Ha lenne egy több évezredek óta fogyasztott olcsó könnyen emészthető vegán fehérje forrás, érdekelne titeket?
11es, egy nagyon alapvető érv a vegánság mellett az az, hogy ahhoz, hogy növényi tápanyagból állati legyen 10x annyi tápanyag kell mint, ha csak növényit fogyasztanál, induljunk ki ebből
nem tudom, hogy a Borneó szigeti példánál, hogyan lett ez más arányú, de valószínűleg nem azonos embermennyiséggel számoltál, hanem azt tudom elképzelni, hogy elkezdtek globális piacra termelni, de azt a tényt, hogy növényi fehérje gazdaságosabban előállítható mint az állati ha mindent figyelembe veszel akkor
itt egy diagram:
amit te említettél az egy kifordított példa volt
Mármint nem mi lenne a végeredmény???
Most komolyan ilyen kreált diagramokkal akarsz érvelni a valósággal szemben?
Én az életről beszélek, ami körül vesz minket, kicsit szélesebb látókör kéne, hogy észrevedd, hogy az élet engem igazol.
Csak növényi élelmiszerrel táplálkozva, jóval több élelmiszer kéne, és nagyságrendekkel minőségibb termőföld.
Ezt, jelenleg a bolygó, mostani formájában nem bírja el, ehhez rengeteg termőföldre lenne szükség.
Ezek tények.
Ezt kb ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor pár városi elvakult állatvédő elment egy afrikai krokodil farmra, ahol nílusi krokodilokat tenyésztettek, levágásra.
Hogy micsoda aljasság, meg kegyetlenség, meg hogy ezt mégis hogy képzelik...
Aztán felhomályosították őket, hogy ha ők (meg a szigorodó természetvédelem) nem lennének, attól még a kereslet nem csökkenne, ami a legszerényebb számítások szerint is azt jelentené, hogy mára kihaltak volna!
Összehasonlításképpen, a ma létező emberiség történelme nagyjából 10.000 éve kezdődött! És egy 200.000.000 éves fajt töröltünk volna ki az univerzumból, örökre!
Akkor melyik a nagyobb állatvédelem?
Tenyészteni az állatokat, és azokat megölni, vagy nem tenyészteni, és a bolygó összes állatától elvenni minden élőhelyet?
Azzal a baromi egyszerű ténnyel kéne tisztába lenni, hogy nincs ingyen energia!
Nincs örökmozgó! Nem létezik! Több száz éve bebizonyították. Természeti alaptörvény.
Mi, mindannyian napenergiával működünk. Valaki egyszerűbben, (növények) valaki bonyolultabban, (melegvérű állatok) valaki komplexebben (hüllők).
De minden táplálék, amit megeszünk, az végső soron, eredetileg a nap energiáját használta.
Ez az energia koncentrálódik az egyre fejlettebb szervezetekben. Az evolúció során úgy alakult, hogy a táplálékláncban minél feljebb van valaki, annál összetettebb formában van szüksége erre az energia forrásra.
Egy oroszlán, nem tud megélni füvön. 500 kiló füvet kéne naponta megennie, ahhoz, hogy azt az izomzatot, és agyi kapacitást ki tudja szolgálni, amire szüksége van.
Ehhez viszont akkora emésztő rendszert kéne növesztenie, mint amekkora egy stegosaurusnak volt.
Csak hát akkor ugye nem oroszlánnak hívnák, hanem stegosaurusnak....
Lehet agyalgatni azon, hogy melyik növény mit tartalmaz, hogy lehetne növénnyel kiváltani a hús fogyasztást, még azt se mondom, hogy nem lehetne némileg eltolni a jelenlegi arányt a növények javára.
De alapvetően nincsenek csodák. Nincs ingyen energia.
A növény se a semmiből terem. A tápanyagokban gazdagabb növényeknek tápanyagokban gazdagabb föld, és több napenergia kell.
Nem tudod kijátszani a természetet.
#13
Sajnos nagyon sok mindenben tévedsz:
1. Nem a "vegánok" álltak át a növényi zsiradékra hanem pont hogy a mindenevők. A vegánok most is 1% körül vannak, nem egy meghatározó erő még. A növényi zsiradékhasználat már jóval a vegánság előtt elterjedt egyszerűen azért mert olcsóbb, és ezért szinte mindenbe azt kezdték tenni, először napraforgó-, repce- meg földimogyoróolajat, majd jött AZ IPAR pálmazsírőrülete, mert az még a többinél is olcsóbb. (nem sok pálmazsírt vásárló háziasszonyt látsz, amúgy a kicsit is tájékozottabb vegánok (a többség) a pálmazsírtól is távol tartja magát amennyire tudja)
Csak nem gondolod hogy pl az összes moziban kapható "vajas" popcorn a vegánok miatt csak pálmazsíros popcorn valójában?
