A vegetáriánusok tojást sem esznek?
Én úgy tudom, hogy a legtöbb vegetáriánus eszik tojást, mert nem gondol arra, hogy a belsejében egy új élet, egy megszületendő állat rejtőzik.
Az elhivatottabbak azonban semmilyen állati eredetű dolgot nem esznek, így ezt sem.
Érdekes módon halat meg majd' minden vegetáriánus eszik.
Nagyon sok féle vegetáriánus irányzat van. Az ovo-lakto vegetáriánusok pl tojást és tejtermékeket is fogyasztanak. A tojáshoz és a tejhez nem kell megölni az állatokat, de megtalálható bennük minden olyan állati fehérje, amit nehéz növényi táplálkozással bejuttatni a szervezetbe. Sokan azért esznek halat is, mert egyrészt ez a legegészségesebb állat (már ha tiszta vízben nevelődött), másrészt igen magas a foszfor tartalma, amit szintén bonyolult csak növényi ételekkel bevinni.
Én úgy gondolom, kár a másképp étkezőkön gúnyolódni, rántott húst kanalazva azon viccelődni, hogy ehetnek meg egyesek egy kis halat vagy tojást.
Vannak ovo-lakto (tejet és tojást is evő), illetve csak ovo (tojás), vagy csak lakto (tej) vegetáriánusok. Vannak még a vegánok, akik semmiféle állatoktól származó dolgot nem fogyasztanak el, még a mézet vagy állati zsírt sem.
Abszolút téves az első hozzászólás, a vegetarianizmus lényege, hogy az ember nem eszi meg az állatok húsát, így a halét sem. Aki halat eszik, az nem mondhatja magát vegetáriánusnak.
Több féle vegetarianizmus létezik. Van, aki csak húst nem eszik, de pl. halat igen (oka az, hogy a hal nem elevenszülő, így - az ő nézetük szerint - a hal kevésbé van tudatában az életnek). Vannak akik nem esznek tojást sem (pl. a krisnások), de tejet, tejterméket fogyasztanak, mivel ahhoz nem kell kioltani egy állat életét. De vannak olyanok, akik tejterméket sem fogyasztanak, mondván, hogy nem veszik el egy újszülött állat legfontosabb táplálékát, és hogy a tejéért tartani egy állatot kizsákmányolás.
Légyszi ezért ne pontozzon le senki, aki úgy gondolja, hogy a vegetarianizmus ökörség, én nem írtam, hogy egyetértek velük - bár el sem ítélem őket, az ő dolguk -, csak leírtam, amit tudok ebben a témában.
én vegetáriánus vagyok, toját igen, de halat nem eszek, az is ugyanúgy állat. a tojást miért nem enném meg, hiszen a tojásokat műszerekkel átvilágítják, és csak olyanok kerülnek a boltokba, amelyekből nem fejlődne ki új élet.
amúgy a vegetáriánusokat nem összekeverni a vegákkal, akik semmilyen állati eredetű ételt nem esznek.
ez egy számodra haszontalan információ:
a vegetáriánus élet egyoldalú táplálkozás, mi minden evők vagyunk. akik kitalálták ezt a vegetáriánusosdit azok nagyrészt az állatok legyílkolászása miatt nem esznek húst. gyökerek! a növények nem adnak hangot ha belevágsz az nem baj? idióta népség. a növények ugyan úgy élőlények. szóval vagy dögöljetek éhen vagy egyetek meg mindent vagy higyjétek azt hogy az állatok megölése rossz dolog de növényt enni nem bűn
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!