Isten szeme mindent lát?
Ennyi.
Amit ti vallásosak, vallási fanatikusok Istennek hívtok, az csak a kereszténység által belétek "vert" képzelgés neve, amit egy felsőbb entitásként jellemeznek. Nem akarlak megbántani titeket, de nem akarom elhinni, hogy fiatalok is hisznek ilyesmiben :/ Idősek oké..
Ajánlom a Titok című dok.filmet. Az az én "istenem". ;)
Én materialista vagyok, függetlenül attól, hogy megkereszteltek anno (csecsemőként sajnos nem tudtam ellenállni az idősek vallási befolyásának) :/
Hiszem és vallom, hogy igen!
És bízom benne, hogy mind többen leszünk így, mert akkor talán szebb és jobb hely lesz ez a világ!
Nem a büntetéstől való félelem és az elvakultság miatt, hanem a mindent átjáró jóságra törekvés, és a valóban egymásra figyelés miatt!
Valamikor az iszlámok is itt kezdhették..
Mellesleg a keresztényeknek nem olyan írásos törvényeik voltak, hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj, stb..?
Kereszteslovagok: "Isten" nevében harcoltak és védtek, szintén "Isten" nevében máglyára vetették őket a keresztények (péntek 13.-án!). Számos információ van, ami bizonyítja, hogy a keresztények is gyilkolásztak "Isten" nevében, valóban jobb hely lettt a világ, mit ne mondjak...
Most zsidók, neonácik, anarchisták, cigányok és egyebek irányítják pl az országunkat, biztos "Isten" nevében.
Ezt hívják berögződésnek, valakit így neveltek fel, hogy a hit a minden, azzal jól lehet lakni, lehet fizetni vele, télen melegen tart és a többi :D
Nem téged szóltalak le, csak a vallást :) :*
"a mindent átjáró jóságra törekvés, és a valóban egymásra figyelés miatt"
Ezekhez nincs szükség vallásra :)
Szerintem vannak (inkább remélem) pl. olyan hajléktalanok is, akik kedvesek és odafigyelnek a másikra, függetlenül attól, hogy néznek ki ők maguk és hova jutottak. Mindenkiben ott van a jó és a rossz, ehhez nem kell vallás, hogy megmutatkozzon :)
Isten szeme mindent lát?
Igen.
Hallottam olyan filozófusról, aki így spekulált: Hinnem kell Istenben. Vagy nincs, és akkor mi bajom lenne ebből? Vagy VAN, és akkor okosabb, ha hiszek benne, és követem a tanításait. (A SZERETET Istenéről beszélek, aki Jézus Krisztus által tanította az emberiséget a JÓRA, a SZERETETRE.)
Én nem is HISZEK benne: én biztosan TUDOM, hogy létezik Isten. Ha csak kinézek az ablakon, virágok, fák, madarak... Csodálatosan ELRENDEZTE "valaki" a világot, - és folyamatosan működteti is, csak figyeljük meg: minden emberi beavatkozás nélkül jön el a tavasz, a nyár...
Azonkívül: valóban: ISTENNEK MINDENKIRE GONDJA VAN. Mondják, hogy egy hajszál sem eshet le a fejünkről Isten akarata nélkül. Két példát tudok erre:
A Szob felé haladó vonat a Duna-kanyarban a nyílt vasúti pályán már megállt vonatba szaladt. A mozdonyvezető meglátta a kanyarban a kikerülhetetlen katasztrófát, és már nem tehetett semmit, kiugrott a vonatból, hogy legalább magát mentse. A vonat kisiklott, és az egyik kocsi felső sarka rádőlt a földre leesett mozdonyvezető mellére. Nem lehetett megmenteni. Ha ez volt a sorsa, Isten akarata elől semmiképp nem menekülhetett el. A másik példa is csodás: egy járni alig tudó kisgyerek a pécsi vonaton utazva eltéblábolt a szüleitől, és a két kocsi közötti átjáró résén a vonat ALÁ esett. A vonat elrobogott fölötte, ő felkelt, és megpróbált szaladni a vonat után, a vonaton maradt szülei után. Ha Isten meg akarta menteni még az életnek, meg is tudott menekülni.
De van más is. Egyszer hallottam egy összeállítást: építészek beszéltek arról, hogy az épületeknek mintha "lelke" volna. Nemzetközi megfigyelések szerint MAGUKTÓL olyankor "szoktak" ledőlni, leszakadni,amikor a lehető legkevesebb ember válhat a romok közt áldozatul. Erre az én egykori munkahelyem esete is példa: amikor a nyolcadik emelet födémjén terítették szét a hőszigetelő salakot, miután az ott dolgozó 15 ember elment ebédelni, akkor szakadt le a nyolcadik emelet. Senki nem sérült meg. Pedig a megelőző percekben még 15 emberrel nagyobb volt a födém terhelése!
Isten tehát mindent lát, és nem véletlenül nevezzük GONDVISELŐNEK is.
Ostobaság azt képzelni, hogy Isten "kifogásolná" a teremtett lényei gyarlóságait, "kukkolna", stb.
Isten tulajdonképpen BENNÜNK VAN, MINDEN EMBERBEN OTT VAN, - még a legrosszabbakban is, - mert mindenkinek veleszületett fogalma van a JÓRÓL és a ROSSZRÓL, még ha nem is nevezi Istennek, vagy Sátánnak.
Gondoljunk arra, hogy a bűnözők vajon miért igyekeznek a rosszat titokban elkövetni, és titokban tartani: mert TUDJÁK, hogy rosszat tettek, - de saját magát és az Istent senki nem tudja becsapni. Miért "titkosították" a politikusok pl. az "olajszőkítés" ügyét, amely sok-millárdos károkat okozott az országnak? - Mert a legtöbben benne voltak, és titokban akarták tartani, féltek a lelepleződéstől, és megvolt a hatalmuk a "titkosításhoz". Ezért is kellenének "visszahívható" képviselők. Sajnos, amíg a többségük tisztességtelen, addig nem fognak ilyen törvényt megszavazni!
De Isten őket is látja. Jó, ha tudják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!