Rendeltünk 2 db pizzát 3600 Ft értékben. Szinte semmi nem volt rajta az előírt feltétekből, plusz valószínűleg romlott volt a "pármai sonka". Mit lehet tenni?
Telefonálni kell elmondani a panaszt és visszaküldetni.
Biztonság kedvéért le is fényképezhetitek. Lehet fenyegetőzni a fogyasztóvédelemmel is ha úgy adódik.
Ilyen esetben jogos lenne visszakérni a pénzt?
Vagy ez úgyis esélytelen?
Ismerős helyzet, nálunk száraz volt a tésztája, a hamburger egyáltalán nem úgy nézett ki mint ahogyan le volt fényképezve és le volt írva. Mivel egyikőnk se volt elégedett így meg se ettünk, mert nem ilyen kiszolgálást vártunk a kifizetett pénzért. Mindig a személyes fellépés híve voltam, nem telefonálgattam, szépen kocsiba ültünk és a bementünk a céghez, mivel kora délután történt a dolog nem figyelve az ott lévő vendégekre kihívtuk a hátsó konyhából is az alkalmazottakat és a bent lévő 5 alkalmazott előtt dobáltuk ki az asztalra a kaját, és türelmesen megvártuk a cég tulaját, ahogy az lenni szokott milliós autó, ezt is szóvá tettük neki.
Mikor mindenki ott volt már, akkor mondtuk a feltételeket, pénzvisszafizetés számla felmutatás ellenében, illetve egy helyben fogyasztott 3 fős menü azzal az indokkal ha továbbra is normális vendégkört akarnak maguknak akkor kárpótlásként ez a minimum.
Lehet hogy cigány módjára mentünk be, de nem károsítottak meg minket, és nem is kellett erőszakoskodni senkivel.
Ha megéri elmenni a helyre ahonnét való a kaja, személyesen kell visszavinni úgy ahogy átadta a futár, és jó ha kéznél van a blokk is. Ha szemtől szemben beszél a két fél általában rendeződik a dolog, de telefon esetében kimagyarázzák.
nálunk, ha ilyen történik azonnali cserét ajánlunk.
Azaz a megrendelést elkészítjük újra (jól), és az első induló futár kiviszi. A vendégtől viszont elvárjuk, hogy visszaküldje, két okból:
1. Minőségellenőrzés
2. A konyhának megmutatjuk, hogy mit sikerült készíteniük.
:D
Esetleg az van, hogy a vendég nem akar rá várni, akkor egy általa meghatározott napon és időpontban küldjük ki.
Én biztos nem hagynám annyiban.. Nekem 3600 forint sok, főleg 2 pizzáért.
Én egyszer úgy rendeltem pizzát, hogy mindkét felén más feltétek voltak. Az egyik egyáltalán nem az volt amit kértem, talán elnézték a számát. Telefonáltam, és amit elrontottak, azt megkaptam eredeti méretben. Ennyit megért az a telefon. Ráadásul mondták, hogy néha előfordul, meg sem lepődtek a problémámon.
Mikor átveszed a pizzát, és meglátod, hogy nem az van rajta, aminek kellene, rögtön telefonálj a pizzériába. Természetesen mindezt még mielőtt elkezdenéd enni.
Nálunk ilyenkor küldenek egy újat. Általában az elrontottat vissza kell küldeni, de nem egyszer előfordult már, hogy nem kérték.
Viszont a kérdésedből azt szűröm le, hogy ti vagy megettétek, vagy bele ettetek, és így akartok reklamálni. Így már hogy?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!