Van értelme vegánnak lenni?
Gondolkozom a vegán életmódon, de nem tudom, hogy elkezdjem-e. Sok finom ételről le kell mondani, macerás, és nem érzem úgy, hogy ezzel segítenék az állatoknak. Attól, hogy én nem veszem meg azt a húst, attól még ugyanúgy megölik az állatokat.
Ennek ellenére valamiért mégis vonz ez az életmód, és kegyetlenségnek érzem, amit az állatokkal tesznek azért, hogy én húst tudjak enni.
Szerintetek van értelme? Jobb vegánnak lenni?
(Tini vagyok egyébként.)
" Azért te ostoba"
Ilyen alapon nem lehet beszélgetni.
Meg olyan alapon se lehet beszélni, hogy szerinted én rohadt húst eszem. Hát nem eszem rohadt húst. Én sem feltételezem rólad, rólatok hogy rohadt füvet esztek! Gondolkozz már, mielőtt a másikat így leszolod.
Az ember igenis ehet húst. Azzal egyetértek, hogy manapság túlzásba visszük itt a fejlett országokban.
És az oroszlán ezek szerint rossz példa volt, mert sikerült kimagyarázni... Viszont vannak más mindenevő állatok, akik olyanok táplálkozásilag mint az ember: azaz ha van hús úgy is jól élnek, de akár növény evéssel is élhetnek egész életükben vagy vegyesen.
A hús sütéssel nem tudom mi a baj. Nyilván nem eszem nyersen, bár egy kis nyers friss disznó bőr hagymával nagyon finom tud lenni. :-D Zöldségek is bőven vannak amik nem túl jók, kemények nyersen. Pl nyers krumplit vagy rizst, lencsét se eszem. Főzve mindet. És nem azért főzöm, hogy elnyomjam a rothadó krumpli szagát. Szóval tök érthetetlen amit a húsról zagyválsz, hogy rohadt.
Amúgy a te Tescos zöldséged ugyanolyan rossz minőségű mint a mi Tescos húsunk. Ne gondold hogy az nincs tele vegyszerekkel.
16-os,
igen, van értelme húsevőnek lennem, mert szeretem a húst
szeretem sütni-főzni-párolni-grillezni, és nem azért, hogy elnyomjam a bűzét, hanem hogy ízletes ételeket készítsek belőle
mint ahogyan a zöldségek jó részét is sütöm-főzöm-grillezem-párolom, hogy ehetőkké váljanak
gondolom te sem eszed nyersen a burgonyát, vagy a kukoricát, és nem azért főzöd meg őket, hogy elnyomd a rothadó bűzűket
amúgy nyersen is eszem húst, pld. tatárbifszteket, szárazkolbászt, szalonnát, fekete erdő sonkát
és igen, hogyne lenne értelme válogatni...senki sem szeret mindent...a zöldségek között is válogatok...meghalnék, ha meg kellene ennem a karalábét, vagy a karfiolt
kutyát-macskát nem eszem, mert a családtagjaimat nem eszem meg...rovarokat azért nem, mert abban a gasztrókulturában, ahol felnőttem a csótány nem ennivaló
csigát eszem...isteni finom
de például csirkemellet sem eszem, mert nem szeretem
Ha a hormontartalmú élelmiszerek miatt aggódik valaki az megértem. Viszont miért kéne a szarvasmarhának takarmányozásra szánt fitoösztrogén tartalmú szóját közvetlenül megenni? Nekem ez a húsának az elfogyasztásával is elég aggasztó. A vegetariánus/vegán étrend ilyeneket vet fel.
Az oroszlános példa nem jó. De az emberszabásúak között a gibbon ami kizárólagos növényevő az ember legtávolabbi rokona. Szemben pl. a csimpánzzal ami legközelebbi rokona az embernek és eszik húst. Ez nem ideológiai kérdés, hogy ki mit szeretne. Valamelyik ősünk kiegészítette a növényi táplálékát és ez az elterjedségünk és a gibbon elterjedsége alapján egy sikeres stratégiának bizonyult.
"Tescos zöldséged ugyanolyan rossz minőségű mint a mi Tescos húsunk. Ne gondold hogy az nincs tele vegyszerekkel."
Ne gondold hogy a tescóba lehet csak növényeket beszerezni,ezer számra vannak a lakótelepeken is zöldségpultok és egyre terjednek a leinformálható hazai első osztályú beszállítókat összegyűjtő shopok. Ezek voltak a nagyvárosok . Vidéken meg ennél is egyszerűbb a hozzájutás gondolom nem kell elmagyaráznom én mondjuk spec szegeden is ismerős kertjéből hordom haza tonnaszámra a zöldség gyümölcsöket nyáron.
Ugyan is ezt nem tiltja a törvény ellenben neked húsevőnek (és ne engem szidjál nem én írtam hogy rohadt húst eszel ,én azt mondtam rohad a beleidben és utána bemásoltam az orvosi szöveget is ) nem adatik meg az a lehetőség hogy tescónál olcsóbban fekete vágásból megszerezd a húsadagodat,ha még is megteszed az életeddel játszol pl egy rosszul füstölt sonkánál.
Tehát neked minden szempontból kötve van kezed lábad és pénztárcád.
Ez volt a tisztasági érvek része.
A fő érvek és amit nem nagyon akarnak felfogni az emberek az a kérdés hogy szükségem van nekem egyáltalán európa közepén tehénevésre ? Határozottan nem.
