Ha én marha nem tettem fagyasztóba a körmöt (sertésláb van ráírva, gondolom dettó ugyanaz) és nincs semmi kellemetlen szaga, akkor ugye jó még?
Sziasztok!
Kocsonyát csinálok ma, de a körmöt nem fagyasztottam le, végig hűtőben volt, de 10.-én vettük.
Semmi elszíneződés, semmi szag, csak a szokásos hússszag.
Meg merjem csinálni, vagy kuka a 1,5 kg. köröm?
Köszönöm a hasznos válaszokat előre is.
Nem értem az ilyen kérdéseket (már bocs, Kérdező!)
Hát nem egyértelmű, hogy aminek nincs rossz szaga, és nincs semmi más jele a romlásnak, akkor az ehető?
Igazad van Kedves Válaszoló, csak cseppet ezek szerint parás vagyok.
(Tavaly nyáron én olyan beteg lettem egy rohadt kínai kajáldának hála, hogy azóta már itthon is parázok a főzéshez való alapanyagoktól)
tudom, ha romlott lenne, akkor bűzzel is járna.Jelen esetben ez nincs jelen.
Köszönöm a választ, tán megmaradunk, mivel megfőzöm. :)
A Rossz szag mellett, még nyálkás csúszós lenne a bőre is.
Ha semmi ilyent nem tapasztalsz főzd meg nyugodtan.
A kocsonyát egyébként is olyan hosszú ideig kell főzni, hogy azt semmilyen baci nem éli túl.
Köszönöm.
Semmi gyanúsat nem tapasztaltam, csak mivel nem fagyasztottam le, így innen a pánik.
(meg gondolom a tavalyi ételmérgezésem is hozzájárul efféle paranoid képzetekhez, miszerint valami nem jó)
Csak akkor főzd meg, ha biztos vagy az érzékszerveidben.
Látás,szaglás, tapintás. Ha mindent rendben találsz, nyugodtan főzd meg kocsonyának.Főleg, ha jól hűt a hűtőd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!