A gondolat ereje, vagy valami más?

Gyakran előfordult velem, hogy megláttam egy helyes, szimpatikus srácot, és megfordult a fejemben, hogy szívesen megismerném.

Egy esküvőre voltam hivatalos egy másik városba, ahol a vendégek nagy részét nem ismertem. Egy srác szimpatikus volt, és csak úgy átfutott az agyamon, hogy kár, hogy őt sem ismerem. Ez reggel volt.

Este azon kaptam a srácot, hogy állandóan bámul, egyszer majdnem megszólított, és egyszer felkért táncolni.

Pár éve a városban sétáltam, és ugye megint láttam egy szimpatikus srácot, és de jó lenne megismerni. Nem mondtam senkinek. Fél évvel később véletlenül találkoztunk egy szórakozóhelyen, önként jött oda hozzám bemutatkozott, és két puszi kíséretében "Örülök, hogy megismerhetlek, xy vagyok".

Máskor évekig tetszett egy srác, és sokat gondoltam arra, bár jóban lennénk. Egy kis idő múlva felfigyelt rám, majd barátok lettünk, végül bevallotta, hogy régóta tetszem neki.

Máskor egy baráti társaságban zavart, hogy az egyik srác levegőnek néz. Arra gondoltam, bár lenne kedvesebb. Azóta zavarban van, ha beszélünk, ölelget, bámul, tök kedves.

A páromat interneten ismertem meg egy közösségi oldalon. Képről azonnal megtetszett, a profilja alapján pedig rájöttem, ugyanaz az érdeklődési körünk. Gondoltam, hogy ebből kapcsolat nem lesz (1500km, barátnője volt), ezért csak barátilag kezdtük. Most együtt élünk.

Hogy ne mondja mindenki, hogy csak pasizok, lettek ilyen elven barátnőim (akikkel szerettem volna barátkozni, mert szimpatikusak voltak, egyik napról a másikra köszönni kezdtek), találtam még egy utolsót a kedvenc termékeimből a boltban (olyat is, amit elvileg már kapni se lehet), megtaláltam egy ruhát az elképzelésem alapján...