Ahogy leírjátok azért esztek húst mert így finom meg úgy finom megsütve. Összetévesztitek a finom fogalmát az egészségessel.Erre még rádobják a TV ből hogy csak a húsban van meg minden eszenciális aminósav és karácsonykor azon szörnyűlködnek hogy a szegény gyerekeknek egy hónapban egyszer jut husi a tányérjába nagy a szegénység.. Már fel is építették a téveszmédet hogy eszek húst akkor nem lehet semmi bajom "én teljes értékűen táplálkozom".
Ja azért vagyunk vezető vastagbélrákosak .
"Ez volt a tisztasági érvek része."
Ja a németországi véres hasmenés járványt sikerült összehozni a csíranövények fogyasztásával. Persze az sem volt nagy ügy. Bezzeg a húsfogyasztás az baromi veszélyes.
"Ja azért vagyunk vezető vastagbélrákosak."
Ezekkel a dolgokkal vigyáznék, mert a homoszexuális férfiak körében orvosilag igazolt, hogy alacsonyabb a vastagbélrák kockázata. Most akkor mi legyen? A szűrővizsgálatok népszerűségét se vegyük ide, mert biztos a hús.
"..Ja a németországi véres hasmenés járványt sikerült összehozni a csíranövények fogyasztásával. Persze az sem volt nagy ügy. Bezzeg a húsfogyasztás az baromi veszélyes."
Ha kicsit tájékozódnál, mielőtt írsz, kiderült volna számodra, hogy nem a csíra volt a bűnös, hanem az állati trágya, amivel trágyázták. Mivel az adott (mutáns) EHEC-baktériumok a marhák vastagbeléből, az ürülékkel együtt távoztak, és rákerültek a zöldségekre. Elfogyasztásuk után okoztak az embereknél problémát. A nem gabonával és szójával etetett marhák emésztőrendszerében egy olyan EHEC faj él, mely nem jelent veszélyt az emberre, mindez az intenzív tartás következménye.
Ennyit a kritikádról, aminek semmi köze a növényekhez, annál is inkább az abnormális állattartáshoz.
A "normál" EHEC-baktérium nincs veszéllyel az emberre, ha bekerül az emésztőrendszerbe. Ami a németországi járványt okozta, az egy mutálódott változat volt. Egyre több ilyen van, és egyre több rezisztens baktérium. Ennek oka a mai modern állattenyésztés. Egyrészt a természetellenes takarmány (a szarvasmarhák egyébként fűevők), az egyoldalú szelekció, a nagy állománysűrűség és a gyógyszeres/antibiotikumos kezelések.
A csírának ehhez semmi köze, azt a szarvasmarhából az ürülékkel kikerülő baktérium okozta. Ezt a trágyát szétspriccelték a földeken, így bekerült a növényekbe. (És mégegyszer leírom, normális esetben, tehát egy fűevő marha ürüléke nem okozott volna járványt.)
Nem a hőkezelés lenne a valódi megoldás. Az ember nem fogja még az almát is főve enni. Hanem az, hogy nem ilyen feltételekkel tartunk állatokat. Saját magunkat mérgezzük és tesszük tönkre. Ráadásul nekik is borzalmas életet biztosítunk.
Hol van már az az emberiség, amely csak akkor ölt állatot, ha éhes volt, az állat bocsánatát kérte amikor lelőtte, és őszintén imádkozott a teste fölött a lelke békéjéért? Ma már nem tisztelünk semmilyen más életet, és eszünkbe sem jut a húsról, tejről, tojásról, hogy egy állat szenvedett érte.
Ezért kell odafigyelnünk milyen húst eszünk.
Azért a tejiparra ne mondjuk hogy szenvednek.
Napi másfél órát fejek, hol géppel, hol kézzel, körülbelül 7-8deci tejért.
Egy átlagos szarvasmarhánál ez napi max fél óra, és csak eszik közben.
A tojás meg... Én nem hallottam szenvedni egy tyúkot se. Pedig van pár.
Én és a családom igyekszünk boldog és egészséges életet biztosítani az állatainknak. Tudom mit esznek, hol élnek, mikor kaptak gyógyszert.
Egyébként csak a lusták nem tudnak hozzájutni a jobb tartási körülmények közt elő állatokat. Neten lehet találni gazdaságokat, és nagyobb tételben vásárolni tőlük. Fagyasztóban sokáig eláll.
Pontosan ,a jelenlegi modern civilizáció húsevése nem okszerű hanem egy betanított szokás . Erre lettünk nevelve.
Ez pontosan olyan agymosás mint a kéthetente új okostelefon vagy a szűntelenül kocsikat ontó autó ipar . Igaz hogy munkából élő ember nem tudja kétévente megvenni a 3milkós verdákat meg két havonta ájfon6 7 8 vagy ammennyinél tartunk de azért meg kell venni mert ezt tanították.
Az emberiség annyira beteg ,a világ meg annyira igaz ,pár év alatt 7 milliárdan lettünk . És ezt a 7kM ot úgy ráncigálja pár ember ahogy a marhákat a vágóhídon az ember. A népesség vágóbarommá lett mivel vágott barmokat evett és azzá válsz amit megeszel. Az őseink lehet tudtak valamit de hogy mi meg ki fogunk pusztulni lassan de hirtelen mint a húsvét szigeten az nagyon itt lebeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!