)
Mi jut az eszedbe arról, hogy kistesód születik, egy kislány?
Bármilyen emlék, az első emlék, ami az eszedbe jut ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!