A vegetáriánus ételeket az éttermekben a hússal együtt sütik ki?
AMúgy nem akarok általánosítani, de a vegetáriánus vendégek, sokkal válogatósabbak (a saját tapasztalataim alapján, akire nem igaz, ne vegye magára), mint a többiek (persze nem veszem válogatásnak azt, hogy ők nem esznek húst, vagy állati eredetű kajákat). Volt hogy a vegetáriánus vendég REGGELIRE héjában sült krumplit, paradicsommártást és házilag készített rösztit kért 10 napon át. Pedig a reggeli büfében 12 féle gyümölcs, 5 féle zöldség, 2 féle hal, 10 féle péksütemény, 2 féle joghurt, 10 féle müzli, és 12 féle aszalt gyümölcs volt. Nem beszélve a különböző túrókrémekről, nutelláról és társairól.
Sokszor azt veszem észre- megint csak kiemelem, akinek nem inge ne vegye magára -, hogy sok vegával el száll a ló, extra igényekkel megy be, és ha nem úgy szolgálják ki, akkor megsértődik hogy ennyibe veszik az ő táplálkozási szokásait. Hozzáteszem egyik barátnőm akivel 3 évig együtt voltam vega volt, és nem okozott gondot, hogy úgy főzzek neki. De sose finnyáskodott..
Minek van az éttermekben vega étel, ami nem vega?
A rántott sajt még vega kaja marad attól, ha ugyanabban a fritőzben sütik mint a rántott húst. Irreális elvárás, hogy még ilyen szinten se érintkezzen a hússal. Se húsíze nem lesz, se hússzármazék nem kerül rá. Egyedül a tudat zavarja a vegát, hogy ott hús is sült.
Allergia esetén ez rendben van (például gluténérzékenyeknek a gluténmentes ételt tényleg elővigyázatosan kell készíteni, hogy semmiképp se érintkezzen liszttel, általában a gluténmentes péksüteményeket csomagolásban kapják meg a vendégek épp ezért), de ott egészségről van szó és van jelentősége, itt meg csak finnyásságról, és jelentéktelen hogy abban a fritőzben sült-e már hús is, vagy sem. .
Párom is szakács. Pontosan azt írta le, mint a 14-es. Hogy akárhányszor betéved egy vega akkor azt képzeli, hogy különb, és rögtön elkezd össze-vissza variálni, meg mindenen problémázni, hogy de neki nem így, hanem úgy...
És akkor ezek után még szívjanak azzal is, hogy külön több liter olaj, meg milliós tűzhely annak a pár ilyen ideggyengének...
(Tisztelet a kivételnek, akik nagyon, de nagyon kevesen vannak)
Szerintem meg az éttermek nem szívességet tesznek azzal, hogyha az igényeinek megfelelően kiszolgálják a vendéget, hanem a dolgukat végzik... Szerencsére vannak olyan éttermek is, ahol nem sértésnek veszik, hogy a vendég a saját ízlésének megfelelően választ...
Amúgy az egy olajban való sütésről annyit, hogy ettem már olyan finom máj ízű sajtot, hogy majdnem kihánytam... :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!