A "Borneón történt eset" (ami csak egy a sokból) valójában azért történt mert egyre olcsóbban egyre több kaját akarnak az emberek venni. Semmi köze a vegánsághoz. Az élelmiszeripar amúgy sem használ állati zsíradékot, az inkább csak a luxustermékekbe kerül, vagy az olyanokba aminek az állati zsíradék a lényege. (azokba is egyre kevésbé, lásd a "vajas" popcornt, vagy a kukoricából készült kávé"tejszínt", amik nem azért vegánok hogy vegánok legyenek, rájuk sincs írva hogy az)
Amúgy a növényi olaj "divatbahozását" anno is az orvosok és kutatások lefizetésével érték el, akkor a zsírt tették mumussá hogy az olajat elfogadják a tömegek. Azóta is ez folyik egyre több más élelmiszerrel is, ezért kb eldönthetetlen már hogy mi is egészséges és mi nem.
A szélesebb látókörre pont hogy neked lenne szükséged, meg hogy utánanézz az adatoknak. Az állatok élőhelyének elvétele pont hogy a hús- és tejipar miatt történik. A Borneói esőerdő kismiska ahhoz képest ami többek között kb egész dél-Amerikában történik: ti. az esőerdőket írtják azért hogy TAKARMÁNYT és LEGELŐT alakítsanak ki rajtuk és elsősorban tehenek tartására. Ennél nagyobb fajkiírtást el sem lehet képzelni! Nézz csak utána. Kezdd a Cowspiracy nevű dokumentumfilmmel ami kb az első volt ami ezt felfedte, de mára már sok-sok ilyen adat napvilágot látott. A rossz minőségű talaj pedig elsősorban a káros, buta mezőgazdasági tevékenységnek köszönhető, és helyrehozható lenne. Egyszerűen pusztán növényi tápanyaghoz tizedannyi föld kell. Ezt nem lehet kimagyarázni. A húsevés káros és felesleges a 21. században.
Történelem- és biológiaórák is rádférnének, az emberiség történelme nem 10.000 éve kezdődött. A jelenlegi felépítésünk, agyunk stb már 50.000 éve változatlan. Ha onnan idehoznál egy csecsemőt és itt nevelnéd fel, megkülönböztethetetlen lenne a többi ma élő embertől.
A majmok és elődeink, akik szerinted olyan hűdenagyon fejlettek, a növényevőknek a gyümölcsevő fajtájába tartoznak. Az evolúciónk során állati fehérjebevitelünk max bogarakból meg tojásból volt. Még a nagy "vadászó" ember (aki csak max 500.000 éve vadászik) is a legfrissebb kutatások alapján csak nagyon ritkán jutott húshoz egy pár kisebb csoportot leszámítva, a gyűjtögetésből származó kaja tette ki az étrend akár 90-95%-át (mint a mai csimpánzok vagy páviánok, a többi majom ma sem eszik húst).
Egy ló miért ne lenne legalább olyan fejlett mint egy oroszlán? Még fejlettebb is sok tekintetben, pl az emésztőrendszere vagy a patája. Az izomzatával sincs semmi gond. A legerősebb állatok a Földön pont hogy nem húsevők. Az izomzat a környezethez és az életmódhoz fejlődik hozzá, nem fordítva. Az oroszlán azért gyors (mellesleg csak nagyon rövid távon az, utána napokig döglődik hogy visszanyerje az energiáját) mert ahhoz van szüksége és ennek nagy az ára! Ha nem lenne ilyen gyors, nem tudná utólérni a prédáját.
De nem igaz hogy "a fejlettebb szervezetek" húsevők.
A tehén nálunk felépítésben sokkal fejlettebb! Nézd csak meg micsoda gyomorrendszere van! Egy bika sem éppen a szelídségéről és a gyengeségéről híres, pedig füvet eszik. Agya a tehénnek nem azért kicsi vagy fejletlen mert a fű nem teszi lehetővé hogy nőjön, hanem mert legeléshez nincs szükség többre, energiapazarlás lenne ha sakkozni is tudna.
Az ember a közösségben élés miatt, egymás "kisakkozása" miatt, a kevés erőforráson való hadakozások miatt lett nagyobb agyú, az ő életterében ebben az irányban volt természeti nyomás, ez nem húsevés kérdése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!